Éjfél után 4,1-es földrengés rázta meg Csongrád térségét

A rengést több környező településen is érezték.

A rengést több környező településen is érezték.
Czepek Gábor miniszterhelyettes elmondta, hogy a Tisza Párt által beharangozott nagy szavak valójában csak keveseknek nyújtanának valós segítséget.
Senki sem tudja, hol lehet több százezer fegyver, amely Ukrajnából tűnt el mindössze három év alatt. Az ügy számos kérdést felvet, ha az ukrán fegyverek csak egy része is rossz kezekbe került, már annak is súlyos következménye lehet.
Világelsők vagyunk számos daganatos megbetegedésben. Nem csoda, hiszen lesújtó képet mutatnak a statisztikák a magyarok rákprevenciós attitűdjéről is. Miért félünk? Szakértőkkel jártuk körül a témát.
Belgiumban a lakosság többsége támogatja, hogy katonák jelenlenek meg az ország nagyvárosainak utcáin.
Sebestyén Géza arra is figyelmeztetett, hogy mi sodorhatja a jövőben veszélybe a jóléti rendszereket.
A háború sújtotta ország gazdasági mutatói elég lehangoló képet festenek.
A lakossági konjunktúrakutatásban 2025 szeptemberében jelentős pozitív irányú elmozdulást tapasztaltak az inflációs várakozásokban.
Bár Sebestyén József halálát elmismásolták, az utóbbi két hétben óriási változások indultak meg.
Nagyon népszerű a kormány legújabb intézkedése.
Akár másfél százalékos gazdasági visszaesést is hozhatna, ha jóval kevesebb pénzből fogyaszthatnának a magyar háztartások. Márpedig a fogyasztás a fő motorja jelenleg is a magyar gazdaságnak, nélküle már rég recesszióban lennénk, a kiszivárgott Tisza-adó ebben is negatív hatást jelentene. A több adó kevesebb elkölthető pénzt jelent.
A bolgár vízválság figyelmeztetés hazánknak is: az ottani elavult infrastruktúra 61 százalékos vízveszteséget okoz, miközben a 18 milliárd eurós felújítási szükséglethez képest az EU eddig „csak” 2 milliárdot adott. A klímaváltozás miatti aszályok nyaranta félmillió embert sújtanak, felére gyalulva a mezőgazdaságot és növelve az egyenlőtlenségeket.
A megszorításpárti közgazdász hónapokkal ezelőtt arról beszélt egy tiszás fórumon, hogy Magyar Péternek „nem lesz könnyű: aki áfacsökkentést mond, annak adóemelést is kell mondani”.
Egyértelműen megállapítható, hogy Magyarországon aktív, a családok, fiatalok saját tulajdonú lakáshoz jutását elősegítő, célzott programok kizárólag jobboldali, konzervatív kormányok idején voltak.
Sem a Savaria Történelmi Karnevál szervezőit, sem a szombathelyi önkormányzatot nem tájékoztatták arról előzetesen, hogy a hétvégén a városba érkezik a Tisza-vezér.
A számok viszont nem hazudnak: Bécsben a lakosság 40,9 százaléka külföldön született, a migrációs hátterűek aránya eléri az 50,5 százalékot. Varga Mátyás Zsolt írása.
A szerző keményen bírálja az osztrák politikusokat, akik szerinte a lakosság pénzügyi nehézségeivel szemben érzéketlenek, miközben saját jövedelmük biztosított.
A tartós hőség és a csapadékmentes idő miatt a kiszáradt erdőkben a lángok akár másodpercek alatt elharapózhatnak.
Elemzés a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről.
Meglehetősen rejtélyesen fogalmazott Nagy Márton gazdasági miniszter, amikor arról beszélt keddi sajtótájékoztatóján, hogy szeptemberre új adócsökkentési programot dolgoz ki a minisztérium és terjeszt a kormány elé. Részleteket nem árult el ugyan, de most megpróbáltunk utánajárni, mi is lehet a háttérben.