Egy új könyv szerint még a rádió is bemondta, mit csinálnak Auschwitzban a németek

Izgalmas új kötettel jelentkezett a Jaffa kiadó Modern Magyar Történelem sorozata, ezúttal Kunt Gergely történész, a Miskolci Egyetem habilitált docensének tollából: az Auschwitz-kód alapvetően azt állítja, hogy a német megszállás alatti magyar sajtó cikkei folyamatosan a BBC magyar adására reagálnak, ez az a kulcs, ami alapján értelmezni lehet a cikkeket, azoknak megjelenései sorrendjét, üzeneteit. Ez a megközelítés kétségkívül újító, hiszen eddig nem jutott eszébe a legtöbb magyar történésznek, hogy párhuzamosan elemezzék ezeket a tartalmakat, dacára annak, hogy a BBC híreiről írott formában az emigráns baloldali lapok is beszámoltak, így legalább ezeket megnézhették volna az Arcanum ADT felületein. A BBC ekkor 39 nyelven sugárzott adásokat, 1939. szeptember 5-étől kezdve magyarul is, és részletesen beszámolt a holokauszt eseményeiről Európában.

ami nagyon fontos felismerés (felmerül ez például Vajta Ferenc, a kutatók által érthetetlen módon ignorált nemzetiszocialista propagandalap, az Ország szerkesztője kapcsán, aki amerikai levéltári források szerint az Abwehr ügynöke volt). Ez különösen fontos, hiszen manapság egyre szélesebb körben terjed a tévhit, miszerint a „németek itt sem voltak, és ha itt is voltak, nem csináltak semmit”, stb.

De mit tudhatott egy átlagos magyar olvasó a holokausztról? Kissé eltérve a könyv szoros értelemben vett megállapításaitól és áttérve a primer sajtóforrásokra: bármilyen meglepőnek is tűnik, de az 1944. március 19-i német megszállás előtt is alapvetően tájékozódni lehetett a népirtó német politika néhány alapvető eleméről a magyarországi sajtóból.  „Krakkóból kitelepítik a zsidókat” – szólt a Magyar Nemzet 1940. augusztusi cikke, de a lapok beszámoltak a szlovákiai és a bécsi zsidók deportálásáról is, utalva rá, hogy őket valahova Lengyelországba viszik.

A szélsőjobboldali Magyarság 1941 tavaszán egyenesen helyszíni riportot közölt a lublini gettóból, igaz, főleg a zsidók munkára kényszerítéséről számolt be. A Függetlenség az év szeptemberének végén adta hírül: a Cseh-Morva Protektorátus Eisenbrod kerülete immár „zsidómentes”, tehát „az egész kerületben egyetlen zsidó sem lakik”. Bár hivatalosan 89 ezer zsidó élt Szlovákiában 1940-ben, a Kárpátmedence című lap 1942 májusában megírta, hogy már 45 ezer főt kitelepítettek, „ősszel pedig Szlovákia teljesen zsidómentes lesz”. Az év júliusában már azt is megtudhatták a Reggeli Magyarország olvasói, hogy megkezdték 80 ezer párizsi zsidó „koncentrációs táborba” hurcolását, majd onnan „Keletre” való deportálását.

Belgiumból és Hollandiából „most vitték éppen az utolsó transzportot keletfelé”, Franciaország zsidóit pedig határidőre „irányítják vissza a keleti őshaza felé”. Norvégiában „két héttel ezelőtt hozták meg a végérvényes zsidó-törvényt: a zsidó vagyon az államikincstárra szállt, a zsidók pedig a keletfelé induló hajókra”. Már a Balkánon is „összegyűjtötték a zsidókat: egyelőre munkatáborokban dolgoznak, de további sorsukról is gondoskodás történt (…)”.

Áttérve a zsidó kiadványokra, a szemfüles olvasók az európai holokausztról konkrétabb híreket is találhattak a kimondottan zsidó felekezeti lapokban. Az Orthodox Zsidó Újság meglehetősen pontos adatokat közölt az európai zsidóság számbeli fogyatkozásairól. 1942 tavaszán „nem lakik zsidó (…) Minsk, Berditsev, Zsitomir, Mohilev, Charkov városokban” – közölte a lap a kelet-európai zsidóság egykori központjairól. Az év nyarán pedig arról írtak, hogy Szlovákiában csak a gazdaságilag értékes zsidókat és az öregembereket hagyták meg: „Evvel kapcsolatban kiderült, hogy Szenicén egy 100 éves, Bártfán egy 101 éves és Kisszebenben egy 102 éves aggastyán tartózkodik”.

Voltak híreik a vilniusi gettó 50 ezer lakójának „likvidálásról” (lengyel lapok alapján), Theodor Wolff, a Berliner Tageblatt volt főszerkesztőjének Dachauban való meggyilkolásáról, de szemlézték még a Neue Zürcher Zeitung 1943. április 20-i számát, miszerint „a megszállott (lengyel) területek(en) (…) kétmillió zsidót – férfiakat, asszonyokat, gyermekeket – elpusztítottak”.

De aki nem olvasott lapokat, az tájékozódhatott a Magyarországon ezrével jelen lévő menekült zsidóktól. Csak 1939-ben közel ötezren érkeztek Lengyelországból, számuk később tovább nőtt, és soraikat szlovákiaiak is gyarapították – őket gyakran a hitközségek fogadták be. Az utánuk érkező sorstársaik közül sokan beszámoltak a holokauszt külföldi eseményeiről.

„Két évig voltam kint (Ukrajnában). Megismerkedtem a szenvedések minden változatával. Szemtanúja voltam sok-sok zsidó család kivégzésének (…)” – idézte fel egy muszos túlélő.

1943 tavaszán egy pályadíjnyertes legénységi hadinapló jelent meg. A Vitézi Rend kiadásában Kriston József tartalékos őrvezető sötét prózája részletesen bemutatta a dnyepropetrovszki zsidóság 1941. októberi lemészárlását: „Az országúton végtelenbe nyúló zsidó-sorokat látni, lehettek úgy, a későbbi megállapítás szerint, 15.000-en. Német tábori csendőrök géppisztollyal felszerelve ügyeltek arra, nehogy egy is eltévedjen, más utakra térjen. (…) Képviselve volt itt az újszülöttől kezdve az aggastyánig a zsidó faj apraja-nagyja egyaránt. (…) Végignéztem őket. Kicsi gyermekek anyjuk szoknyáját fogva, másik kezét szájába téve dudlizott, öreg párok kart-karba öltve mentek. (…) Megszólaltak a fegyverek és haláltsujtó golyóiktól egymásután hullottak be az árok mélyébe. (…) elhagytuk a vesztőhelyet, de a látottak végig kísértek egész utunkon.” Kriston a szövegének végén arra jutott, hogy a zsidók megérdemelték, amit kaptak. A könyvet a 8 Órai Ujság március elején még „érdekes és tanulságos olvasmányként” ismertette, de áprilisra már betiltották. (A kérdéses forrást korábban idézte tanulmányában Fóris Ákos történész is).

Mint minden kötetben, természetesen itt is akadnak apró hibák, melyek a könyv egészének értékéből nem vesznek el. Az Auschwitz-kód fontos kötet, mely segíthet megérteni a korabeli sajtó kissé homályba burkolózó terepen megjelent cikkeit, feltárni az újságírók indíttatásait, és megérteni a korabeli magyar társadalom fájdalmas passzivitását. 

Fotó: Fortepan 172052