Egyértelmű követelés – ezt kéri Putyin az ukrajnai háború befejezéséért cserébe
Donald Trump szombaton továbbította ezt az üzenetet Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek és az európai vezetőknek.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Most megint nem lesz kínos az amerikaiak szemében az oroszokkal üzletelni, gondolhatja a magyar állam vezetése.

„A csúcstalálkozó előtt azért voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy Trump türelme elfogyott Putyinnal szemben, és komoly szankciókkal fenyegette meg az oroszokat és a velük kereskedő államokat. Vakarhatták a fejüket a magyar állami vezetők: mi lesz a bimbózó amerikai-magyar kapcsolatokkal, ha Trump megharagszik rájuk a Putyinnal való együttműködés miatt? De lám, talán mégsem eszik olyannyira forrón a kását: pénteken Trumpék vörös szőnyeggel fogadták Putyint Alaszkában, az orosz elnök beülhetett az amerikai elnök szuper autójába (ez sem mindennapi gesztus), a sajtótájékoztatón pedig kölcsönösen méltatták egymást. Persze, Trump gyakran változtatja a külpolitikai mozgását, és ebbe az is belefér, hogy néhány hét múlva megismételje a »csalódtam Putyinban« állítását.
Most megint nem lesz kínos az amerikaiak szemében az oroszokkal üzletelni, gondolhatja a magyar állam vezetése.

Mire Trump ismét megorrol Putyinra, addig eltelik néhány hét, vagy akár pár hónap is, és ki tudja, ezalatt mi történik – addig is nyert némi időt a magyar kormány.
Orbán Viktor pedig mondhatja – és mondja is – befelé: lám, engem igazolt az idő, tárgyalni kell Putyinnal, és nem szankciókat kivetni az országára.
A Trump–Putyin csúcs segítette a magyar kormányzati önigazolást. Meglátjuk, mire megy ezzel az Orbán-kormány.”
Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Donald Trump szombaton továbbította ezt az üzenetet Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek és az európai vezetőknek.
