Megint dührohamot fog kapni Magyar Péter: itt az újabb bizonyíték, az őszt is a Fidesz nyerte

A jelek szerint elérte növekedési határát a Tisza Párt.


A jelek szerint elérte növekedési határát a Tisza Párt.


A külgazdasági és külügyminiszter a XXI. Század Intézet Mozgásban című podcastjában kijelentette, mind a migrációs, mind a pandémia, mind a háborús válság kapcsán nekünk lett igazunk.


Nagy Márton szerint Amerika és Kína elszívja az innovátorokat Európából, de ez ellen lehetne mit tenni.


Szalai Zoltán szerint még el sem kezdődött a magyar soros elnökség, de már kész volt az ítélet vele szemben egyes körökben.


Az egykori EP-képviselő elfogadta Schmidt Mária felkérését, ezentúl a Szabad Európa Intézet munkatársa lesz.


Afrika kiszolgáltatott, mert a nyugati adományozók gazdaként viselkednek – mondta Obianuju Ekeocha afrikai orvosbiológus Az identitás mint politikai fegyver című konferencián.


Az MCC felvételi követelményei a teljesítményelven alapszanak, nem pedig a progresszív baloldali identitáspolitikán – árulta el Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója.


„A feministák hosszú évek munkájával lebontották a nemek közötti érintkezésre vonatkozó normákat, kiiktatták a szexuális aktusok létesítésére vonatkozó tilalmakat, most azon vannak, hogy újakat alkossanak”.












