Alapjogokért Központ: Tuskék lábbal tiporják a jogállamiságot
Az elemző- és kutatóintézet csokorba szedte a Tusk-kormány jogellenes lépéseit.
Bemutatta legújabb könyvét az Alapjogokért Központ.
„A populizmus az igazság kimondása, az egyszerű igazság pedig az, hogy a béke jobb, mint a háború” – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért központ főigazgatója a populista politikai mozgalmakat vizsgáló, A népszerűség átka c. könyv bemutatóján.
A főigazgató az Alapjogokért Központ és a Kereszténydemokrata Intézet közös eseményén emlékeztetett Jean-Claude Juncker mondatára, mely szerint „túl sok populista hallgat a saját népe véleményére, ahelyett, hogy főállású európaiként viselkedne”. Mint mondta, a bemutatott kötet rávilágít arra, hogy az Európai Bizottság egykori elnöke szándékával ellentétben igazából dicséretet fogalmazott meg, hiszen
„A populizmus a helyes politikai gyakorlat, mely egyetértési pontokat keres a társadalomban – akkor is, ha őszintén kell beszélni olyan ügyekről, mint migráció, multikulturalizmus, genderőrület vagy éppen a háború” – tette hozzá.
A populizmust szerinte csak azok tartják rossznak, akiken „demokráciapánik” lett úrrá, hogy a nép nem az ő szájuk íze szerint dönt. A liberálisok álszentségével szemben a populizmus az igazság kimondását jelenti: az igazság pedig az, hogy a nép és az állam szuverén, hogy az anya nő, az apa pedig férfi – és hogy a tűzszünet és a béke jobb, mint a háború.
Szánthó Miklós rámutatott: ezen igazságok érdekében kell összefogniuk a populista erőknek Európa-szerte a jövő évi EP-választásokra is.
Schaller-Baross Ernő, európai parlamenti képviselő, a Kereszténydemokrata Intézet kuratóriumi tagja egyedülállónak nevezte a könyvet, hiszen az a gyakorlat irányából közelíti meg a populizmus jelenségét. Rámutatott arra, hogy Magyarországon létrejött egy 13 éve sikeres, stabilitást és fejlődést nyújtó populista modell, melyet már négyszer erősítettek meg a választók.
– tette hozzá. A 21. században a populista kormányzást olyan jobboldali politikusok valósították meg, mint Donald Trump, vagy Orbán Viktor, az általuk vezetett erők pedig szűk ideológiai törésvonalak helyett a nemzeti érdeket képviselik – mondta Békés Márton, a XXI. század Intézet igazgatója a kötetről szóló beszélgetésen, melyen részt vett Petri Bernadett, a kötet társszerkesztője és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője is.
A könyv kiadását videóüzenetben méltatta a szlovén Andreja Zver, a Kereszténydemokrata Intézet kuratóriumi elnöke. A kötet megjelenését a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány is támogatta.
Nyitókép: Alapjogokért Központ Facebook-oldala