A magyarok nem optimisták a gazdaság alakulásával kapcsolatban

A forint gyengült és az optimitmus is.


A forint gyengült és az optimitmus is.


Csőszi Attila, a vizsgálóbizottság elnöke kijelentette: több százmilliárd forint közpénz került a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba, és a vizsgálatnak egyebek mellett azt kell feltárnia, hogy mi történt ezekkel a forrásokkal.


Mindössze három héttel az intézkedés megszüntetése után a hazai üzemanyagárak elérték, sőt meghaladták a védett árak szintjét, és a drágulás csak most kezdődött. A gyenge forinttal társítva ez különösen nagy csapás a magyar gazdaságnak.


A védett ár kivezetése óta eltelt időszakban a benzin összesen már 41 forinttal, a gázolaj pedig 42 forinttal drágult.


Ez a Tisza-kormány által kivezetett védett ár FELETT van.


A világpiaci változások nem éppen kedvezőek az üzemanyagok terén.


A gazdaságpolitikai döntések hatása ritkán látszik meg azonnal a GDP-ben. Előbb a benzinkúton és a boltban jelenik meg, aztán a családi költségvetésben, később a vállalati hitelkeresletben, végül a beruházásokban és a munkaerőpiacon. A Tisza-kormány hat vizsgált intézkedése éppen ilyen láncreakciót indíthat el: nem összeomlást, hanem lassabb növekedést és óvatosabb gazdasági szereplőket.



A taxisok nagyobb tarifaemelést akartak, de így sincs miért búsulniuk.


A dokumentumot Magyar Márton írta alá, a társaságot korábban testvére, Magyar Péter miniszterelnök vezette.


2025 azonos időszakához képest a bevételek 960 milliárd forinttal, 11,5 százalékkal emelkedtek.


Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.


Alig néhány napon belül derült ki, hogy a kabinet kivezeti a kamatstopot, megszünteti az üzemanyagok védett árát, és átalakítja a vállalkozók fix, kedvezményes hitelét. A spórolás jegyében született döntések további intézkedéseket is elővetíthetnek a következő hónapokra.


A szervezet 2024-hez képest megsokszorozta az önkormányzatoktól kapott támogatását is.


2025-ben bár az uniós források sor üresen maradt a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány beszámolójában, de ennek ellenére sem szűkölködtek: több mint 980 milliós támogatás ütötte a markukat.


Most minden azon múlik, mennyire lesz tartós az iráni-amerikai megállapodás. Ha tényleg vége a háborúnak, az a magyar gazdaságra, így a forintra nézve is nagyon jó hatással lehet, de más területeken is megérezhetjük a döntés következményeit, így például az üzemanyagáraknál.


Hétfő délelőtt 351 forint alatt, 350,75-nél, majd 350,6-nál állt az euró/forint árfolyama.


A benzinnél literenként majdnem harminc, a gázolajnál mintegy tizenöt forint az előny.



Orbán Viktor és Rogán Antal is leadta záró vagyonnyilatkozatát.
