Bár még mindig kicsit visszafogottan, félve a gondolatrendőrség fasizmust kiáltó ítéletétől, azért néha-néha kezdünk kiállni magunkért.
A rendszerváltás (-változás, -változtatás?) a gazdasági és a politikai szisztémában csakugyan jelentős fordulatot hozott,
ám a gondolkodásban, a szellemi fősodorban szinte semmit.
Ami addig elfogadottnak számított, az továbbra is az maradt, s akik ezzel gyökeresen szakítani akartak, a kultúra, a sajtó, az oktatás továbbra is pozícióban lévő korifeusaitól megkapták a „kirekesztő” jelzőt. Ezt az idétlen, sosem használt kifejezést tették meg a korszak egyik jelszavának; a frissen újjászülető jobboldal ugyanis kétségbe mert vonni bizonyos – a megelőző negyvenöt évben kizárólagosnak számító – eszmét. Hirtelen azt vettük észre, hogy rendszerváltás ide vagy oda, továbbra is a „jobboldali”, „fasiszta”, „nacionalista”, negatívnak tekintett jelzők röpködnek a konzervatív, hazafias, keresztény tábor megbélyegzésére.
Mielőtt még kiörvendezhettük volna magunkat, hogy megbuktak a kommunisták, egyből fasiszták lettünk, minden átmenet nélkül.
És mi, fiatalok, akik az említett rezsim totális bukása után évtizedekkel születtünk, ízlelgettük, hogy ha a nemzeti érzés, a határon túliakért való aggodalom, a szocialista diktatúra kiszolgálóinak megvetése és remélt felelősségre vonása fasizmus – és ha, mint erre gyakran utaltak, a választott miniszterelnökünk, Antall József fasiszta –, akkor csakugyan azok vagyunk mi is. Ha viszont mi, alapvetően becsületes, tisztességes, hívő, másnak nem ártó magyar emberek fasiszták vagyunk, akkor a fasizmus nem olyan borzalmas dolog.
Így a mi generációnk immunissá vált erre a jelzőre, és amikor balról mint végső, megsemmisítő érvet a fejünkhöz vágják, hát egy Horn Gyula-i „Na és”-sel intézzük el magunkban.
A szó egyébként maga is pontatlan és képlékeny, hiszen a náci Németország magát sosem tekintette fasisztának (azok az olaszok), és elsősorban azért ragasztották rájuk tévesen ezt a címkét, mert ha valódi nevükön, nemzeti szocialistáknak kellett volna hívni őket, egyből feltűnt volna a balos elnyomással meglévő feltűnő hasonlatosság.
Általános iskolai történelemtanárom, az angyalföldi suli ősbolsevik igazgatónője tajtékzott, amikor
1981-82 környékén az egyik osztálytársam Hitler ideológiájának bemutatásakor a „szocialista demagógiát” említette a tankönyvben szereplő „szociális demagógia” helyett.
Lényegesen menti a helyzetet, ha belegondolunk, hogy az akkor hetedik-nyolcadikos diáknak az egész terminus technicus kínaiul volt, és talán ma sem érti, miért kapott egyest.
Mi sem értettük 1989-90-ben, hogyan lettünk egyszeriben fasiszták, és miként ragadtunk bele ebbe a szerepbe, mindenkori politikusainkkal egyetemben, legyenek azok bár mérsékelt konzervatívok, mint Antall, vagy radikális nemzetiek, mint, mondjuk, Csurka, esetleg illiberális polgári-nemzetiek, mint Orbán.
Hogy a világ mennyire nem változott, arra esetleges, bár jó példa a tévében néhány éve sugárzott Budapest Noir című 2017-es film, ami Gömbös Gyula halálakor játszódik, a Horthy-korszakról fest képet, amely oly mértékben egyezik a késő kádári idők interpretációjával, hogy
ezt a politikailag kényesnek tűnő alkotást minden további nélkül leforgathatták volna 1986-ban is, egyetlen mondatot sem kellett volna javítani benne.
(Esetleg a végén, a Szabadság – illetve Ferenc József – hídon jobb oldalt közlekedő autónak szólhattak volna, hogy Magyarországon 1941-ig baloldali közlekedés volt.)
Az új idők tehát nem hozták el a gondolkodás alapvető változását, a baloldaliság egész Európában benne rekedt a pozitív tartományban, míg a jobboldalt nyolcvan éve eltűnt rendszerekkel rokonítják.
A szélsőbaloldali terrorista Ilaria Salist lelkesen befogadja az EP, a jogi bizottság arra sem lát okot, hogy mentelmi jogát felfüggesztve legalább esélyt adjon a bíróságnak a bizonyításra.
Pedig ha egy történelmi eseményre békésen felvonulva emlékező szélsőségesnek számít, akkor azt, aki őt (vagy pláne még nála is ártalmatlanabb tetszés szerinti járókelőt) viperával agyba-főbe veri, vajon minek nevezhetnénk?
A németeknél a Gestapót Stasi néven megöröklő NDK-s kommunista állampárt utódjával simán koalícióra lépnek tartomány-szerte, a néhány éve alakult AfD ellenben vörös (fekete) posztó.
Akik arra sem veszik a fáradságot, hogy Charlie Kirk emlékére fölálljanak a teremben, valószínűleg a gyilkosának is mentelmi jogot adnának,
ha eléjük kerülne az ügy – s másik kezükkel közben szívesen felakasztanák Weidelt, Salvinit vagy Orbánt.
Idehaza Hadházyék szolgáltattak az agresszív, csak a saját érdeküket és jogaikat elismerő erőszakos élcsapatmentalitáshoz némi illusztrációt. Hónapokig zavarták kurjongatásaikkal, trágárságukkal, primitív tábláikkal a ferences templomban összegyűlteket mise, gyónás és imádság közben, mert nekik ez nemcsak joguk, de lételemük is.
Amikor pedig, ezt megelégelve, a szerzetesek vad harangszóval gázoltak forradalmi lelkükbe, egyből felment náluk a pumpa.
Ezt is ajánljuk a témában
A pap és a templom tisztelete alapvető erkölcsi norma – mondja a Mandinernek Makláry Ákos görögkatolikus parókus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke. Makláry Ákost Hadházy Ákosék keddi, ferenciek terei akciójáról kérdeztük. Interjúnk.
Mert ők idegesíthetnek, gátolhatnak, zaklathatnak – verbálisan és fizikailag is – másokat, de ha véletlenül egy kicsit őket korlátozzák, az mindjárt vért és elégtételt kíván. Jellemző egyébként a magyar közéletre, a sajtót (és sajnos a jobboldali sajtót is) beleértve, hogy nem tiltakoztak hónapok óta, nem írták a vitriolos cikkeket, nem interpellálták a parlamentben, hogy
néhány tüntető minden kedden belerondít a vallásszabadságba, ellenben az első alkalommal, amikor ellencsapás érkezett, rögtön ügy lett belőle.
Bár még mindig kicsit visszafogottan, félve a gondolatrendőrség fasizmust kiáltó ítéletétől, azért néha-néha kezdünk kiállni magunkért.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Vajon hány kommentelőt figyelmeztet Hadházy Ákos, hogy az ítélkezés „Jézus Krisztus dolga”? Egyet se? Különös. Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
A „fél, mint ördög a tömjénfüsttől” mintájára megszületett a „beleáll az ideg, mint Hadházyba a harangszótól” mondás. Ungváry Zsolt írása.
(Nyitókép: Christof STACHE / AFP)
Ezt is ajánljuk a témában
Miközben a rendőrség az egyik késelés helyszínéről a másikra igyekezett, a választópolgároknak sikerült elhárítaniuk a veszélyt: nem lett AfD-s polgármestere a városnak. Francesca Rivafinoli írása.
***
Az álhírcunamit indító közgazdász csapata betámadta az egykulcsos adót.
…elmentem egy páviánfarmra. A vezető kérdezte, honnan érkeztem. Mondtam, Magyarországról.
A történelem minden nagy korszaka szervezett kisebbségek és társadalmi konszenzusok párbeszédéből emelkedett ki. Czopf Áron írása.
Az álhír egy podcastbeszélgetés nyomán terjedt el.
A volt államtitkár azt sem érti, hogy az Antifa tagjai hogyan tudják morálisan felmenteni magukat.
Ki a szerencsétlenebb: aki érteni akarja a dolgokat, vagy aki félinformációkból alkot fals világmegfejtéseket? Francesca Rivafinoli írása.
Szakértők dolgoznak azon, hogy felmérjék, mely berendezések menthetők, mit kell elbontani, és mely részeket kell újraépíteni a Mol olajfinomítójában.
A Liverpool sztárja az Instagram-oldalán jelentkezett a Frankfurt kiütését követően.
