Brüsszel három hazugsággal áltatja magát Ukrajnáról, miközben a gazdák épp aláfűtenek

Brüsszelben tumultuózus napon vannak túl: megy az EU-s vita Ukrajna megsegítéséről, és ha nem megy a befagyasztott orosz vagyonból, akkor majd megy közös hitelből – legalábbis Ursula von der Leyenék szerint. Csak épp már nem pusztán magyar vétó van, hanem minden valószínűség szerint blokkoló kisebbség, benne Magyarországgal, Szlovákiával, Csehországgal – és persze Belgium miniszterelnöke, Bart De Wever sem boldog.

Érthető módon elég sok garanciát kér cserébe azért, hogy az ő országában, egy belga bankban őrzött vagyont feláldozzák és lepasszolják Ukrajnának, joggal tartván az orosz választól, amit a többi EU-s ország a „hajlandóak koalíciójából” nem nagyon akar komolyan venni. A Politico szerint halasztás van az ügyben.

Továbbra is tartom, amit a múltkor írtam:

A vétójoggal nem lehet visszaélni, csak élni lehet vele, hiszen eleve arra van kitalálva, hogy ha csak egy is a legkisebbek közül elnyomva érzi magát a többiek által, megakadályozhassa, ami nem tetszik neki. Szóval nem visszaélés az sem, ha egy ország vétóz, meg az sem, ha egy blokkoló kisebbség blokkol. Elnézést, de miért is kellene állandóan engedelmeskednünk a többségnek? Mi értelme akkor a tagságnak? De erről máshol már értekeztem.

Ukrajna, mezőgazdaság, jogállamiság

Eközben a gazdák felforgatták Brüsszel utcáit, nyolcezer traktor foglalta el a várost, hogy tiltakozzon a dél-amerikai Mercosur-országokkal kötendő szabadkereskedelmi egyezmény ellen. Emellett az új hétéves költségvetésben a Közös Agrárpolitika (KAP), ezáltal a nekik járó támogatások tervezett megkurtítása ellen is tüntetnek.

Nincs is jobb öngyilkossági stratégia: vegyél fel hitelt Ukrajnának, vagy haragítsd magadra az oroszokat azzal, hogy rendkívül jogállami módon Ukrajnának adod az ő vagyonukat. Eme befagyasztott vagyonban mindenféle van, magánvagyonok is. A liberalizmus alapelve, hogy egyéneket néz, és nem ismer el kollektív felelősséget. De úgy látszik, az egyszeri orosz, aki talán gazdag, de mondjuk nem politizál, és befagyasztották a vagyonát, most felelős „Putyin háborújáért”. 

Emellett lépten-nyomon hivatkozik az EU a jogállamra – amikor pedig felkérdezik, hogy minek a nemzetközi versenyben őt visszavető green deal, meg a millió morális alapú kisbetűs rész különféle kereskedelmi szerződésekben, amelyek miatt az afrikaiak inkább a morális kisbetűs részeket mellőző kínaiakkal üzletelnek, akkor az a válasz, hogy az EU soft power-alapon példát mutat.

De ha úgy mutat példát jogállamból, hogy a nemzetközi joggal szembe menve orosz Szásák és mások pénzét odaadja az ukránoknak, akkor a példamutatásnak végleg lőttek. Értem én, hogy az oroszok támadtak, megszegvén a nemzetközi jogot, de mégsem jogállami megoldás a nemzetközi jogot megszegve válaszolni. Persze van erre is magyarázat, mint Kohán kolléga megírta, található a szerződésekben egy kitétel, ami kiskaput jelent:

„A tanács, a szerződésekben előírt egyéb eljárások sérelme nélkül, a bizottság javaslata alapján, a tagállamok közötti szolidaritás szellemében határozhat a gazdasági helyzetnek megfelelő intézkedésekről, különösen, ha egyes termékekkel való ellátásban – ideértve különösképpen az energia területét – súlyos nehézségek merülnek fel.” 

Na most, energia területén felmerül ilyesmi – köszönhetően az EU-nak. De ők valószínűleg nem erre gondoltak. Igazából nem gondoltak semmire, csak némi erőszakkal ráhúzták a helyzetre, mint amikor a kisgyerek csak azért is, erőből beletalálja a kockát a kör alakú lyukba.

Az EU három hazugsága Ukrajnáról

Amerikában is látják, hogy az Európai Unió hazudik magának Ukrajnáról. A The American Conservative című lap, amelyerős geopolitikában, és a leginkább közel áll az európai konzervatív gondolkodáshoz (az eredetihez, nem a néppárti torzulathoz) ma az EU három Ukrajnával kapcsolatos hazugságáról értekezik. Hogy mik ezek?

• „Az első az, hogy az ukrán fegyveres erők nem veszítették el a háborút, a helyzet a csatatéren nem annyira kétségbeejtő, mint ahogy az oroszok mondják Trumpnak, és Ukrajnának nem kell területeket átadnia. 
• A második az, hogy Ukrajna előtt még mindig nyitva áll a NATO kapuja, és Európa elkötelezett az ukrán tagsághoz vezető visszafordíthatatlan út mellett. 
• A harmadik pedig az, hogy az ukrán háború Európa háborúja; Ukrajna az a vonal, amelyet tartani kell, mert ha az Egyesült Államok megadásra kényszeríti Ukrajnát, a gát átszakad, és az orosz hadsereg beözönlik Európába, és a NATO lesz a következő.

Ezen állítások egyike sem alapul sem a valóságon, sem a közelmúlt történelmén. Mindegyik hazugság, s céljuk Ukrajna támogatásának fenntartása és a háború folytatása. De egyik hazugság sem fogja megváltoztatni a valóságot, hogy minden nap tucatnyi, sőt talán több száz ukrán hal meg.”

Snider úgy látja: „Oroszország nem gyors előrenyomulásra, hanem inkább olyan kimerítésre játszik, amely felemészti az ukrán fegyvereket és csapatokat, amíg a frontvonal annyira elvékonyodik és gyengévé nem válik, hogy a kérlelhetetlen orosz nyomás alatt összeomlik. Úgy tűnik, ez az idő közel van. Elegendő csapatok hiányában, a sokasodó dezertálásoktól sújtva, Ukrajna az összeomlás és a gyorsabb orosz előrenyomulás valós veszélyével néz szembe.”

Mark Rutte és a háborúra készülő EU-s vezetők hamis pszichózisban vannak. A harmadik hazugsággal kapcsolatban ugyanis a The American Conservative szerzője azt írja:

Putyin a kezdetektől fogva ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrajnai háború nem a területről szól, hanem a kiváltó okokról és az ’új nemzetközi rend alapjául szolgáló elvekről’, nevezetesen a NATO bővítéséről, Ukrajna semlegességéről és az ukrán orosz etnikai állampolgárok védelméről.

A történelmi tapasztalat az EU állításának ellenkezőjét sugallja, nevezetesen, hogy Putyin azért vonult háborúba, hogy elkerülje a háborút a NATO-val. Három héttel az invázió előtt Putyin azt mondta: »Tegyük fel, hogy Ukrajna NATO-tag... Tegyük fel, hogy műveleteket indít a Krímben, nem is beszélve egyelőre Donbasszról... Mit kellene tennünk? Harcolni a NATO-blokk ellen? Gondolt már valaki erre legalább egy kicsit?« Úgy tűnik, nem.’’

Putyin nem akar a NATO ellen háborúzni

A TAC szerzője azzal fejezi be:

„A történelmi tapasztalatok arra utalnak, hogy Putyin nagyrészt attól tartott, hogy egy NATO-tag Ukrajna megtámadhatja  Donbaaszt vagy a Krímet, és ezzel háborúba sodorhatja Oroszországot a szövetséggel. 

Ezek a hazugságok az ukrajnai háború folytatását célozzák, hogy Ukrajna nagyobb befolyást szerezzen a tárgyalóasztalnál, és előmozdítsa Európa saját céljait, amelyek közül egyik sem fog megvalósulni. A hazugságok egyetlen eredménye az lesz, hogy több ukránt ölnek meg lehetetlen célok elérése érdekében. Ukrajna nem nyerheti meg a háborút; kénytelen lesz területeket átadni; nem fog csatlakozni a NATO-hoz; Európa nem fog szembenézni az orosz tankokkal. Itt az ideje, hogy Európa félretegye a hazugságokat, igazodjon a valósághoz, ösztönözze és segítse a tárgyalásokat, és végre békét hozzon a kontinensre.”

Azt hiszem, mindezek fényében sem az orosz vagyon átadása Ukrajnának, sem az Ukrajnáért való hitelfelvétel – az EU föderalizálásának egyik rejtett eszköze – nem játszik. Úgyhogy reméljük, a belga miniszterelnököt nem győzik meg, a blokkoló kisebbség növekszik, a gazdák pedig aláfűtenek a brüsszelitáknak. 

Ja, és eközben Kohán Mátyás kollégánk, aki éppen a brüsszeli EU-csúcsról tudósít, úgy értesült, hogy

Ebből kétmilliárd még a választások előtt megérkezhet.

Fotó: NICOLAS TUCAT / AFP