Nem érti, honnan kerül mindig ön elé liberális propaganda? Bemerészkedtünk az oroszlánbarlangba, hogy bemutassuk, hogyan működik a gépezet!

A magyarországi választások közeledtével turbófokozatra kapcsolt a brüsszeli kampánygépezet. Miután Elon Musk, a USAID-költések lefaragását végző amerikai kormányzati hatékonyságáért felelős szervezet (DOGE) vezetője tavaly beszántotta a Demokrata Párt és a „deep state” dollármilliókból üzemelő amerikai közpénztemető propagandahálózatát, 

Ennek egyik, fontos lerakata az EU-s, német és francia közpénzekből működő Arte televízió, amely a hazai globalista sajtó egyik prominens szereplőjével, valamint az NGO-k segítségével gőzerővel dolgozik a magyar kormány leváltásán.

Milyen szerepet tölt be az Arte Európában, és hogyan került hazánk a célkeresztjébe?

Az ARTE egy papíron közszolgálati műsorszolgáltató, amelyet 95%-ban Franciaország és Németország finanszíroz, a maradék bevételét pedig az Európai Bizottság szállítja pályázatok útján különböző alapokon, többek között a Creative Europe MEDIA-n keresztül.

Az évi több mint 150 millió euróból gazdálkodó francia-német nyelvű kulturális televíziós csatorna deklarált céljai között szerepelnek olyan szép célok, mint az „európai identitás építése, közös kulturális tér létrehozása, valamint az európai történelmi és társadalmi narratívák bemutatása”.

 A televízió honlapját és YouTube-csatornáját átböngészve megállapítható, hogy sok minden megtalálható rajtuk, a társaság célkitűzései azonban a legkisebb mértékben sem jelennek meg, ugyanakkor 

A direkt politikai tematikájú műsoraik se sokkal szofisztikáltabbak. Míg a „bezzegnyugati” „mintaállamok” vezetését inkább pozitív színben tüntetik fel, addig a  patrióta vezetésű országok” szinte minden esetben – finoman szólva is – negatív színben tűnnek fel. 

„Dezinformáció elleni küzdelem”

Történt ugyanis, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly márciusban írta alá hét ügynökség jelentős leépítését, amelyek között érintett volt a Voice of America és a Szabad Európa anyacége is, az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM).

Elon Musk amerikai milliárdos, a USAID-költések lefaragását végző amerikai kormányzati hatékonyságáért felelős szervezet (DOGE) vezetője ugyanis úgy látta helyesnek, ha nem finanszírozzák tovább évi dollármilliókból a Demokrata Párt és a „deepstate” közpénztemető propagandahálózatát.

És itt jön képbe az ARTE. Bár a Szabad Európa végleg csak tavaly novemberben (a magyar szerkesztőség november 21-én) húzta le a rolót, azonban már ezt megelőzően, augusztusban megszületett az „utódja”. Ahogy azt az Ellenpont is megírta, 2025 augusztusában Rachida Dati kulturális miniszter, Wolfram Weimer, a német szövetségi kormány kultúráért és médiáért felelős biztosa, Anke Rehlinger, a francia–német kulturális együttműködés német meghatalmazottja, valamint Benjamin Haddad és Gunther Krichbaum, a francia–német együttműködésért felelős biztosok szándéknyilatkozatot írtak alá Toulonban két francia–német projekt támogatásáról a „dezinformáció elleni küzdelemre” hivatkozva. 

Ennek része volt az Arte európai szintű kibővítése, melynek „célja, hogy a francia–német televíziós csatorna egész Európában elérhetőbbé váljon, és olyan műsorokat készítsen, amelyek tükrözik Európa kulturális sokszínűségét és közös értékeit”. A megállapodás másik pontjában, amely a France Médias Monde és német partnere, a Deutsche Welle közös projektekre vonatkozik, nyíltan bevallják, hogy mindez válasz az USAGM Európából való kivonulására.

A brüsszeli polip magyarországi csápja

A globalista propagandahálózat egyik magyarországi lerakata a magát következetesen független-objektívként aposztrofáló, egyébként Soros- és EU-s közpénzekből kitömött Telex, amely lehetővé teszi, hogy az Arte által készített európai témájú műsorok vagy tartalmak magyarul (vagy több nyelven) is elérhetők legyenek a közönség számára.

Nem is akármilyen tartalmak: lapunk is megírta, hogy legutóbb egy olyan riportot közölt a portál, amely a fiatalok besorozását népszerűsítette. Emlékezetes, hogy Friedrich Merz nemrég Európa legerősebb hadseregének létrehozását tűzte ki célul, nem véletlen tehát, hogy éppen a német-francia tulajdonban lévő ARTE kezd kampányt a sorkatonaság mellett.

Lássunk néhány példát. A miskolci Ámbédkár Iskoláról szóló riport kapásból azzal indít, hogy mióta a Fidesz van hatalmon, szerinte felerősödtek a roma-ellenes hangok. A narratívát erősítve Derdák Tibor (ex-szdsz-es országgyűlési képviselő), az iskola igazgatója megható zenei aláfestés kíséretében elmondja, hogy a roma gyerekeket igazságtalanságok érik a magyar iskolarendszerben – példát azonban nem hallunk, ami az állítást alátámasztaná.

De forgattak a magyarországi „állami korrupcióról” is – természetesen a Transparency International jelentésére és egy ex-szabad európás újságíró szakértelmére hivatkozva. A szokásos ellenzéki témákról sem feledkeztek meg, készültek videók a magyarországi „bírói függetlenségről”, a gyermekvédelmi törvényről és a Pride-ról is (utóbbi már-már parodisztikus jelleggel mutatta be a homoszexuálisokat, nem csoda, hogy nem fordították le magyarra.)

Itt van Szelényi Zsuzsanna, a CEU Democracy Institute programigazgatója, Krekó Péter, a Political Capital igazgatója, Magyar Bálint az SZDSZ alapító tagja, Serdült Viktória a HVG újságírója, és különféle külföldi balliberális újságírók; valamint – kapaszkodjanak meg, jön a kakukktojás –  a véleménypluralizmus jegyében és a szokásuktól eltérően megkérdezték Frank Füredit, az MCC (Mathias Corvinus Collegium) brüsszeli vezetőjét is – igaz, a videó végén, és csak egy pár mondat erejéig. 

Az Arte Magyarországról szóló riportjainak technikai részét úgymond független filmesek végzik, amihez azonban nem csak Telex nyújt háttéranyagokat és kapcsolati hátteret, hanem a hálózat egyéb magyarországi leágazásai, így a Soroshoz, a demokratákhoz és brüsszeli lobbicsoportokhoz köthető NGO-k.

És itt jövünk mi.

A közösségi médiában ugyanis felbukkant egy felhívás, miszerint a csatorna LMBTQ-fiatalokat keres Magyarországon egy készülő műsorhoz, olyanokat, akik szívesen megosztanák a tapasztalataikat a „mai Magyarországról”.

Úgy döntöttünk, teszünk egy próbát, és megnézzük, hogyan is dolgozik a gyakorlatban a sokat emlegetett nyugati, „független-objektív” tényfeltárás: egy húszas éveiben járó, budapesti, meleg egyetemista karakterébe bújva tárcsáztuk a hirdetésben megadott számot.

Közép-európai áldozatszafari, helyi idegenvezetőkkel

A vonal túlsó végén először egy magyar hölgy, Hildegárd* – természetesen mindenkinek a nevét megváltoztattuk, nem ez a lényeg – jelentkezett be a Háttér Társaságtól.

Hamar kiderült, hogy ő a stáb helyi „fixere”, azaz a tolmácsi és szervezői feladatokat ellátó láncszem, aki készségesen beavatott minket (pontosabban a karakterünket) a projektbe. Elmondta, hogy a francia-német adó munkatársa épp Szlovákiában forgat, a célpontok pedig – ahogy ő fogalmazott – a „nem túl kedvező” országok (Szlovákia, Magyarország és Románia, bár utóbbiban nem volt teljesen biztos).

A gépezet már javában pörgött: a tolmács büszkén újságolta, hogy Szlovákiában aznap délelőtt már horogra is akadt egy „transzszexuális fiú” (most akkor fiú, vagy sem? – a szerk.), aki vállalta a szereplést a különálló, szlovákiai riportban. Mivel kitalált karakterünk megfelelőnek tűnt, a magyar összekötő megígérte, hogy továbbítja az elérhetőségünket a strasbourgi központú csatorna munkatársának. A nagy halra nem is kellett sokat várni, hamarosan csöngött a telefon.

„Olyat keresünk, aki dühös a kormányra”

A hívó maga a nyugati szerkesztő-riporter volt, Mieke, akivel angolul folyt a beszélgetés. A hölgy felvázolta a kereteket: egy rövidebb, európai kitekintésű anyagot raknak össze a magyarországi LMBTQ-közösség helyzetéről, fókuszban a választásokkal, a félelmekkel és az aggodalmakkal.

Ekkor dobtuk be a csalit. Fiktív delikvensünk elmesélte, hogy ő bizony teljesen normális, békés életet él Budapesten. Egyetemre jár, részmunkaidőben pultozik, nyíltan felvállalja magát, mégsem éri semmilyen atrocitás, senki nem köpi le az utcán, és egyáltalán nem tagja semmilyen aktivista szervezetnek. Bár a vidéki helyzet szerinte nehezebb, ő a fővárosban köszöni szépen, semmiféle elnyomást nem tapasztal.

Mieke kerek perec kimondta: eszük ágában sincs a békés magyar hétköznapokat bemutatni. Szó szót követett, mire végül bevallotta: ők egy aktivistát keresnek. Olyat

• aki „több negatív tapasztalatot és diszkriminációt szenvedett el”,
• és „akiben több a düh a kormánnyal szemben”. 

Magyarán: ha véletlenül ellentmondásba keveredsz a narratívával, keresnek egy új delikvenst, addig, amíg meg nem erősíted a sztereotípiákat. A tények egyáltalán nem érdeklik a nyugati szerkesztőségeket, kizárólag a politikai megrendelés teljesítése. Előre megírt forgatókönyvekhez tartanak castingot, ahová a dühös, kormányellenes, frusztrált kirakatember a belépő.

A kör bezárul

Mivel nem fedtük fel magunkat, Mieke boldogan beszámolt arról, hogyan is működik a külföldi magyar valósággyártás. Az ARTE munkatársa elmondta, hogy a megfelelő, kellően dühös karakterek felkutatásában nem bíznak semmit a véletlenre: a magyarországi NGO-khoz fordultak (és terveznek fordulni), hogy azok szállítsanak nekik a narratívába illeszkedő interjúalanyokat, de érdeklődtek a hazai LMBTQ-szórakozóhelyekről is, mint potenciális vadászterületekről.

Mindezek után az Arte munkatársa arról is fellebbentette a fátylat, hogyan jutnak el ezek a megrendezett, ideológiailag túlfűtött propagandavideók a magyar közönséghez.

Dezinformáció elleni küzdelem címszóval valójában ők építették ki a legprofibb, határokon átívelő dezinformációs gépezetet.

Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid