Ön megjárta a legnagyobb operaházakat, a Metropolitantől a milánói Scaláig. Mennyire tudná kamatoztatni a külföldön szerzett kapcsolati tőkéjét?
Szeretném kamatoztatni,
azt gondolom, a nevem talán megnyithat olyan ajtókat, amelyek eddig zárva maradtak.
Már a pályázati határidő után kaptam meg például Masayuki Kobayashi úr támogató levelét, amelyet, ha megengedik, megosztok önökkel, olyan szívmelengető:
„1998 óta 25 év alatt 12 alkalommal hívtam meg a Magyar Állami Operaházat Japánba, a társulat több mint 200 operaelőadását mutattuk be szerte az országban. A történelem során sok csodálatos magyar énekessel dolgoztam együtt. Közülük Rost Andrea volt az egyik legemlékezetesebb személy számomra. Gyönyörű hangja és mély zenei interpretációja mély benyomást tett minden alkalommal a közönségre. Nemcsak énekesként, hanem emberként is csupa báj. Elég intelligens, képes megérteni mások érzéseit és együttműködni velük. Ideális vezetője lehet egy nagy operatársulatnak.”
Hogy látja, a magyar emberek mennyire nyitottak az opera műfajára? Elégedett a jelenlegi helyzettel e téren, vagy ráférne a műfajra a népszerűsítés?
A sztár operaénekesek és balettművészek építésében hiszek: úgy gondolom, a népszerű szerzők és címek után ők a legfontosabb személyek, akik a nézőközönséget bevonzhatják az előadásokra. Szeretném, ha a plakátokon velük promotálnánk a produkcióinkat, s arcukat ismerné a szélesebb nyilvánosság is. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektetnék az Y- és Alfa-generáció megszólítására, mégpedig a gyermekopera intézményi bevezetésével, ahol kortárs magyar zeneszerzők gyerekeknek, fiataloknak szóló magyar versek, mesék, regények operaadaptációit készítenék el, és mi ezeket játszanánk az Eiffel Műhelyházban, de természetesen a már létező meseoperákat is játszanánk.
Nyitókép: Emmer László