jobboldaliság

2021. november 10. 18:35
Abban a híres vörös kondérban sosem állnak össze az ízek, bármivel próbálják fűszerezni.
2021. október 24. 17:31
Milyen a jó keresztény politikus? Létezik ilyen egyáltalán? Mit gondoljunk az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ígéreteiről – keresztényként? Hogyan vélekedne mindezekről Jézus? És a CIA? Az M5-ön futó Kommentár Klub legutóbbi adásához kapcsolódóan a XXI. Század Intézet kutatójával beszélgettünk.
2021. október 18. 7:24
Egy ember, aki megvallja egyetértését Gyurcsánnyal, milyen jobboldali minimumot testesít meg?
2021. augusztus 7. 20:21
Az esztergomi MCC Feszt harmadik napján a rendezvény egyik nagy csillaga, Tucker Carlson is színpadra lépett. A tömeg hatalmas ovációval fogadta a Fox News sztárját.
2021. augusztus 3. 18:00
Augusztustól új főszerkesztő vezeti a Vasarnap.hu keresztény közéleti portált. A korábban a 888 szerzőjeként is ismertté vált Horváth Tamás a lapot közel két éven át irányító Vágvölgyi Gergely helyére érkezik – aki pedig a Mandiner főmunkatársaként folytatja majd. Interjúnk.
2021. július 19. 17:10
Létezik baloldali kereszténység? Összeegyeztethető a hit és a (párt)politika? Hogyan viszonyul egymáshoz lelkiismeret és frakciófegyelem? Fogalmazhat-e durván egy hívő politikus? Vágvölgyi Gergely politológussal, a Vasarnap.hu főszerkesztőjével beszélgettünk.
2021. július 11. 18:07
A szivárványos zászló minden kisebbség jelképe akar lenni – miközben „másnak” lenni is sokféleképpen lehet.
2021. május 31. 18:49
Az európai politikai elit túlnyomó része nem rendelkezik önálló gondolatokkal.
2021. május 30. 8:42
Ki volt valójában Hamvas Béla? Vajon miért akarja szinte az összes „oldal” kisajátítani magának mind a mai napig? 1945 után tényleg belépett a Kommunista Pártba? Palkovics Tiborral, a Hamvas Béla életműkiadás szerkesztőjével beszélgettünk.
2021. május 20. 20:45
„A tömegkultúra a politikai küzdelmek legkomolyabb fegyverévé fog válni” – figyelmeztet Nagy Ervin filozófus, aki szerint ugyanakkor a kulturális bezárkózás sem megoldás. Vajon hogyan jelenik meg a lokalista–globalista szembenállás Magyarországon? Miért válik napról napra fontosabbá ebben a küzdelemben a kultúra? Az M5-ön futó Kommentár Klub legújabb adásának témáiról kérdeztük a XXI. Század Intézet elemzőjét.
2021. április 27. 7:01
A következő évtizedek közéleti eseményeit várhatóan a privilegizált tereken belül élők és az azokon kívül rekedtek küzdelmei határozzák majd meg – állítja Kívül/Belül című új könyvében Kiss Viktor politológus. Sőt, szerinte a nagy világfolyamatok jórészt már ma is erről szólnak: gondoljunk csak a Brexitre, vagy épp a migrációs válság és a koronavírus-járvány következményeire. Kiss vérbeli baloldali könyvet írt – amely azonban a jobboldaliak számára is rendkívül érdekes, csaknem nélkülözhetetlen lehet. Interjúnk.
2020. december 2. 12:43
Egy európai szintű társadalomkutatás szerint az erdélyi magyarság Európa legjobboldalibb közössége, konzervatív, vallásos értékrendje pedig megegyezik a románságéval.
2020. szeptember 10. 9:17
„Önsorsrontás nagyon jobbra tolni a rendszert” – vallja Prőhle Gergely. A Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, korábbi PIM-főigazgató, államtitkár és diplomata szerint a nemzet- és rendszerépítés csak kellő nagyvonalúsággal lehetséges, a polgári politizálásnak pedig tekintettel kell lenni a mérsékelt konzervatív körök elvárásaira is. Interjúnk!
2020. július 20. 14:11
A történelmi előzményekből kifolyólag a magyar jobboldal mindenekelőtt rendpárti, s ugyanakkor karakteresen antikommunista is.
2019. október 31. 13:28
A jobboldal régi bűne, hogy bizonytalan a saját létezésének jogosultságában.
2018. június 3. 10:31
A 888 ugyanazt a „hiszteroliberális vernyogást” csinálja, mint amivel az ellenzéket vádolja.
2018. május 3. 8:22
Sem a baloldal toposzait, sem a cinizmusát nem kell átvennie a jobboldalnak. Más pályán játszunk, más elvekkel, más gondolatokkal, más szívvel és főleg más aggyal.
2018. február 23. 16:24
Trombitás Kristóf a Mandineren megírta végre a credónkat. A kiskátét. Köszönet érte.

összesen: 19 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó