A nevem talán megnyithat olyan ajtókat, amelyek eddig zárva maradtak – Rost Andrea az Opera-pályázatáról

Korábban a Mandineren is megírtuk, hogy rekordszámú jelentkező nyújtott be pályázatot az Operaház vezetésére, köztük a jelenlegi főigazgató, Ókovács Szilveszter mellett olyan nagy nevek is, mint Rost Andrea, Miklósa Erika vagy Kesselyák Gergely. Az elbíráló bizottságnak harminc napja van javaslatot tenni, a végső döntést pedig Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza majd meg.

Kettős szereposztás, sztárénekesek, az Y- és Alfa-generáció megszólítása és a vidéki operajátszás felélesztése – Rost Andrea is ringbe száll az Operaház igazgatói székéért. Terveiről kérdeztük!

***

Miért döntött úgy, hogy megpályázza az Opera igazgatói székét?

Úgy érzem, most értem életem egyik legproduktívabb szakaszába. Sikeres pálya áll mögöttem, bejártam a világot, túlzás nélkül állíthatom, hogy a jelentős operaházak mindegyikében énekeltem. Sokat tanultam, tapasztaltam ez idő alatt kollégáktól, a zenés intézmények vezetőitől, menedzserektől, akik kísérték a karrierem. Az elmúlt években fogalmazódott meg bennem igazi elhivatottság, hogy nem csak mint énekes szolgáljam a hivatásomat, hanem új dimenziókban is kipróbáljam magam. Lányom és fiam már mindketten felnőttek, így minden energiámat a magyar operajátszás szolgálatába állíthatom. Sorsszerűnek fogom fel a Kulturális és Innovációs Minisztérium újra kiírt pályázatát a Magyar Állami Operaház vezetésére.

szeretném a régen nagy sikerű tradicionális magyar opera- és balettjátszást újra a nemzetközi vérkeringés fontos, meghatározó és minőségi elemévé tenni.

Egy hónappal ezelőtt Csák János miniszternél járt. Volt köze a látogatásnak az operás pályázathoz?

Nem, nem is lett volna ízléses! Két kollégámmal – Apáti Bence balettművésszel, a Budapesti Operettszínház balettigazgatójával és Hűvösvölgyi Ildikó színművésszel – mint újdonsült szakmai bizottsági tagok kaptunk meghívást a miniszter úrhoz.

Mit csinálna másként, esetleg mit csinálna jobban, mint a mostani vezetés?

Nem pályáztam volna, ha nem szeretnék változást, és azt gondolom, a nagyszámú pályázót is ez ösztönzi. Hitem szerint nem szabad, hogy az operajátszás csak a budapestiek privilégiuma legyen,

Egyfelől az Opera is vihetne előadásokat vidéki színházakba, másrészt segíteni kell a vidéki színházak operatagozatainak újjáépítését, megerősítését. Ugyanilyen fontos, hogy az általunk létrehozott produkciókat a Kárpát-medence más országaiban, a határon túli közönségszámára is elérhetővé tegyük. A műfajok népszerűsítésének kiváló eszköze a koncertek és koncertszerű operaelőadások, amelyek lehetőséget adnak egyfelől magyar és nemzetközi sztárkarmesterek bevonására, másrészt általuk a zenekar művészeinek fejlődésére. Ebbe a munkába szeretném újra bevonni az ország egyik legrégebben, Erkel Ferenc által alapított zenekarát, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát is.

A minőségi, magas színvonalú előadások egyik feltételének látom az állandó társulat létrehozását, ami az Opera emblematikus énekeseiből és nemzetközileg ismert és elismert fiatal előadókból áll, akikre fel lehet építeni az évadokat. A másik elengedhetetlen feltétel a rendkívül alapos felkészülés, hiszen a szólisták nélkülözhetetlen partnerei a korrepetitorok, az ő munkájuk nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az énekesek magas minőséget nyújthassanak a közönség számára. Ezért szükséges egy korrepetitor csapat újbóli felépítése is.

Amellett, hogy a társulati rendszer költséghatékonyabb, mint a megbízásos foglalkoztatás, ez a rendszer biztosítani tudja a társulat tagjainak számára, hogy képesek legyenek minden produkció alkalmával ugyanolyan magas minőséget nyújtani a közönségnek, illetve ezáltal lenne lehetőség a fiatal, pályakezdő tehetségek bemutatkozására, a próbafolyamatokban való állandó részvételre. Mindezek mellett természetesen lehetőséget kell biztosítani külföldi vendégművészek meghívását egy-egy alakításra, dirigálásra, rendezésre.

Milyen szellemiség, filozófia, értékrend mentén vezetné az egyik legnagyobb kulturális zászlóshajónkat?

Szerelmem a színház, ami semmi más, mint csapatmunka, együttműködés, összművészeti alkotás. Az opera-főigazgatói státusz meglátásom szerint ugyanúgy alkotó és teremtő hivatás, mint bármely más művészeti ágban való tevékenykedés, rengeteg szenvedéllyel, érzelemmel, esetenként konfliktuskezeléssel; ami személyemben egy női problémamegoldó hozzáállást hoz magával, hiszen természetesen képes vagyok arra, hogy higgadtan, hideg fejjel hozzak döntést, adott probléma esetén, de mindenkit meghallgatva.

és egy olyan intézményt képzelek el, amely művészközpontú, legyen szó énekes vagy balettművészről, esetleg zenekari művészkollégáról.

Szeretném, ha mindenki fontosnak érezné magát, mert meghallgatjuk és beszélgetünk velük. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ötleteimhez, víziómhoz csapatot találtam, akik hasonlóképpen elhivatottak a magyar opera és balett ügyében. Pályázatom szerves részét képezik elképzeléseik és építő gondolataik, megtisztelő lehetőség számomra képviselni ezeket majd a bizottsági meghallgatásomon.

Csák János azt szeretné, ha a magyar Opera a világ másod-élvonalába tartozna – ön szerint hol tart most ez a folyamat? Milyen az Opera nemzetközi beágyazottsága jelenleg?

Én úgy gondolom, hogy más módszereket használnék ennek elérésre, mint a jelenlegi főigazgató úr, ráadásul a társulat utaztatása a jelenlegi gazdasági helyzetben igen megterhelő lenne. A társulat kialakításával, a fiatal, pályakezdő és külföldön éneklő magyar énekesek itthon szerepeltetésével nagy lépést tehetünk abba az irányba, hogy megmutassuk, micsoda kincseink vannak. Ugyanez igaz a balett területére is: szeretném, ha a fiatal és nagy százalékban külföldön dolgozó magyar balett táncosok adnák a társulat alapját, akik miatt érdemes külföldről is a Magyar Állami Operaházba jönni előadást nézni. Szomorúan hallom,

Megkérdezném a világ híres opera- és balettrendezőit, miután elhívtam őket magunkhoz, hogy milyen előadást rendeznének szívesen nálunk, amelyeket aztán – ha lehetőségeim engedik – jelentős fesztiválokra hívatnék meg. Koprodukcióban hoznék létre előadásokat más operaházakkal a költségek csökkentése miatt, ez mindkét fél számára kedvező lehet, és így vissza tudnám helyezni a térképre a tradicionális magyar operajátszást.

Ön megjárta a legnagyobb operaházakat, a Metropolitantől a milánói Scaláig. Mennyire tudná kamatoztatni a külföldön szerzett kapcsolati tőkéjét?

Szeretném kamatoztatni,

Már a pályázati határidő után kaptam meg például Masayuki Kobayashi úr támogató levelét, amelyet, ha megengedik, megosztok önökkel, olyan szívmelengető:

„1998 óta 25 év alatt 12 alkalommal hívtam meg a Magyar Állami Operaházat Japánba, a társulat több mint 200 operaelőadását mutattuk be szerte az országban. A történelem során sok csodálatos magyar énekessel dolgoztam együtt. Közülük Rost Andrea volt az egyik legemlékezetesebb személy számomra. Gyönyörű hangja és mély zenei interpretációja mély benyomást tett minden alkalommal a közönségre. Nemcsak énekesként, hanem emberként is csupa báj. Elég intelligens, képes megérteni mások érzéseit és együttműködni velük. Ideális vezetője lehet egy nagy operatársulatnak.”

Hogy látja, a magyar emberek mennyire nyitottak az opera műfajára? Elégedett a jelenlegi helyzettel e téren, vagy ráférne a műfajra a népszerűsítés?

A sztár operaénekesek és balettművészek építésében hiszek: úgy gondolom, a népszerű szerzők és címek után ők a legfontosabb személyek, akik a nézőközönséget bevonzhatják az előadásokra. Szeretném, ha a plakátokon velük promotálnánk a produkcióinkat, s arcukat ismerné a szélesebb nyilvánosság is. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektetnék az Y- és Alfa-generáció megszólítására, mégpedig a gyermekopera intézményi bevezetésével, ahol kortárs magyar zeneszerzők gyerekeknek, fiataloknak szóló magyar versek, mesék, regények operaadaptációit készítenék el, és mi ezeket játszanánk az Eiffel Műhelyházban, de természetesen a már létező meseoperákat is játszanánk.

Nyitókép: Emmer László