Ahol nincs vágy, ott várakozás sincs – advent negyedik vasárnapjára
2025. december 21. 09:13
Ha a mindennapokban megtanulunk így figyelni, akkor nem ér váratlanul az sem, „amikor majd eljön az idők teljessége”, és azok között leszünk, akiket felvesznek, nem pedig azok közt, akiket otthagynak – ez az advent valódi ajándéka.
Az advent a liturgikus év egyik legszebb időszaka: csendes és befelé forduló jellege különös sűrűséget ad neki. Négy hét, amelyet a várakozás és a külső-belső készülődés határoz meg, s amelyben mintha elővételeződne az a fajta „virrasztó attitűd”, amire mindannyian meghívást kaptunk. Éppen ezért felmerül a kérdés: valóban csak négy hétről lenne szó?
A keresztény közgondolkodás ezt az időt a Megváltó születésének ígéretével kapcsolja össze, ami teljesen természetes, ám ha egy kicsit túllépünk a megszokott kereteken, váratlanul sokkal tágasabb horizont nyílik meg előttünk. Egy olyan tér, ahol már nem csak egy konkrét eseményre készülünk, hanem egy sajátos létmódba lépünk be. Egy pillanatra tűnődjünk el azon, mi lenne, ha az adventre nem négyhetes készületként tekintenénk, hanem egy állandósuló belső állapotként. Annak az érzékeny, finomra hangolt figyelemnek az állapotaként, amelyben az ember minden pillanatban virrasztva várja Isten közeledését. Más szóval: a lélek egészét átható éberségként.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Az egyik legismertebb közvélemény-kutató bemondta, mi a valóság Magyarországon – ennek Magyar Péter nem fog örülni
Lényeges kiemelni, hogy ezek a mondatok nem a külső események találgatására buzdítanak, és nem is valamiféle fenyegetést hordoznak. A bibliai éberség nem a „rettegő feszültség” állapota, hanem a szeretetből fakadó figyelemé: annak a fókuszált készenlétnek a formája, amellyel az ember a számára legfontosabb Valaki közeledésére válaszol.
Az éberség így nem is annyira cél, mint inkább irányultság – a szív tartós beállítódása Isten felé.
Ő ugyanis ott születik meg, ahol arra alkalmas teret talál. Ez a tér pedig nem rajtunk kívül, hanem bennünk nyílik meg. Az advent tulajdonképpen ennek a belső térnek a kialakítása: amikor a lélek lassan elcsendesedik, lefejti magáról a fölösleges zajokat, és egyszerű, befogadó jelenlétté válik. És hát... az volna az üdvös, hogy ez az állapot ne csupán négy hétig tartson, hanem az élet egészét áthassa. Ilyen értelemben viszont az éberség nem egy rendkívüli lelki teljesítmény kellene, hogy legyen, hanem alapvető keresztény magatartás.
Ez azonban korántsem magától értetődő: elköteleződést, állhatatosságot, kitartást és újra meg újra meghozott döntéseket kíván, és csakis akkor nyeri el valódi értelmét, amikor világossá válik, mire irányul: az Istennel való élő kapcsolatra. Én valahol itt keresném az éberség helyét: abban a belső tartásban, amely ezt a kapcsolatot életben tartja. Az éberség segít felismerni Isten halk, gyakran rejtett működését a mindennapokban, és megóv attól, hogy közömbössé váljunk a kegyelem finom jeleivel szemben.
Okos és balga szüzek
Az advent tehát jóval több, mint karácsonyig tartó visszaszámlálás. Sokkal inkább annak a felismerése, hogy az életünk maga is egy állandó várakozás. A keresztény lét alapélménye éppen ehhez az úton levéshez kötődik. Bár a világ Teremtője már eljött hozzánk Krisztusban, még mindig úton vagyunk a teljesség felé. És ebben – a „már igen” és „még nem” feszültségében – születik meg az a belső mozgás, amely ébren tartja a vágyat.
Mert ahol nincs vágy, ott várakozás sincs.
És itt érkezünk meg a lényeghez. Az advent ugyanis újra és újra visszavezet bennünket egy egyszerű, mégis alapvető kérdéshez: mire várunk valójában? Mire irányul a szívünk legmélyebb sóvárgása? A keresztény válasz nem egy eseményre vagy egy ünnepre mutat, hanem egy személyre. Nem valamire, hanem Valakire. Krisztus eljövetele pedig messze túlmutat egy múltbeli esemény felidézésén, és nem merül ki abban sem, hogy türelmesen várjuk a jövő ígéretét. Hiszen Ő folyamatosan közeledik, és ez a közeledés itt és most is történik. Az advent arra hív minket, hogy ne csak egyszer, karácsony ünnepén akarjunk találkozni Istennel, hanem tanuljunk meg ebben a nyitott, várakozó jelenlétben élni.
Törekedjünk tehát arra, hogy az adventi éberség állapota ne csak egy időszakos – négy hétig tartó – lelkigyakorlat legyen, hanem életformává váljon: csendes készséggé arra, hogy észrevegyük, amikor Isten belép az életünkbe – az egészen egyszerű, hétköznapi pillanatokban éppúgy, mint majd a végső találkozás órájában. Mert ha a mindennapokban megtanulunk így figyelni, akkor nem ér majd bennünket váratlanul az sem, „amikor majd eljön az idők teljessége”, és azok között leszünk, akiket felvesznek, nem pedig azok közt, akiket otthagynak – ez az advent valódi ajándéka.
Orbánék patrióta győzelme nagy politikai vereség Friedrich Merz német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Véget ért az EU-csúcs. De mi következik ebből a belpolitikára nézve? Itt a Mesterterv évadzáró adása.
Lehet-e szebb és tisztább válasz Isten adventi hívására a tökéletes szeretetnél, amelyben Őt, akit szeretünk, teljességgel azért szeretjük, aki Ő Maga. Nem magunkért, hanem Istenért. Kocsi Lajos írása.
Persze szó nincs arról, hogy a bedugott fülű, képernyőre tapadt szemű ember ne venne észre semmiféle alkalmas pillanatot. A Black Friday-t például nem véti el. Francesca Rivafinoli írása.
Ma van a szeplőtelen fogantatás ünnepe: mit jelent az, hogy valaki „kegyelemmel teljes”, és hogyan egyeztethető össze ez az állapot a szabad akarattal? Ádám Rebeka Nóra írása.
Ez, hogy valaki méltó-e valamire, nyugtalanító kérdés. Mintha egyre inkább valamiféle kollektív méltatlanságot látnék, mintha egyre kevésbé érdemelnénk meg, hogy részt vehetünk a létezésben. Győrffy Ákos írása.
Újabb döbbenetes szálak a Tisza Párt körül: Ceber Roland ismét lebukott, ezúttal úgy tűnik drónokkal és különleges eszközökkel szerelte fel az ukrán titkosszolgálatot. A kérdés már csak az: hogyan mozoghat szabadon a frontvonal és a külföld között egy hadköteles korú férfi, miközben másokat az utcáról visznek el?
Lázár János volt a Hotel Lentulai vendége, ahol Lentulai Krisztián kérdéseire nemcsak a magyar politika állapotáról, hanem a következő évek tétjéről is nyíltan beszélt.