Breaking: Rossi 2030 nyaráig hosszabbított

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető 2018 júniusa óta irányítja a nemzeti együttest.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető 2018 júniusa óta irányítja a nemzeti együttest.
Megbukott a politikai fősodor: a szélsőjobboldali államfőjelölt, George Simion simán nyerte az első fordulót, a kormánypártok, köztük a magyarok által is preferált Crin Antonescu tovább sem jutott.
Az egyelőre még kérdés, hogy Korea vagy Vietnam mintázata szerint dől el Európa sorsa. Nem mindegy!
George Simion ukránellenes kijelentései miatt tiltólistára került, mégis esélyes arra, hogy Románia következő elnöke legyen.
Azt még a jövő szerdán összeülő konklávé tagjai sem tudják, ki lesz majd közülük a katolikus egyház új feje.
Tarolt a Munkáspárt.
A Fehér Ház tudomásul vette a realitásokat, és Trumpot ismerve folyamatosan lesznek sürgető, zsaroló kirohanások minden oldal irányában.
Oroszországban már zajlanak a jubileumi győzelmi díszszemle előkészületei.
Az orosz elnök határozatlan időre „Sztálingrád” névre keresztelte át Volgográd repterét, ezzel is erősítve Sztálin kultuszának visszatérését.
„Fehérvártól a csillagos égig! Szép volt, Kapitány!” – írta a miniszterelnök.
„Nem kell megfutamodni, így messze lesz a győzelem” – közölte a tárcavezető.
Kivéve, ha most bekommenteli a Telex alá, hogy nem igaz.
Rácz András Oroszország-szakértő kijelentését szedte darabokra legutóbbi elemzésében a Faktum tényellenőrző portál.
Az volna a legjobb a számára, bármilyen furcsán is hangzik, ha ő maga is a Fideszre szavazna.
A szlovák miniszterelnök Brüsszel tiltása ellenére részt vesz a győzelem napi parádén Moszkvában.
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott történetének harmadik legsikeresebb edzője. Bízhatunk abban, hogy irányításával az őszi vb-selejtezőkön újra a régi arcát mutatja majd nemzeti csapatunk.
Már csak össze kell kukázni pár lököttet az EU nyugati feléről és küldeni egy meghívót Kaja Kallasnak, hogy neki is legyen valami szerepe.
Három év szakértői előrejelzéseit és a háborús fejleményeket összevetve egyre világosabb, hogy az optimista várakozások rendre alulmaradtak a hadműveleti valósággal szemben – olvasható a Faktum tényellenőrző portál elemzésében.
Újpest újonnan megválasztott képviselője az ATV műsorában kijelentette, a DK árnyékkormány programja „világos lehetőségeket kínál a NER rendszerével szemben”.
„Van olyan »ellenzéki«, aki gyurcsányozik, mint a Fidesz, és van olyan ellenzéki, aki legyőzi a Fideszt!” – írta Facebook-oldalán a Jobbik egykori elnöke.