„Az Állami Számvevőszék teljesen egyértelműen megállapította, hogy Korányi szervezete a magyar törvényeket megsértve dollármilliókat pumpált a baloldal kampányába. Az érintett pártokat meg is bírságolták a magyar hatóságok. Ebből aztán a baloldal választási kampányát irányító hálózat nagyon sok magyar állampolgár adatait vásárolta meg és használta fel különféle, Magyarországon kívül létrehozott cégeken keresztül” – fejtette ki.
Kettős állampolgárság: riogatás
László András szerint nem kevésbé hiteltelen Korányinak a kettős állampolgárok magyar állampolgárságának felfüggesztésével kapcsolatos riogatása. Hiszen korábban éppen a jobboldali parlamenti többség volt az, amely megkönnyítette a kettős állampolgárság megszerzését. Így vált lehetővé, hogy 2010 óta több mint egymillió ember kért és kapott magyar állampolgárságot.
„Kevésbé közismert a külvilág számára, hogy az első világháború után Közép-Európa térképét gyakorlatilag teljesen újrarajzolták, aminek következtében Magyarország területének kétharmada a szomszédos országokhoz került. Sokan ezekben az országokban ma is magyarok, magyarul beszélnek és most már magyar állampolgársággal is rendelkeznek. A kettős állampolgárságról szóló törvény megszavazása erkölcsi és gyakorlati értelemben is történelmi pillanat volt. És a magyar balliberális oldal az, amely régóta ellenzi és még kampányoltak is a határon túli magyarok állampolgársága ellen. Magyart magyar ellen fordítottak a határ két oldalán. Ennek fényében több mint képmutatás, hogy Korányi (vagy bárki a baloldalon) egyáltalán felveti az állampolgárság kérdését, sőt, félelemkeltésre használja fel” – magyarázza válaszában az EP-képviselő.
László András szerint egy dolog világos: