Az, hogy a legjobb három versenyző közé se választották be, méltatlan.
„Ókovács Szilveszter csodát művelt. Úgy vezette az Operát, hogy zárva volt és sikerült kicsábítani a közönséget a Kőbányai útra, az Eiffel Műhelyházba. Ettől az épülettől egyébként mindenki dob egy hátast, egész különleges atmoszférájú és világszínvonalú.
Aztán nagy nehezen megnyitott (nem rajta múlt a nagy nehezen) a felújított Opera, ahol egész elbűvölő előadásokat lehetett látni (legutóbb a Carmina Buranat néztem meg) és a gyerekekre is hatalmas hangsúlyt fektettek, a Diótörő és más előadások hangos sikert arattak még a legkisebbek között is.
Még gazdaságilag is hozta az elvárásokat: bevétel, nyereség.
Mindenki izgalommal várta az Operaház pályázatának eredményét és az, hogy a legjobb három versenyző közé se választották be, méltatlan.
Mi egy közösség vagyunk, ahol illene értékelni a teljesítményt. Megbecsüléssel engedni, ha váltás van. Nem értem és elszomorít.”
Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
Daniel Defoe elismeréssel írt a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar felkelésről, szerinte a magyarok ősi jogaik védelmében ragadtak fegyvert.
Ugyanerre mostanra rájöttek a 100 IQ feletti momentumosok.
Az író szerint még sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy elfogadja az elismerést.
Egy kicsit fájt a szívem, ám nagyobb jelentőséget nem tulajdonítottam neki, hogy a kormánymegbízottakat felváltották a főispánok.
