Csődközeli helyzetben Budapest, aggódik Karácsony

Kormányzati megállapodásban bízik a főpolgármester.


Kormányzati megállapodásban bízik a főpolgármester.


A főváros több mint 100 milliárd forintot kénytelen rövid időn belül előteremteni, miközben egyre sürgetőbb a kormányzati megállapodás.


Manfred Weber elmondta, hogy bajor politikusként mindig is fontos volt számára Magyarország támogatása, és személyesen is nehezen élte meg az Orbán Viktor sértettségéből fakadó lejáratásokat.


A hőség és a szélsőséges aszály idején Budapest is alkalmazkodott a rendkívüli helyzethez, a fővárosi cégek energia- és víztakarékossági intézkedéseket vezettek be, miközben az önkormányzat arra törekedett, hogy a közszolgáltatások a lehető legkevésbé változzanak.


A főváros főpolgármestere szerint több tízmillió köbméternyi csapadékot lehetne megtartani.



Szombaton 6 órától vasárnap 5 óráig lezárják a IX. kerületben található Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között.


Armand Duplantis Budapesten forgatott klipjével debütált az Atlétikai Világdöntő himnusza.


Holtan találtak egy férfit vasárnap egy Budapest VII. kerületében található társasházi lakásban. A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást.


Budapest számára sorskérdés, hogy épüljenek a városban új lakások, de úgy, hogy azok illeszkedjenek a városfejlesztési célokhoz, és megfizethetőek legyenek a lehető legtöbb ember számára.


Megjelentek a Magyar Falu Program 2026-os pályázati eredményei. Fejér megye egyértelmű vesztese a döntéseknek.


A főpolgármester már csak Magyar Péter jóváhagyására vár.


A beruházás célja Vitézy Dávid közlése szerint, hogy az EuroVelo 6 nemzetközi útvonal részeként biztonságos és gyors kapcsolat jöjjön létre, a Vácon és Szobon át egészen az országhatárig vezető kerékpárútvonal közvetlenül kapcsolódjon Budapest belső hálózatához.


A társadalmi vitára bocsátott menetrendi tervezet a budapesti agglomerációban félóránkénti elővárosi vasúti szolgáltatást irányoz elő.


A lajosmizsei vonal fejlesztése a vasúton utazók ugrásszerű növekedését hozhatja.


Az egészségügyben túlhevülés miatti betegellátás szerda délután egy esetben történt.


A miniszter szerint az ehhez szükséges közbeszerzést még az idén kiírják, az első szerelvények pedig 2030-tól forgalomba állhatnak.


A minisztérium és a kormányhivatal jószándékból ugyan, de túlterjeszkedett a hatáskörén.


Mint a megszólított patkányok egyike (amúgy közismert Fidesz-bérenc), bátorkodom reagálni az elmúlt napokban csőstül érkező, jobbnál jobb érvekre, hogy miért is kell mindenáron duzzasztani a Dunát. Mert hogy kell, az nem kérdés, csak hogy miért kell, arra keresnek évtizedről-évtizedre újabb magyarázatot. Eleddig kevés sikerrel.


A repülőtéri fizetési rendszer az új terhelés alatt gyakorlatilag összeomlott, ami már a hajnali órákban hatalmas forgalmi dugók kialakulásához vezetett a reptéren.
