Egyre közelebb a harmadik világháború? Putyin engedélyezi fegyvereinek használatát nyugati célpontok ellen

„Örülni fogunk, ha a mi fegyvereinkkel sikeres csapásokat mérnek közös ellenségeinkre!” – reagált a hírre Dmitrij Medvegyev.

A NATO-főtitkár szerint Ukrajnának a katonai támogatásokkal kapcsolatban „kiszámíthatóságra és elszámoltathatóságra” van szüksége a NATO-szövetségesektől.

Nyitókép: LUKAS KABON / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP
A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajnába – jelentette ki csütörtökön Helsinkiben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Az Alexander Stubb finn elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón a norvég politikus leszögezte, hogy a NATO szerint jelenleg egyetlen tagállamára sem leselkedik közvetlen fenyegetés.
Nincs visszaszámlálás a következő háborúig”
– tette hozzá.
Stubb is kiemelte, hogy Finnország nem tervezi csapatok küldését Ukrajnába, valamint, hogy Helsinki nem érzékel közvetlen fenyegetést az északi és balti országok ellen Oroszország részéről.
A NATO-főtitkár csütörtökön azt is hangsúlyozta, hogy a nyugati szövetségeseknek biztosítaniuk kell, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folyamatos legyen, és ne forduljanak elő olyan hiányosságok, amelyeket az elmúlt hónapokban lehetett tapasztalni. Stoltenberg hozzáfűzte: Ukrajnának a katonai támogatásokkal kapcsolatban „kiszámíthatóságra és elszámoltathatóságra” van szüksége a NATO-szövetségesektől.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában

„Örülni fogunk, ha a mi fegyvereinkkel sikeres csapásokat mérnek közös ellenségeinkre!” – reagált a hírre Dmitrij Medvegyev.

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Hosszas elemzésben sajnálkozik a Politico, hogy Bart De Wever, akit ezúttal „egy jobboldali flamand nacionalistának” nevezett, nem lett meggyőzve a kellő biztosítékokkal.


Trump szerdán bejelentette azt is, hogy lemondja a Putyinnal Budapestre tervezett békecsúcsot.


Felszálltak az orosz MiG-31K vadászgépek, amelyek képesek Kinzsal-rakétákat kilőni. Bárhova, pillanatok alatt lecsaphatnak.
