„Nem tekintem lefutottnak a meccset” – nyilatkozta lapunknak korábban a főigazgató, és milyen jól tette. Ezzel a győzelemmel könnyen lehet, hogy Ókovács rekordidőn át vezetheti majd az egyik legnagyobb hazai kulturális zászlóshajónak számító Operaházat.
Hosszas huzavona és számos találgatás után ma végre kiderült:
Az Index korábban saját információkra hivatkozva három nevet lengetett be a köztudatba, mint lehetséges győzteseket. Ezek között nem szerepelt Ókovács Szilveszter neve, ennek ellenére Csák János most mégis neki szavazott bizalmat.
Lapunk is meghívást kapott a Kulturális és Innovációs Minisztérium sajtótájékoztatójára, amelyen Csák János miniszter bejelentette a győztes nevét.
“Az Operaházban kétezer fölött van az eladott bérletek száma, ehhez képest jóval nagyobbnak tűnik az érdeklődés, amely az igazgatóválasztást övezi. Majdnem olyan, mintha új szövetségi kapitányt választanánk” – vezette fel bejelentését a tárcavezető.
„Kitűnő jelöltek, kitűnő pályázatok érkeztek be. Bevallom, ez volt a szándékom is. A pályázatoknál csak a bíráló bizottság volt kitűnőbb, munkájukat ezúton is köszönöm" – folytatta. "Óriási verseny alakult ki, és amikor egy ilyen verseny elé nézünk, fontos meghatározni a szempontokat. Az első és legfontosabb, hogy
az Opera a magyar művészeti világ királynője.
Ebben a műfajban összeér a magyar és a nemzetközi hagyomány” – mondta.
Csák János kifejtette: az a cél, hogy az Operaház körül egy nagyobb ökoszisztéma jöjjön létre, ahol a tánc-, a zene-, a balett- és az énekművészet összeér.
„A jelöltek kapcsán lényeges volt a beágyazottság: ami a szakmai és vezetői tapasztalatot jelenti. A másik fontos szempont pedig az volt, hogy a győztes a válságidőszakban is el tudja vezetni a hajót” – fogalmazott. “Olyan intendánst kerestünk, aki már bizonyított, hogy nehéz gazdasági helyzetben is képes menedzselni egy nagy szervezetet.”
Az igazgatóválasztás hosszú hónapokig uralta a közbeszédet, ugyanis miután az első kör eredménytelenül zárult, a kulturális minisztérium újabb pályázatot írt ki a főigazgatói munkakör betöltésére. A második fordulóban már bőséggel akadtak indulók, köztük olyan nevek is, mint Rost Andrea vagy Miklósa Erika.
Az elmúlt időszakban rengeteg vélt és valós információ látott napvilágot, és elindult az adok-kapok is a pályázók részéről. Az akkori – és immár újra jelenlegi – főigazgatót és az általa vezényelt operaházi működést több ponton is kritikával illették pályázótársai, ám akadtak szép számmal, akik kiálltak mellette.
A kritikák kapcsán korábbi megkeresésünkkor Ókovács a következőket mondta: „Mint közszereplő, jó ideje el kell viselnem mindent: itt most azt kell tűrni, hogy tízen a cipőjüket úgy fényesítik rajtam, hogy nem tudható sem az, mit állítanak rólam a dolgozatokban és a bizottság előtt, sem az, mit állítanak magukról ugyanott. Kértem a testületet, hogy a – nyilván távollétemben – előkerült legfontosabb vádakat, kérdéseket tegyék fel nekem, különben hogy válaszolnék azokra? Ők tudják, végül megtették-e.
Az elmúlt 12 évemet csak a Magyar Állami Operaház vezetési feladatával töltöttem, kis túlzással minden csavarról tudom, mi célt szolgál,
és kifejezetten szeretem a vitahelyzetet, rajtam tehát nem múlik most sem a válaszadás.”
Arra a kérdésre pedig, hogy miért lett idén ekkora felhajtás az Operaház igazgatóválasztása körül, azt felelte: „Botrányújságírás megy: rengeteg szivárgó cikkel sikerül válsághelyzet érzetét generálni ott, ahol se csőd, se abúzus, se botrány, se nézőhiány, se bevételi probléma, se korrupció nincs. A vérszag sok »éji vadat« megrészegít”.
A szivárogtatásnak tűnő információk ellenére Ókovács Szilveszter mindvégig magabiztosan állította nekünk adott nyilatkozataiban:
„Pusztán mert egy lap írt valamit, nem sietnék azt valóságnak venni. A KIM vezetői pályázatai nem nyilvánosak, a zsűritagokkal és közreműködőkkel szigorú titoktartást íratnak alá. Kizártnak tartom, hogy elismert művészek, felelős állami vezetők a meghallgatásokról bármit kiszivárogtatnának. Ezért hadd ne adjak hitelt találgatásnak” – fogalmazott. Hozzátette: a jogérzéke azt mondja, ha egy nem nyilvános folyamat folyamatos nyilvánosságot kap, a lényege sérülhet.
Szintén egy korábbi, másik interjúnkban arról kérdeztük, nem árt-e az igazgatóválasztás körüli hezitálás az amúgy is válságidőszakot megélő kulturális tér egyik fő intézményének.
„De, árthat is. Viszont, ha a sajtó egy része nem volna ideológiailag diszlexizált, nem lenne semmi baj. Például az a hangzatos cím, miszerint »Az Operaház új igazgatót keres Ókovács helyére« egyszerűen igaztalan, helytelen és torz is (...) Akik így pofozzák félre a dolgot, nehéz időben kívánnak demoralizálni, szétzilálni egy sok munkával és a kollégákkal együtt épített rendet” – felelte akkor.
Ókovács mostani győzelmével rácáfolt a frissen felújított Operaház átadóján elhangzott – azóta ikonikussá vált – mondatára. Talán olvasóink is emlékeznek még rá, hogy az ellenzéki lapok akkor megpróbálták kiforgatni, szerencsétlen elszólásnak beállítani és Orbán Viktorra vonatkoztatni a főigazgató mondatát, miközben Ókovács egyértelműen önmagáról beszélt – humorral.
Ezzel a győzelemmel könnyen lehet, hogy
Úgy tűnik tehát, hogy mégsem kell mennie tizenkét év után.
– ezekre épült Ókovács Szilveszter vezetői pályázata.
„A Magyar Állami Operaház az egyik legaktívabb a világon, de ezért kárhoztatni sem az intézményt, de még tán engem sem kell, ugyanis kiváló elődeink alakították az egész nemzetet ellátni képes rendszerré, és jól tették. Büszkének lenni viszont nem volna tilos közös munkákra, amely immár 140 esztendeje mutat azonos irányba. Tőlünk mindent várnak és annak az ellenkezőjét is, nekünk mindent és bármikor kell tudnunk játszani – egyéb koncepció vállalhatatlan a személyes meggyőződésem, de az intézménytörténet szerint ugyanúgy. Mi az egyetemesre szerződünk, ha tetszik, ha nem, mert ez a leggazdagabb európai kulturális étek a legjobb nekünk, magyaroknak” – magyarázta lapunk hasábjain a pályázata kapcsán az immáron újra megválasztott főigazgató.
Ókovács pályázatában kiemelte:
„A párizsi Opera 100 milliárdból teheti, mi 18-ból: ugyanaz nem jön ki ebből, és 100 milliárd nem préselhető a magyarokból, államból, nézőből. Nem lehet forrásokat követelni mások kárára, ezt nagyon meg kell tanulni, mert erre alapul az amúgy is extra forrás-, humán és minden-igényű operaüzemeltetés morálja. Látni kell, hogy valaki mindenképp kell fizessen: vagy az állam, vagy a néző. Ha a néző sokallja a jegyárat, be kell lépnie az államnak helyette, de persze, valahol az is a néző, kár becsapni magunkat. Ám ha a néző nem sokallja az árat a büfében, akkor a jegyet adtad ár alatt. Az opera és a balett érték, az értéknek pedig ára van. A hozzáférés csakis az értékkel, a kapacitással és a pénzügyi egyensúllyal rendszerbe vonva értelmezhető, minden más csak nettó rózsaszín költészet vagy demagógia. A kényes egyensúly sokféle dimenzióból áll össze” – nyilatkozta.
Arra is kitért, hogy meg kell tartani opera és balett, zene és vokalitás, nemzetközi és hazai vonatkozás, tradicionális és kortárs előadás, nagyszabású és kamaramű, régi és új szerző, tapasztalt és pályakezdő előadó, reprezentatív és költséghatékony produkció, népszerű és ritkaság, érték és hozzáférés, idős és fiatal néző, elitista és szociális célzás, külföld és vidék kényes arányait, valamint az Operaház, Erkel Színház és Eiffel profiljait, és e sok metszet együttállásának bonyolult viszonyait.
„2028-ig meg kell őriznünk a kollégák 2021-es juttatásainak vásárlóerőben mért színvonalát: az infláció benyelhetetlen középtávon, de afelett csak az ország valós teljesítőképessége alapján járhat plusz juttatás. Meg kell őriznünk a magyar énekesek színpadképességét: ehhez el kell indítani a zeneiskolákkal közös férfiénekes-képző programunkat és posztgraduális operastúdiónkat egyaránt.
Súlyt kell fektetni felsőoktatási kapcsolatainkra:
erősen tartjuk a Zeneakadémiával meglévő jó viszonyt, fejleszteni kell a karmesterképzéssel, az SZFE-vel kibontakoztatjuk, rendező szakos hallgatók kapcsán megújíthatjuk az együttműködést. Ugyanezt kínáljuk a Magyar Táncművészeti Egyetemnek is, összekapcsoljuk iskoláinkat, a képzést a balettszínpaddal, de viszonosan. A hazai balettképzés intenzív támogatásával javítunk a Magyar Nemzeti Balett arányain, de az együttes mára világszínvonalú minősége nem veszhet el. Gyermekkarunk és Balettintézetünk számára a művészeti iskolát kialakítjuk az Eiffelnél” – ismertette pályázata szakmai részleteit.
Kifejtette: Három kontinens 29 országában jártak az elmúlt években, továbbra is törekszenek majd e látványos külföldi jelenlét fenntartására, de csakis megrendelői, tehát külső forrásból. Mint fogalmazott: „állami eszközt áldozni csak kultúrdiplomáciai célból szabad, külföldi sztárok itthoni felléptetése ezután is folyamatos, ám kizárólag elkülönített keretből finanszírozható, magyarok rovására nem”.
„Három ház, egy intézmény. Az Operaház, az Erkel Színház és az Eiffel Műhelyház színpadainak egymást kiegészítő profiljai végre kibontakozhatnak – ha a közművek elszálló díja közbeszól,
akkor is az utolsó gázmolekuláig nyitva tartjuk az Ybl palotát!
Egy a digitális térbe bevezetett, de hangsúllyal a valódi világban tartott, lényegileg tehát ott létező, tematikus évadokkal az egész irodalmat szemlézni képes, sokszínű, nemzeti hangsúlyú európai értelemben vett opera- és balettjátszással, új mixszel, de a régi célra kell tartanunk” – összegezte korábban lapunknak.
Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner
Tokaj-Hegyalja térsége mindig káprázatosan szép volt, és Bodrogkeresztúr, ahol mindenfelől látszanak a tokaji szőlődombok és a Zemplén tekintélyes vonulata, egészen különös miliőt áraszt magából. Petri Lukács Ádám írása.
Ha komolyan vesszük a Nobelt, akkor joggal várjuk el, hogy olyan Nobel-díjasaink legyenek, akik szeretnek magyar Nobel-díjasok lenni.
Korszakos alkotó, aki egyszerre volt a magyar népi kultúra és zenei őshagyomány megmentője és az új irányokat kereső modern művészet úttörője. Rajcsányi Gellért írása.
Nyolc-kilenc éves korától állandó kemény munkában volt része. De a természet rendjét úgy megismerte, hogy doktorálhatott volna belőle. Csóti György írása.
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
Szerintem el is várják a dühödt hívei, hogy naponta hülyét csináljon belőlük.
A bukott politikus azzal riogat, hogy Csehország már nem fogja olyan mértékben támogatni Ukrajnát, mint eddig.
