Nem a lengyel emberek kívánják a pusztulásunkat, hanem a lengyel állam nevében eljáró frusztrált, oktalan állami vezető

Nem hiszem, hogy haragudnunk kellene Sikorskira. Nagyjából így beszél minden politikus a történelem kezdete óta.


Nem hiszem, hogy haragudnunk kellene Sikorskira. Nagyjából így beszél minden politikus a történelem kezdete óta.


Most ez a megbékélés menet nem jött össze, de hiszek abban, hogy elindult a jó.


A Biden-kabinet politikai bosszúból vezette be a vízumkötelezettséget is a magyar állampolgárokkal szemben – mutatott rá lapunknak nyilatkozva Kiss Rajmund, korábbi diplomata.


Az új lengyel elnök Magyarországra készül; a V4 feltámadhat, ha Babišék győznek Csehországban, és mindig van miért küzdeni; Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Mandinernek!


Összecsapásra számított, nagyon más lett a vége.


A Barátság kőolajvezeték elleni támadások jól mutatják, Kijev milyen messzire hajlandó elmenni, hogy Magyarországot bevonja a konfliktusba. A hazai baloldal pedig Ukrajnát védi az incidens után.


Marcin Romanowski kifejtette, többek között milyen történelmi alapja van a lengyel–magyar barátságnak.


„A Magyarországi kőolaj hiány megéri, amíg Ukrajna nyeri a háborút.”


Az ukrán elnök alig félreérthető utalást tett a Magyarország számára stratégiai fontosságú kőolaj vezetékre.


Nem kímélték egymást a felek.


Rendkívül feszült hangulatban lép hivatalába ma a megválasztott jobboldali lengyel elnök. Mik lesznek Karol Nawrocki első intézkedései? Hogyan tud majd együtt élni a jogállamiságot lebontó Tusk-kormányzattal? Mi lesz a V4-ekre? Szakértőket kérdeztünk.


A talkozóról Tánczos Barna, Románia magyar miniszterelnök-helyettese mesélt el részleteket.


A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban válaszolt követői kérdéseire.


„Hamarosan újabb potenciális szövetségese lehet Magyarországnak” – állapította meg a Brussel Signal.


Testvérként szerette egymást Jókai Mór és Petőfi Sándor, ám a barátságuk túl sok sebet kapott. Ahogy Jókai fogalmazott később: a dölyf miatt egyikük sem vallotta meg, hogy fáj a harag…


Krzysztof Bosak, a Szejm alelnöke és a Konföderáció társelnöke exkluzív interjút adott Szilvay Gergely kollégánknak.


Lengyelként, lengyel források alapján világított rá Joanna Urbańska Máthé Áron történésszel közös kötetében Volhínia tragédiájára. De a műfordító reflektált napjaink történéseire is, és választ adott arra, temetni kell-e a magyar-lengyel barátságot.


A magyar kormányfő Nicolas Sarközyvel találkozott.


Még a riválisok is elismerik: a Manchester City norvég sztárja egy szóval reagált Szoboszlai Dominik posztjára.


Szijjártó Péter tiszta vizet öntött a pohárba.
