Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Egy léggömbről indítanák a fegyvert, 18 kilométer magasból.

A Focus ukrán portál arról számolt be, hogy új rakétát fejlesztett a Center of Innovative Technologies Program nevű ukrán vállalat. Hozzáteszik: a DART nevű fegyvert nem hagyományos indítóállásból, hanem 12–18 kilométeres magasságba emelkedő sztratoszférikus léggömbről indítanák.
Mint kiderült, a mindössze 13 kilogrammos rakéta a fejlesztők szerint különösen ellenálló lehet az elektronikai zavarórendszerekkel szemben: a navigációs rendszert a cél felé tartó repülés egy szakaszában kikapcsolják, így a rakéta mozgását már nem lehet rádióelektronikai eszközökkel zavarni, befolyásolni.

Hangsúlyozzák: a DART jelenleg a minősítési folyamat előtt áll. A fejlesztők azt is közölték, hogy a jövőben ballisztikus, illetve föld–levegő változatot is létrehoznának a technológiára építve, tudjuk meg.
Kapcsolódó vélemény
A Donbasz maradék négy nagyobb városából az első vélhetően még a nyáron elveszik. Nincs „nagy fordulat”.
Nyitókép: X

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A Roszatom vezérigazgatója szerint Kijev célirányos terrorcselekményt hajtott végre.


Az ukrán elnök kerek-perec kimondta azt is, ami szerinte eldönti a háború kimenetelét.


Orosz közlések szerint Ukrajna több száz drónnal támadta az ország területét az éjszaka folyamán.
