„Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!” – jelent ma még bármit is, hogy Mária Országa vagyunk?

***

A világon több országot is Mária oltalmába ajánlottak. Ilyen felajánlás történt például a 17. században Bajorországban, Franciaországban, Ausztriában, Lengyelországban, majd később, a 18–19. században Mexikóban, Latin-Amerikában, Katalóniában, Dél-Ázsiában és Angliában is. Miben más, miben egyedi a magyar felajánlás?

Valóban, a világon több példát is találunk arra, hogy országokat a Szűzanya oltalmába ajánlottak. Ugyanakkor a mi helyzetünk három szempontból is különleges. Egyrészt Magyarország volt az első, amely ilyen felajánlást tett. Másrészt nálunk nem egyszer, hanem négy alkalommal történt meg ez a Máriának szentelt felajánlás. Harmadrészt pedig Szent István tette közjogi jelentőségű volt: 

Ez azt jelenti, hogy Szent István döntésének jogi következményei is voltak?

Igen, pontosan. A felajánlás aktusa és következményei szorosan kapcsolódnak a Szent Korona-tanhoz és az ezeréves történeti alkotmányhoz. Tehát nem csupán spirituális vagy vallási eseményről beszélünk, hanem egy közjogi értelemben is meghatározó államférfiúi döntésről. Ami talán teológiailag és művészettörténetileg is különösen szép, hogy a Magyarok Nagyasszonya ábrázolásain a Szűzanya fején nem a tizenkét csillag koronája, hanem a magyar Szent Korona látható. A karján ülő gyermek Jézus kezében pedig az országalma és a jogar jelenik meg. Ez ikonográfiai szinten is fontos üzenet: azt fejezi ki, hogy a Szűzanya nem egy uralkodónak, hanem egy egész nemzetnek a pártfogója.

Mi volt Szent István döntésének háttere? 

Két fontos szimbolikát érdemes kiemelni. Az egyik, hogy a felajánlás 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén történt. A másik pedig, hogy ez a haldokló, utód nélkül maradó király közjogi tette volt. István a felajánlást azután tette ugyanis, hogy elveszítette fiát, Imre herceget, és a lehetséges trónörökösök egyikében sem látta művének biztos folytatóját. Azt mondhatnánk, hogy emberi mércével mérve kilátástalannak látta a magyar nép és országa keresztény jövőjét. Éppen ezért nem lehet, és nem is szabad, elvonatkoztatni a történet lelki és jogi dimenzióitól sem. A korabeli püspöki feljegyzések szerint Szent István így szólt: 

Ez a mondat tulajdonképpen egyszerre hitvallás és politikai végrendelet. Benne van a mélyen hívő ember könyörgése, ugyanakkor a közjogi felajánlás aktusa is. Innen ered Magyarország régi latin nyelvű katolikus elnevezése is, a Regnum Marianum, vagyis Mária Királysága.

Volt előzménye a magyar Mária-tiszteletnek Szent István idejében? 

Szent Gellért püspök hozta el hazánkba a Mária-tiszteletet, akit István király nevezett ki a csanádi püspöki székbe 1030 körül, hogy az ottani, főként pogány lakosságot megtérítse; később pedig Imre herceg nevelője lett. Ő már az avatási és beiktatási beszédében „Napba öltözött asszonynak” és „mennybe felvett Boldogasszonynak” nevezte Szűz Máriát. 

Ettől fogva a Mária-tisztelet végigvonul a magyar történelem egészén. 

Így van, innentől ez a hagyomány végigvonul a magyar történelmen. Szent László királyt a krónikák Szűz Mária választott vitézeként említik. IV. Béla király felajánlotta lányát, Margitot, Máriának, és ő építtette a Nagyboldogasszony-templomot, a mai Mátyás-templom elődjét a Budai Várban. Mátyás király korában Mária alakja még hangsúlyosabb: ott van a címerében, az arany pénzein is, ahol Mária a kis Jézussal jelenik meg. Ezeket a pénzeket a köznép „máriás” néven ismerte, és egészen 1849-ig forgalomban voltak. Mátyás király ráadásul teológiai érdeklődést is mutatott a Mária-tisztelet iránt – részt vett ugyanis olyan vitákban, amelyek Mária-dogmákhoz kapcsolódtak. 

Vagy a Boldogasszony Anyánk-ének. 

Pontosan. Ami tulajdonképpen a katolikus magyarság nemzeti himnusza volt, még a Kölcsey-féle Himnusz megszületése előtt. A református testvéreink számára a 90. zsoltár („Tebenned bíztunk eleitől fogva”), a nemzeti érzelmű világi közegben pedig a Rákóczi-nóta töltötte be hasonló szerepet. Ez a három „himnusz” a magyar lélek három arcát jeleníti meg: a hazaszeretetet, a hitet és a Mária iránti bizalmat. A 18. századtól kezdve a Mária-kongregációk és új szerzetesrendek is hozzájárultak a Mária-tisztelet megerősödéséhez. Érdekes történeti adalék, hogy Buda visszafoglalása előtt, 1686-ban XI. Ince pápa a „Beata Virgo dabit auxilium” – a Boldogságos Szűz ad segítséget – jelmondattal buzdította harcra a keresztény seregeket. A latin mondat kezdőbetűi (B–V–D–A) a korabeli írásmóddal kiadták a Buda szót – szimbolikusan is jelezve, hogy Mária oltalma alatt foglalják vissza a várost. A Rákóczi-szabadságharc idején is több zászlón megjelent a Szűzanya alakja, illetve az „Ő vezetése alatt” vagy „Mária oltalmában” felirat. Tehát a Mária-tisztelet a magyar szabadságeszmével is szorosan összekapcsolódott.

Említette, hogy Magyarországot négyszer ajánlották Szűz Mária oltalmába. Melyek voltak ezek a történelmi fordulópontok?

Érdekes módon ezek a pillanatok nem a legnagyobb nemzeti tragédiák idején történtek – nem Mohács után, nem Trianon után –, 

Az első felajánlás ugye Szent István nevéhez fűződik, a második Károly Róbert uralkodása idején, 1317-ben történt. Az 1317-es eset nem dokumentált, inkább csak a Mária-tisztelet királyi újjáéledését jelenti, mintsem egy konkrét közjogi aktust, ugyanis ekkor erősödött meg ismét a Regnum Marianum eszméje. A harmadik I. Lipót császár idején, 1693-ban, a töröktől való felszabadulást követő években történt, a negyedik pedig 1896-ban, a Millennium évében, amikor a magyarság ezeréves fennállását ünnepelték.

Mit jelent pontosan a Regnum Marianum eszméje a magyar identitásban? 

A Patrona Hungariae és a Regnum Marianum gondolata egyszerre utal vissza Szent István közjogi felajánlására és annak spirituális dimenziójára. Kifejezi azt a különleges kapcsolatot, amely a magyarság és Szűz Mária között fennáll – egyszerre jogi, történeti és lelki értelemben. Ez az eszme túlmutat a szűk értelemben vett katolicizmuson is: ökumenikus jelentőségű lehet, hiszen nem várható el minden felekezettől ugyanaz a Mária-kultusz, mint nálunk, katolikusoknál, 

A Magyarok Nagyasszonya főünnep a magyar egyházban, és az egész magyarságért szóló közbenjárást kér. Bár liturgikus kereteiben felekezeti ünnep, tartalmában össznemzeti felajánlásról beszélhetünk.

Mikor vált hivatalossá a Magyarok Nagyasszonya ünnepe?

1896-ban, a Millennium évében, XIII. Leó pápa engedélyezte a Magyarok Nagyasszonya ünnepét, Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére. Ettől kezdve beszélhetünk hivatalosan elismert, pápai jóváhagyással rendelkező magyar Mária-ünnepről. 1980-ban Szent II. János Pál pápa engedélyezte, hogy a Szent Péter-bazilika altemplomában kialakíthassanak egy Magyarok Nagyasszonya-kápolnát. Ez azóta is különleges megtiszteltetés a magyar katolikus egyháznak, hiszen kevés nemzet kapott saját kápolnát a Vatikánban.

Mit jelent spirituális értelemben az, hogy egy országot és népet a Szűzanyának ajánlanak fel?

Ez egyfajta reflexió arra, hogy az ember kettős valóságban él. Egyrészt van evilági küldetése és feladata, másrészt transzcendens végcélja. A történelem során gyakran estünk két végletbe: vagy kivonultunk a világból – a földi élet leértékelése miatt –, vagy éppen ellenkezőleg, csak az evilági dolgokra koncentráltunk, ahogy az a posztmodern, gyakorlati ateizmusban is megfigyelhető. A kereszténység kétezer éves tanítása – már a Diogenétoszhoz írt levéltől kezdve – azt hangsúlyozza, hogy az embernek egyszerre kell helytállnia a földi életében, és tekintetét a túlvilág felé emelnie. 

Ez a gondolat végig kíséri a 20. századi teológiai gondolkodást is – Ratzingertől, Jacques Maritain-től, T. S. Elioton át, Molnár Tamásig –, akik mind ugyanabból a forrásból merítenek: abból a Szent István-i felismerésből, hogy az emberi és az isteni rend egymásra épül.

A mai, identitásválságban szenvedő világban mit jelent az, hogy a magyarok egy ezeréves Mária-pártfogás tudatában élnek? Egyáltalán: tudatában vagyunk még ennek?

Talán kezdjük az utóbbi kérdéssel, mert az közelebb visz a válaszhoz. Engem is meglepett, amikor erre a beszélgetésre készülve rájöttem, mennyire köztünk él a Magyarok Nagyasszonya képe, ugyanakkor mennyire hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla a mindennapokban. Például majdnem mindenki ismeri a nagyobb Mária-kegyhelyeinket – Máriapócsot, Csíksomlyót, Mátraverebély-Szentkutat –, de azt talán már kevesebben tudják, hány templomot szenteltek a Magyarok Nagyasszonyának. A legismertebb talán a Regnum Marianum-templom, vagy a Mátyás-templom elődje, de sok más fontos szentély is ebbe a sorba illeszkedik. Ugyanez igaz a művészetekre is: ott van például Benczúr Gyula festménye a Szent István-bazilikában, vagy az irodalomban Ady Endre, Juhász Gyula, Móra Ferenc vagy Sík Sándor Mária-versei, nem beszélve az Ómagyar Mária-siralomról. 

Mindez azt mutatja, hogy a Mária-tisztelet mélyen benne van a magyar kultúrában, csak talán túl természetesnek vesszük, ezért kevésbé tudatosul bennünk.

És mit jelent mindez a mai, 21. századi magyar ember számára – ebben a gyorsan változó, posztmodern világban?

A 20. század második felétől alapvetően megváltozott a vallási mintázat. A modernitásból a posztmodernbe való átmenet új lehetőségeket és kihívásokat is hozott. Pozitívumként látom, hogy megnőtt a spirituális éhség – sokan keresik a hitet, az élet értelmét, a transzcendenciát, még ha nem is intézményes formában. Nyugaton például ma az ateizmus az egyetlen irány, ami gyorsabban csökken, mint az egyházi vallásosság – ez önmagában beszédes. Ugyanakkor manapság az emberek inkább „a maguk módján vallásosak”, kötetlen, személyes spiritualitást keresnek. Ez lehetőség és kihívás egyszerre. 

Ebben a helyzetben a Szent István-i felajánlás, mint közjogi és hitbeli tett különösen nagy jelentőséggel bír. Hiszen ez folyamatosan megújult az évszázadok során, és szilárd alapot adhat ma is – spirituális és erkölcsi talapzatot egy megújuló kereszténységhez, amely képes szembenézni a posztmodern kihívásokkal.

A Szűzanya-tiszteletnek milyen szerepe lehet abban, hogy a társadalom újra lelki és erkölcsi irányt találjon?

Úgy látom, hogy ez az egyik fontos csatornája lehet egy lelki megújulásnak – nem az egyetlen, de az egyik lehetséges út. Hasonló csatornát jelenthet például az imaélet elmélyítése, a Szentírás olvasásának megújítása, az ökumenikus párbeszéd előmozdítása, vagy akár a XVI. Benedek-féle intellektuális megközelítés, amely a hit és a tudás egységét és az igazság felismerhetőségét mutatja meg. Ehhez hasonló szerepet játszhat Ferenc pápa szociális szemlélete is, amely a perifériák felé fordulást és a szolidaritást hangsúlyozza. A Mária-kultusz megerősítése – nem újbóli, hiszen sosem tűnt el, hanem tudatosabb felfedezése – szerintem a magyarság spirituális és lelki megmaradásának egyik legfontosabb eszköze lehet. Nem az egyetlen út, de egy olyan közös pont, amely képes hidat építeni a hit és a nemzeti identitás között.

Ha már megújulásról beszélünk – mit jelent ma a misszió a 21. századi nyugati egyházban?

Ez talán az egyik legfontosabb kérdés ma az egyház előtt. A nyugati kereszténység lendületet vesztett, és a 20. század közepétől a teológusok és pápai dokumentumok is arról beszélnek, hogy Európának új evangelizációra van szüksége – immár nem kifelé, hanem befelé. A misszió nem csupán az egyháziak feladata. A bibliai egyetemes papság elve szerint minden kereszténynek küldetése van. 

Nem moralizáló, nem erőszakos térítésre van szükség, hanem vonzó, hiteles közösségekre és emberekre, akiknek az életére mások rácsodálkoznak, és felmerül bennük a kérdés: mi ad nekik ilyen békét, tartást, örömöt?

Emellett nagyon fontos, hogy merjünk beszélni a hitünkről. A mai közbeszédben az olyan szavak, mint „Isten”, „hit” vagy „kereszténység” még kimondhatók, de például a „Szentírás” vagy „Krisztus” neve sokakban már zavart kelt. Pedig éppen ezeket kellene visszahoznunk a nyilvános és személyes párbeszédbe. És végül: miközben sokat beszélünk Európa jövőjéről, gyakran elfelejtjük, hogy mi magunk is részesei vagyunk annak alakításának. A misszió, a hitvallás és a keresztény életünk megélése mind személyes felelősség. De sosem egyedül tesszük: a Szentlélek is munkálkodik velünk és bennünk. Ő az, aki erőt ad, irányt mutat, és a kellő időben mindig megújítja az Egyházat.

Van-e személyes élménye vagy tapasztalata, ami különösen közel hozta önhöz a Szűzanyát?

Vegyes felekezetű családból származom – édesapám református teológus –, ezért gyerekkoromban a Szűz Mária-tisztelet nem volt a mindennapjaim része. Később, katolikus teológusként és római katolikus hívőként a tanítás szintjén természetesen elfogadtam Mária szerepét, de az imaéletemben nem volt még élő kapcsolatom vele. Ez a közelmúltban változott meg. 

A szentmise előtt felnéztem a Szűzanya-szoborra, amelyet a második világháború idején eldobott amerikai konzervdobozokból készített egy magyar művész. Ahogy néztem azt a szobrot, valami megváltozott bennem – azóta a Szűzanya nagyon személyes közbenjáróként van jelen az életemben.

(A nyitóképen ifj. Manhertz Mátyás Szécsényben felállított, Magyarok Nagyasszonya című köztéri szobrának részlete látható / Mandiner)

***

***