Mikropártból válik ki egy amőbapárt, Schiffer András azonnal reagált

„Azt hiszem kezdem elveszíteni a fonalat” – jelentette ki a hír hallatán az egykori LMP-s politikus.


„Azt hiszem kezdem elveszíteni a fonalat” – jelentette ki a hír hallatán az egykori LMP-s politikus.


Régi és új kedvencekkel is találkozhatunk a legkiválóbb magyar teljesítmények között. A Highlights of Hungary bejelentette az idei évad 25 kiemelkedőnek ítélt magyar teljesítményét.


Van egy olyan érzésünk, hogy nem fog tetszeni a tiszásoknak Orbán Viktor új bejelentése.


A gyakorlatba Magyarországra érkező NATO-erők is bekapcsolódnak, a manőverek miatt pedig október közepéig fokozott közúti, vasúti és légi forgalomra, valamint erősebb hanghatásokra kell számítani.


Már látszik a fény az alagút végén.


„Ez az ukrán állampolgár a következő években nem léphet sem Magyaroroszág, sem a schengeni övezet területére” – hangsúlyozta a külügyminiszter.


Azt is elárulta, hány milliárd forintos csomag érkezett Brüsszelből.


A gazdaságot és a mindennapokat érintő bejelentések jöhetnek a hétfői Kormányinfón.


Megmozdult Magyarország.


Navracsics Tibor 15 százalékos béremelést jelentett be.



A magyar miniszterelnök és a civil szféra kiemelkedő személyiségei közösen alapították meg a Digitális Polgári Kört, hogy megőrizzék Magyarország identitását a digitalizált világban.


A megszokottól ismét eltérő időpontban tartják meg a Kormányinfót.


Titokzatos bejegyzést tett közzé közösségi oldalán a Ferencváros elnöke.


„Magyarország és Szlovákia együttműködését új magasságokba emeltük” – írta a miniszterelnök.


A független parlamenti képviselő bejelentette, jövő kedden is lesz tüntetés, annak ellenére is, hogy azt a rendőrség nem engedélyezte.


Napok óta forrong a közélet a politikus brüsszeli megnyilvánulása miatt.


Hummels visszavonul, De Bruyne távozik, és most már az is hivatalos, hogy a Bayern legendája is elhagyja klubját.


A kormányfő beszélt a Pride-párti tüntetésekről, a magyar falukról, a családközpontúságról, az inflációról, valamint a brüsszeli háborús készülődésről is. Összefoglalónk!


A miniszterelnök beszélt az élelmiszer-inflációról, az szja-kedvezményről, 2025-ről, illetve arról, hogy Brüsszel már 2030 előtt felvenné Ukrajnát az EU-ba. Összefoglalónk!
