EU-csúcs

2021. június 25. 14:27
Az Európai Tanács elnöke pénteken, a kétnapos csúcsértekezletet követően nyilatkozott.
2021. június 24. 13:56
A miniszterelnök a nemzetközi sajtónak elmondta: a nemrég elfogadott törvény a „gyerekek és a szülők jogairól” szól.
2021. május 8. 14:17
„Az elveket elfogadjuk, a számítási módszereket meg fogjuk fontolni, de azt, hogy ez ne a tagállamok kezében maradjon, egyikünk sem tudja elfogadni” – fogalmazott Palkovics László.
2021. május 8. 13:54
Ursula von der Leyen közölte: a szerződés 900 millió adag koronavírus elleni oltóanyag szállítását írja elő további 900 millió dózis későbbi megvásárlásának lehetőségével.
2021. május 7. 15:25
A portói szociális csúcstalálkozóról jelentkezett be a magyar kormányfő.
2021. március 24. 7:33
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kiemelte, megvitatják majd a koronavírus okozta európai és globális járványhelyzetet.
2020. december 11. 7:33
Erős túlzás, amit Tölgyessy Péter állított a minap, miszerint „Orbán világméretű politikussá nőtte ki magát”.
2020. november 20. 9:10
„A legfőbb kérdés, hogy érdemes-e az Európai Uniónak a jogállamiság védelme mellett gyakorlatilag olyan eszközökkel próbálkoznia Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, hogy kikerüljék az egészet, hogy az magát a jogállamiságot ássa alá”– fogalmazott az Origo újságírója. 
2020. november 20. 7:18
A kormányfő beszélt arról is, hogy ha nem indulna meg a válságkezelési alap működése, akkor Brüsszeltől függetlenül is megindulnak a magyar fejlesztési programok.
2020. november 19. 18:29
Galéria.
2020. október 16. 10:32
A közelgő síszezon kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta, „részletesen megismerve az európai helyzetet azt javaslom, hogy ne tervezzenek a síszezonban külföldi utazásokat”.
2020. október 16. 7:44
Az egyenlő versenyfeltételek, a kormányzás és a halászat területein, még mindig nem történt jelentős előhaladás a tárgyaló felek között.
2020. október 15. 21:47
Románia hajlandó elfogadni „eléggé ambiciózus” célokat ebben a tekintetben, de nem feltételek nélkül – mondta a román elnök.
2020. október 15. 17:46
Az Európai Bizottság elnökének el kellett hagynia az EU-csúcsot.
2020. október 15. 16:09
Az unió készen áll a tárgyalások folytatására – emelte ki az Európai Tanács elnöke.
2020. október 15. 14:13
Gyors videóban jelentkezett a miniszterelnök Brüsszelből a kétnapos EU-csúcs előtt.
2020. szeptember 22. 17:53
Charles Michel egyik munkatársának pozitív lett a tesztje.
2020. szeptember 16. 22:37
Elégedettek lehetünk-e az Európai Tanács költségvetési megállapodásával? 0-4-gyel vagy 3-1-gyel jött haza a miniszterelnök az EU-csúcsról? Mi köze a Sport szeletnek a jogállamiság kérdéséhez? Vitainterjú Deutsch Tamás fideszes és Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselővel a közélet színvonaláról, a magyarországi antiszemitizmusról és az uniós járványkezelésről.

összesen: 290 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó