A második pont a nemzeti konzervatívizmus a belpolitikában. Orbán ismertetése szerint a választók oldalán kell maradni, példaként említve a déli határfalat.
A progresszívek a vágyálmaikat akarják a társadalomra kényszeríteni, és a fontos kérdésekben az emberek nem szeretik a lázálmokat”
– mondta Orbán Viktor.
A harmadik pont: nemzeti érdek a külpolitikában. A nemzet az első, érdekalapú külpolitikára van szükség, és ez sokszor nem könnyű. Orbán Viktor ezalatt az orosz-ukrán háborúra gondolt elsősorban. Elmondta: elítéli Magyarország az agresszort, Oroszországot, és segíti a megtámadottat, Ukrajnát, „de Magyarországot a NATO és a magyar honvédség védi meg, és nem Ukrajna”.
A negyedik pont: legyen médiánk – ismertette Orbán, mert, mint monda „a modern nyugati média a baloldali állásponthoz igazodik”. Úgy fogalmazott: „ismerem a nyugati demokrácia régi ethoszát, hogy a pártpolitikának és a sajtónak el kell különülnie, de a demokraták Amerikában ezt nem tartják be”. A kormányfő szerint a republikánus médiumok nem veszik fel a versenyt a demokratákéval. „Egyedül Tucker Carlson barátom veszi fel a harcot” – mondta a miniszterelnök.