Akinek Galambos Lajos jelenti a zenét, Csoki a politikai elemzést, Mérő Vera pedig a jogvédelmet, azzal úgysem tudok mit kezdeni

„Kicsit az történik, mint harminc éve a televíziózásban. A közösségi média azt hozta el a közéletben, amit a kereskedelmi tévék a szórakoztatásban. A régi köztévének az volt a legitimációja és identitása, hogy valamiféle minőséget képvisel, ami vagy sikerült, vagy nem, de a küldetése és önigazolása ez volt. Azután a kilencvenes évek második felében elszabadult a pokol. Az addig csak a piacok másolt kazettás pultjain tenyésző hacacáré letarolta a nyilvánosságot, Zámbó Jimmy (isten nyugosztalja) és Lagzi Lajcsi (őt meg az igazságszolgáltatás) meghódította a médiát, hogy pár évre rá azután a valóságsó-sztárok is megérkezzenek. 

Most az elemzés, a kritika, az ideológiai iránymutatás kereskedelmi tévés korszakát éljük. Hogy mást ne mondjak, abban az eszmei vezér pozícióban (és most direkt szoci példát hozok, nem emdéefest vagy eszdéeszest, mely körök értelmiségi kezdeményezések voltak), ahol még tizenöt éve is Vitányi Iván volt található, ott most Puzsér. S bár nem szívesen mondok ilyet, mivel szájhős Róberttel egy ideje kimondottan hűvös a viszonyunk, de még ez a jobbik eset. Mert Puzsér ugyan nem ért semmihez, és irtózatos magabiztossággal képes frenetikus ökörségeket ordibálni, de nem tehetségtelen. Viszont ez a Perintfalvi-Káncz Csaba-Somogyi András-Mérő Vera-Jocó bácsi-körteember-Dév-tudomisénmégmi-posvány semmi mást nem képvisel, mint a gagyit. Mindenféle előképzettség, tapasztalat és eredetiség nélkül dobálnak kliséket és háborodnak föl ugyanazon a rezgésszinten. 

Arról nem óhajtok vitát nyitni, hogy én ezt milyen alapon jelentem ki ennyire kategorikusan, hogy a mi társaságunk miben más, napi hány óra egymásközti beszélgetés, a legkülönfélébb ismeretek megosztása áll a produktumaink mögött. Aki tudja, tudja, akinek meg Galambos Lajos jelenti a zenét, Csoki a politikai elemzést, Mérő Vera pedig a jogvédelmet azzal úgysem tudok mit kezdeni.”

Nyitókép: képernyőfotó