Egy rivalizálás kezdete: megtörtént az első üzenetváltás Kubatov és Szijjártó között (VIDEÓ)

A Fradi és a Honvéd elnöke a szezon végén egyszerre ünnepelhetnek bajnoki címet.


A Fradi és a Honvéd elnöke a szezon végén egyszerre ünnepelhetnek bajnoki címet.



A politikus-sportvezetőnek jól telt a csütörtök estéje.


Értékelt a győzelem után.


„Nyilván fáj az embernek.”


Győzött a Ferencváros!


Kubatov hangsúlyozta, hogy a szurkolókat mondvacsinált indokokkal állították meg.


A külügyminiszter szerint az osztrák hatóságok átverték, majd faképnél hagyták a magyar szurkolókat.


Teljes döbbenet!


Kubatov Gábor szerint van olyan ügy, ahol az újpestiekkel is jó együtt lenni!



A Ferencváros elnöke szerint a kiírás szimplán sportszerűtlen volt.


Kétmillió aláírás a cél.


A Ferencváros csütörtökön bevette Belgiumot.


Összesen hat darabot.


Azt is elárulta, mi a legjobb dolog a világon.


Az 1995-ös és 2020-as UEFA Bajnokok Ligája-csoportkörös csapat tagjai ismét találkoztak egy ünnepélyes díszvacsorán.


A Paks csatára elárulta, hogy annak idején miért nem igazolt az Újpesthez.


Több százan gyűltek össze, hogy gyertyát gyújtsanak a napokban meggyilkolt amerikai konzervatív aktivista emlékére.

A Fradi elnöke elárulta, miért látogatott ki a Charlie Kirkért tartott megemlékezésre.