Itt az árokbetemetés – a meszes­gödöré, hullákkal

2026. július 03. 06:12

Megkapó, ahogyan érzékenynek meg okosnak mondott személyek a győzelem mámorában rutinszerűen lépkednek át minden vörös vonalat.

2026. július 03. 06:12
null

Hogy milyen most a helyzet? Nem jó, de nem is tragikus. A guillotine csattog, az alkotó sosem pihen, az összeomlás és a triumfálás fülsértő zajában pedig minden párbeszédre irányuló kísérletet gyanakvás vagy éppen fölényes gúny fogad.

De ha a filmszínház abszolút is, a hatalom nem az, és még nem lógattak ki senkit a gatyájánál fogva az ablakon. 

A rendszerváltás szociálpszichológiája persze tanulságos. Az úgymond veszteseké is, hogy ki miként készül a sorsára: konok daccal, frissen lelt méltósággal vagy éppen ellenkezőleg, eltakarva a szemét, remélve, mire ő kerül sorra, elfárad a hóhér, esetleg elfeledkezik róla. Aztán ott vannak a későn átállók – erre 2024–2025-ben volt nyitva az időablak – meg azok is, akik kényszerből, tesze­toszaságból vagy önmaguk mentésére elemésztik a korábbi stallumuk alapján rájuk bízott közösséget. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Az elszámoltatásban sem látszik a distinkció alapja, hogy mi számít majd arcátlan lopásnak, mi megmentendő értéknek, és hogy e kategóriák mennyire fedik a valóságot.

Holott az eredeti ígéret – a rossz dolgokat kidobjuk, a jókat megtartjuk – az árokbetemetésen túl erről is szólt.

Más kérdés, hogy még a Fidesszel szemben álló veteránok és a magát függetlennek mondó sajtó érdemeit is azzal jutalmazták, amit büntetésnek az előző ökoszisztémára kimértek. 

Hogy a minap államosított, lassan nagykorú Mandiner fenntartásában finoman szólva sincsen kormányzati érdek, az egyértelműnek tűnik, a legfelsőbb szinteken tették azzá. Persze mi ettől még nem leszünk „egy szerkesztőség hajléktalanjai”, ahogy a népszabisok hirdették magukról, amikor megszűnt a finanszírozási hátterük – igen, kimentem tíz éve arra a demonstrációra, ahogy Magyar Hangot is rendszeresen vettem egy darabig –,

és nem számíthatunk senki szolidaritásá-ra, pláne nem a kampánygőztől hasonló­képpen megcsapott konkurenciáéra. 

Izgalmas az is, ahogyan a magukat győztesnek érzők viselkednek. Az egyre világosabb, hogy a Fidesz bukásából az új rendszer egynémely része nem azt a tanulságot vonta le, hogy csak a nép egészét képviselve lehet tartósan és jól hatalmat gyakorolni, hanem azt, hogy saját hatalma érdekében az ellenfelet nem elég nagyon megverni a ringben, utána kell menni az öltözőbe, sőt a kórházba is, aztán előre eltiltani a visszavágótól. 

Az is megkapó, ahogyan érzékenynek meg okosnak mondott személyek 

a győzelem mámorában rutinszerűen lépkednek át minden vörös vonalat. 

Mondjuk, amikor a „Kedvesek!” fel­ütéssel cuki kutyás nénit játszó Szily Nóra újságíró leírja, mennyire örül Bede Zsolt meghurcoltatásának, és nem veszi észre, hogy a bizonyos csoportok iránt érzett empátia büszkén vállalt hiánya miatt több a közös bennük, mint amennyi elválasztja őket. Vagy amikor Krekó Péter politológus a telexes kolléga buzgó bólogatása mellett egy interjúban kifejti,

hogyan kellene megfosztani a „propagandát szolgáló”, a „gyűlöletkeltésben részt vevő” médiamunkásokat attól, hogy a nyilvánosságban dolgozhassanak.

Hogy ki dönt arról, ki tartozik ebbe a körbe – és hogyan kanyarintják úgy, hogy a Zsolti bácsizó, tolvajsertésező inszinuáló kollégák ne kerüljenek bele, de mondjuk a rájuk nézve veszélyesebb publicisták igen –, azt egyelőre homály fedi, de ebben a morális megtisztulásnak álcázott politikai A Legyek Urában sejtések azért lehetnek. 

Történelmi hagyomány, hogy minden jogfosztó intézkedést kisebb és népszerűtlen csoportokon kell kezdeni, így kiterjeszthető nagyobbakra, amíg fenn lehet tartani a közfelháborodást, és nem lesz erősebb a társadalmi békevágy, vagy nem lesznek elegen, akik szerint nem az uralkodó elit kegyéből jár például a választhatóság alapjoga vagy a sajtószabadság. Pedig ilyet is tudunk, nem is keveset.

Sokaknak épp a folyamatos konfliktuskeltésből lett elege, amikor a – lényegében bármilyen – változásra szavaztak áprilisban, és most egyre inkább feszengve nézik, mi folyik itt. 

Árokbetemetés ez is – a meszes­gödöré, hullákkal.

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 197 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hangillat
2026. július 03. 16:35 Szerkesztve
Az önimádó ficsúr feature film előállító; rendszerváltó diktátorként már mindenszarnok, ezzel tölri az árkokat. Nem kell szanitéc, hogy tömegeket orruknál fogva ne vezessenek.
Válasz erre
4
0
westend
2026. július 03. 15:47
Kukorelli mit alakított a Kommentben, sírok... Azt hittem az önégetésnél több esze van.
Válasz erre
5
0
westend
2026. július 03. 15:36
Irgum-burgum 2026. július 03. 12:00 • "ha az országot gazdaságilag és szociálisan leamortizáló és a közvagyont szétlopó " - már csak ezen állításokat kellene igazolnod pojácatampon hogy ne röhögjünk itt rajtad. És akkor esetleg komolyan is lehetne venni a vergődésed..
Válasz erre
7
0
csulak
2026. július 03. 13:39
AdolfPeter diktaturat epit, ebben minden segitseget megkap Bruszelbol
Válasz erre
8
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!