Egyetértünk Bódis Krisztával: embertársaink jóllétét kell szolgálni, akkor is, ha megvetés jár érte

„Sajnálom, hogy hihetetlen, de nekem például nincs jogsim, szóval autóm sincs. Sőt, a szüleimnek sem volt. Nem is volt esély, hogy bármihez hozzáférjünk a szocializmusban, mert »osztályidegen, klerikális reakciós, politikailag megbízhatatlan« elemek voltunk” – kezdi eszmefuttatását Bódis Kriszta (örülhetünk is a számos közös pontnak), majd így folytatja:

Első ránézésre meghökkentő egy írásmű: Jézus Krisztus nevében Bódis Kriszta csodálatos árcsökkentéssé változtatja a benzinárstop megszüntetését.

Bár igazából tényleg megcsillan itt az alázatosság és a mértékletesség, hiszen arra ki se tér a képviselő asszony, hogy ez a serény TISZA-kormány Ausztriában és Németországban is az iráni háború előtti szint közelébe mérsékelte a gázolaj árát, miközben azért a kisujjával a franciaországi árakat is lejjebb pöckölte, könyökével pedig a lengyel autósok vonatkozó terhein is enyhített, gavallér módjára. Konkrétan világszinten sikerült igen kedvező fordulatot elérniük – igaz, a világsajtó a globális tendenciát nem annyira a magyar kormányzati működéssel magyarázza (amelynek keretében Radnai Márkék újfent leforgattak és precízen összevágtak egy oldtimeres imázsfilmet, mire a benzinár is elolvadt a gyönyörűségtől), hanem sokkal inkább az iráni háború fejleményeire hivatkoznak;

Ami el is vezet minket a következő ponthoz. A keresztény tanítás követése „már akkor is, ahogy most is, sokszor a megvetés, a lenézés, a nevetség és a megkérdőjelezés tárgya volt” – írja Bódis, és ebben egyet is értünk. Lakmuszpapírnak sem rossz ez: mihelyt valakit lenéznek és kinevetnek a világnézetéért, érdemes megkapargatni, nem a „lelki gyarapodást”, a rögösebb, de üdvözítőbb utat szolgálják-e az oly zavaró gondolatai. Ha valakire hol azért zúdul össztűz, mert embernek tekinti a tízhetes magzatot (aki külső jegyeiben már magán viseli az emberi test jellegzetességeit, akinek állkapcsában már ott meredeznek a miniatűr tejfogak, és akinek szíve épp extrém gyakran, percenként 170-szer dobban), hol pedig azért,

– akkor bizony gyanút foghatunk, hogy a Bódis által emlegetett jelenséggel állunk szemben.

„Egyem meg a szíved. Hát miért nem sz*rod le?” – kérdezte Osváth Zsolt Máthé Zsuzsától a budapesti LMBTQ-zászlók ügyében, bevallva, hogy ő maga sem feltétlenül tudja már, melyik szín mit jelent; azaz hogy a „transzneműséget” és a „nem fehér” queereket jelképező beékelt sávok a kitalálójuk szerint azért helyezkednek el nyíl alakban, hogy egyrészt oda irányuljon a fókusz, másrészt kifejezze a további „előrehaladás” (barátoknak csak „progresszió”) szükségességét. 

Ha ismert, hogy nemhogy a „transzneműek” veszélyeztetettek, de még a biszexuális nők körében is háromszoros az öngyilkossági hajlam, továbbá hogy a most felnövő lányok a korábbiaknál jóval nagyobb arányban vallják magukat biszexuálisnak vagy „fluidnak” (miközben pszichés problémákkal is messze gyakrabban küzdenek), akkor mi a keresztényibb: a) ünnepelni a biszexualitást, b) az egészre magasról tenni, vagy c) megfeszítve dolgozni a lányok védelmén ebben az okostelefonos, gyerekkor-elszalasztós világban?

Hogy légy büszke a diszfóriádra, vagy hogy jöjj, kövess engem, és ha van hited, én segítek visszatalálni önmagadhoz, és százannyit adok már itt a földön, mint amennyit az LMBT-szcéna kínálni próbál?

Képzeljük el, hogy holnap telepakoljuk az Erzsébet hidat egy kitalált „TEFBA+” közösség (a túlsúlyos, elhízott, falászavaros, bulimiás, anorexiás és hasonlóan „atipikus” emberek) lobogójával, ünnepelve a másságukat, valamint kívánatos vidám-színes társaságként jelenítve meg a bármi okból kövérebbeket. Az addig oké lenne, ha emiatt akadnának gyerekek, akiket nem csúfolnak az iskolában (ami sajnos kétséges; máskülönben nem arról számolna be a BBC az LMBT-lobbi virágzásának idején, hogy „ma már hétéves gyerekek is homofób kifejezéseket használnak”; ahogy a német köztévé sem arról tudósítana, hogy a rekordszámú Pride rekordszámú ellenakciót hozott). De mi lenne azzal a családi problémák miatt evésbe menekülő kamasszal, akinek azt mondják, üdv a klubban, légy büszke a másságodra? Az úgy gyermekvédelmi szempontból üdvözítő?

S mi történne, ha mindeközben egyre több sorozat pozitív szereplőjének testtömegindexe lenne 30 feletti? Az veszélyeztetné a fiatalokat, aki az utánzás- és a divatfaktorra utalva megkongatja a vészharangot, vagy az, aki bigott álkereszténynek bélyegezné a diétapártiakat?

Nem rossz az se, ha valaki jogsi nélküliként empatikusan együtt sír és együtt nevet az autósokkal, de klassz lenne empátiával lenni azon patrióták, sőt, azon visszafogott homoszexuálisok iránt is, akik a torkukon erőszakkal lenyomni próbált idegen ideológiai nyomulásként élik meg, ha Szent István országának fővárosában,

miközben a közintézmények falairól épp lekerül a nemzeti hitvallás, amely szerint „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette”. Hirdessük ehelyett köztereinken a fekete queerek büszkeségét?

Az mindenesetre megnyugtató, hogy a parlamentben Magyar Péter mögött ülő Bódis Kriszta családtörténetében sokunkéhoz hasonlóan hemzsegnek az olyan epizódok, amelyekben egy külföldi eszme hazai képviselői totális igazodást vártak el, és amelyekben a kollektív bűnösség jegyében, pusztán világnézete vagy foglalkozása miatt érte retorzió a tisztességes magyart. Így legalább a képviselő asszonyban bizonyára felvillan a vörös lámpa, valahányszor pártjának vezére és holdudvara a politikai ellenfél teljes ledarálásán ügyködik, komcsi módra embereket vágat le fotókról, foglalkozástól tiltana el, továbbá az „Enyém a bosszú, én majd megfizetek” jelszóval jár el boldog-boldogtalannal szemben.

– így bízunk benne, hogy a kommunizmusban meghurcolt felmenőire tekintettel, keresztény meggyőződésből, embertársainak jólléte érdekében megfogadja, és „akár alkalmas, akár alkalmatlan”, még hirdeti is a kormányzati körökben Szent Pál intelmeit: „Ne legyetek magatokkal eltelve. Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek. Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében. Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben”. Ha a benzinárat sikerült világszerte hatékonyan lejjebb nyomnia a kormánypártnak, akkor ez is menni fog.

***

(Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala)