A Kommentár Klub évadzáró adásának címe szerint „konzervatív reneszánsz” van Magyarországon. Milyen értelemben?
El vagyunk kényeztetve, ugyanis három szempontból is beszélhetünk konzervatív reneszánszról idehaza, amelyek ráadásul felerősítik egymás hatását. Először is politikai szempontból jobboldali konjunktúra érvényesül, mégpedig jó másfél évtizede: a Fidesz 2006 ősze óta minden országos választást megnyert – összesen négy parlamentit, ugyanennyi önkormányzatit, három-három európai parlamenti választást és népszavazást. Legutóbb aratta sorrendben a negyedik, ráadásul minden eddiginél nagyobb arányú törvényhozási felhatalmazással végződő kétharmados győzelmét.
Másodszor értékrendi értelemben hagyománypárti fordulatról beszélhetünk, rögtön két okból is: egyfelől azért, mert 3 millió ember szavazott a jobboldalra és ennél is jóval többen osztották a kormánypártok üzeneteit a gyermekvédelmi népszavazáson; másfelől, mert a legutóbbi adatok szerint nálunk
a házasodási kedv az EU-s átlag duplája, illetve a megkérdezettek 55-60 százaléka tartja magát jobboldalinak, amely szintén uniós rekord.
Harmadszor pedig a hazai szellemi életben egyértelmű a nemzeti-konzervatív kultúrfölény – folyóiratok, könyvek, tévéműsorok, intézetek, képzések –, így nem csoda, ha Kiss Viktor baloldali politológus ezt az irányt nevezi meg Magyarországon „domináns ideológiának”. Soha rosszabbat tehát!
Körösényi András a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszédében – egyszerűen szólva – kijelentette, hogy a kormányoldal, illetve a kormányközeli jobboldal nem konzervatív. Ez a beszéd – írott formában – később a Válasz Online-on is megjelent. Mit gondol erről a megszólalásról? Vannak benne megszívlelendő kritikák?
A konferencia, amelyet az egyetemen működő Molnár Tamás Kutatóintézet, illetve annak vezetője, Molnár Attila Károly szervezett, címe szerint a következő volt: Magyar konzervatívok sikeres 30 év után. Ez már önmagában is jelzi, hogy a „konzervatív” jelző nem a maroknyi nyünnyögő „csalódottfideszes” monopóliuma, hanem széles körben társadalmasodott, tartalma kellően sokszínű lett, ráadásul a legkevésbé sem valamiféle „konzervativizmus-bajnokság” tárgya, ahogy ezt Megadja Gábor is elmondta. A konferencia legelején egyébként négyen beszéltünk, a sorrend így nézett ki: Békés Márton, Megadja Gábor, Szilvay Gergely, Körösényi András. Mi mindhárman erre az alkalomra írtunk előadást, amelyek egyike se doktrinális kinyilatkoztatás volt. Körösényi András az MTA doktora, egyetemi tanár, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének kutatóprofesszora – ő szerintem nem engedhette volna meg magának, hogy egy
három évvel ezelőtti, online már publikált, ráadásul társszerzős szövege variációját olvassa fel, csúszkálva a tudományos megfogalmazás és a kommentszekció szintje között.