Magyar Péter, kérlek szépen – mentsd át nekem Tompost és Gelencsért a Nagy Népi Hurrába!

Nálunk otthon a foci és a politika a feleségem reszortja, így alakult a munkamegosztás bonyolult viszonyrendszerében. Szoboszlain kívül egyetlen válogatottat sem ismerek arcról, pedig közel ülök a tévéhez, és nem tudom kívülről a Nélküledet. Politikából jobban állok. Egyik kedvencem Gelencsér Ferenc, a másik Tompos Márton. Előbbi egy államférfi, utóbbi csak gazdasági szakértő, hozzám hasonlóan.

Úgy hírlik, akadozott a Tisza jelöltállítási programja, a 106 aspiráns közül órák alatt mindössze tizenhat nevét sikerült feltölteni valahová.

Ha lehet egy kérésem ezen utolsó utáni pillanat után, Magyar Péter, mentsd át nekem a két sokat megélt férfit a Nagy Népi Hurrába!

Függetlenül ettől lassan megszokom, hogy időnként idegenek támadnak rám a lakóhelyemen világnézeti okból. Az idei legszebb rangadóm két héttel ezelőtt zajlott pénteken, kora délután. Előrebocsátom, senkire sem haragszom meg, ha egy szót sem hisz el belőle, én se tenném. Baktattam hazafelé, és a feleségem hívott, hogy lépjek ki, várnak az unokák. Még be sem fejezte, amikor artikulálatlan üvöltést hallottam meg a hátam mögött. Megfordultam, mire egy átlagos kinézetű, tehát melegítős, hízásnak indult, negyvenes úr mászott az arcomba ordítva, a szomszédos társasházból tört elő. Első ijedtemben azt hittem, hogy részeg, de miután hátráltam néhány megállónyit, hamar rájöttem, hogy süketnéma az illető.

továbbá öklét rázva mintha azt is kiabálta volna, hogy Takalyo!, Takalyo!, azaz eltiltott az 1-11. szám alatti közterület jövőbeni használatától. (Nem biztos, hogy ly-vel kell írni.)

Furamód hazafelé menet nem a néhai Hamvas Béla raktáros, a tárgybani társasház egykori lakója jutott eszembe, pedig ő sokat tudott az üldöztetésről. Hanem egy régi film, a sokszoros Oscar-díjas Amerikai szépség. Ennek egyik kulcsjelenetében a szomszéd srác félve mutatja meg tinédzser barátnőjének atyai örökségét, illetve az ilyen jellegű várományt, egy eredeti, állami, horogkereszttel díszített tányért. Hogy ne legyenek kétségei, megkérdi a lányt, fél-e tőle, mire ő azt válaszolja, hogy nem. S hogy a nézőnek se legyen kétsége, hogy miféle ifjúsági kérdésről van itt szó, a következő jelenet megmutatja a fiú kedvenc házivideóját, az ideáját, őt magát.

Ha jól számolom, az a fiú mostanában épp a negyvenes éveiben jár. Miért nem értettük meg régen a film üzenetét? Hogy nem láttuk jönni, hogy huszonöt év múlva beszédre, a másik megértésére képtelen idegenek fogják cibálni egymást Budapest utcáin, képtelenségeket követelve?

A legtöbb kiscsoportos óvodásnak van egy furcsa gondolata. Azt képzelik, hogy a világ nem valóságos. Úgy hiszik, Isten csupán berendezett nekik egy színházat anyával, apával, óvónénivel és autókkal, de csak azért, hogy csekkolja, mennyire jó ember ő.

Ha nem számoljuk a vallások többezer éves tanításait, akkor azt mondhatjuk, hogy a 18. században élt Berkeley volt az első, aki megállapította, objektív anyagi valóság nem létezik. Minden, ami van, szubjektív, mivel érzeteken (látás, hallás, tapintás) keresztül a fejünkben keletkezik. Bertrand Russel kétszáz év múlva az íróasztala példáját hozta fel. Azt mondja, ha belép a barátja hozzá, nem ugyanazt az asztalt látja, mint ő. A barátnak például úgy esik a fény, hogy feketének tűnik a fája, holott Russel a maga oldaláról szép barnát és csillogást lát.

Még érzékletesebb a következő példa. Érdemes fenntartással kezelni, most találtam ki. Képzeljük el, hogy kicsi manók vagyunk, mint egy atommag. Mit látunk egy protonnak dőlve? Messze-messze apró felvillanásokat, ezek az elektronok. Fogalmunk sem lesz arról, hogy a világon léteznek íróasztalok, azokban fiókok, azokon díszes vasalatok, és mi épp egy rézben állunk. Emiatt tanítja a hindut az apja évezredek óta, hogy az ember nem azonos az élményeivel, emlékeivel, tapasztalásaival, és igazi énje valahol belül, ezek mögött rejtőzik.

Következik a fentiekből, hogy annyi világ van, ahány agy éppen működik. S ezek a világok attól függően formálódnak, hogy kit milyen hatások érnek. Ha azt látja valaki egy színházban, hogy a szőke nőket ütni kell, kivált, ha édesanyák, akkor ez lesz neki a rendjén való. Ami persze nem felmentés, hiszen szabad akarat létezik.

Ha Mandiner-nyaloncként van valami, amit a Mandinerben szeretek, akkor az az, hogy ablakot nyit más világokra, méghozzá egyedül az országban. A Gelencsér Ferencekre, Tompos Mártonokra, Magyar Péterekre meg a többire, akikről egyébként sosem hallanék. Ott a link, rá kell kattintani, máris ömlik az okosság.

A minap egy posztban azt olvastam, hogy a Nézőpont Intézet 2024-es felmérése szerint a magyarok 52%-a úgy látja, a kommunizmus alapvetően jó gondolat, csak a megvalósítása volt rossz. Nem értettem, hogy mitől ez a jó kedv, ránéztem hát Marx terjedelmes életrajzára a Wikipédián. Amit szépen kiglancoltak nemrég, még olyanok is olvashatók benne, hogy „a világtörténelem egyik legnagyobb befolyást elérő gondolkodója”, pedig a szabályzat szerint a reklám tilos.

Mi hiányzik a szócikkből? Például, hogy gyereket csinált a cselédnek, akit aztán letagadott, illetve ráfogta Engelsre. Hogy sosem gondoskodott családja eltartásáról, három gyermeke éhen halt. Hogy óvakodott a fürdéstől, ami miatt büdös és rühes volt.

Igen, Marx gyűlölte az emberiséget, a pusztulását kívánta, ahogy korabeli elvtársai beszámoltak erről a  leveleikben, naplóikban, a fenti apróságokkal együtt. S nemcsak a Tőkét írta, de sátánista verseket, sőt egy ilyen színdarabot is.

Vegyük észre a hasonlóságot most a következők között. Az egyik (52%) rajong egy 19. századi black metalos zagyvaságaiért, miközben sem az írásait, sem az életét nem ismeri, és a százmillió lélek pusztulásával végződő eddigi kísérletezgetést sem bánja. A másik szívesen adná a voksát egy olyan pártra országot vezetni, amelyik programot, jelöltet nem nevez meg,

Lásd tömegember, a demokrácia és a szabadságjogok hiánya, terror, vezér stb. Vagyis a filmben felbukkanó horogkeresztet más szimbólumokra is cserélhetjük, sarlóra és kalapácsra, szivárványos zászlóra (fenti szomszédom), vagy indiai ragasztógyár logójára.

Sokan mondják, hogy azért nem hisznek Istenben, mert ők a tudománynak, az objektíve mérhetőnek hisznek. A világ legbutább kérdésével érvelnek aztán, mert ezt nem felejtették az oviban: s ki teremtette akkor Istent? Az ateista Stephen Hawking még ezen is túlment, ugyanis kijelentette, hogy az anyagnak viszont tényleg van olyan tulajdonsága, hogy a semmiből meg tudott keletkezni. Ha valakit nem győz meg a vallás és a filozófia, hogy egyes kérdések nem megválaszolhatók, mert káoszba futunk velük, és a tudomány örök igazságaiban hisz, az tűnődjék el a következőkön. 

Az 1950-es évek szovjet kozmológiája azt tartotta, hogy az ősrobbanás humbug, az anyagi világ öröktől való és végtelen, sincs tágulás. Idézem: »Lenin már 1908-ban jövőbelátóan megmondotta... ugyanazt mondják a mai tudós papok, valamint a „világi” tudósok közül a papi maszlagtól elbolondított lakájok... a burzsoá nyugaton ez a kozmológiai betegség dühöng...« Roger Penrose Nobel-díjas fizikus szerint viszont a kvantumelmélet a marhaság. Ezen elmélet legalapvetőbb kérdését, az Einstein-Bohr vitát pedig máig, száz év alatt sem döntötték el. 

Meglepődve olvasom az életrajzokat, a Tisza mintha megsejtette volna, hogy már a kvantumoknál járunk. Mint köztudott, ezek az apró csodák a megfigyelésig bárhol lehetnek (lásd Schrödinger macskája), majd hol itt, hol ott bukkannak fel titokzatosan. Bulyovszky Róz háromgyermekes édesanya, aki az Oktatási Minisztérium háttérintézményében erényekkel kiemelkedő projektmenedzser, szintúgy. Céljai között szerepel ugyanis Ferencváros és Józsefváros fejlődésért dolgozni, végre nem ellenszélben. Ám a budai hegyvidék megőrzését is feladatának tartja, melyet ezek szerint el akarnak bontani.

Az ő felbukkanására Cegléd, Csemő, Abony és Nagykőrös környékén, avagy Gomba, Bénye, Káva, Monor és Tápióság körül lehet számítani, mégpedig a beruházásvonzás, útfelújítás, orvosi ellátás kvantummezőkben, ha igaz. (Szegény Richard Feynman mennyit kesergett, hogy őt nem a potenciál felől tanították a kvantumra, jelentsen bármit ez.)

Most, hogy így tisztába tettük az objektív tudományosság fogalmát, két újabb vallomás, tekintettel a tiszásokra is, akiknek ezidáig teljességgel ismeretlen emberekből kell választaniuk. Posztmodernet nem olvasok, hiányzik belőle a szív, holott az igazi tudás a szeretet. Másfelől fiatalon elképzelni sem tudtam giccsesebbet a Listen To Your Heart című Roxette számnál, ám egyre inkább látom, hogy a giccsben is jókora igazság rejtőzhet.

***

(Nyitókép: Mediaworks)

***