Az oroszok bejelentették a világ talán legerősebb fegyverét: a félelmetes Szarmat rakéta hadrendbe állt, már idén bevethetik

Zelenszkij a valóságra válaszul „antiballisztikus koalíciót” alakít, jelentsen ez bármit.


Zelenszkij a valóságra válaszul „antiballisztikus koalíciót” alakít, jelentsen ez bármit.


Putyin szerint az új Szarmat komplexum által szállított harci töltetek összhatóereje több mint négyszerese bármely jelenleg létező, legerősebb nyugati megfelelő hatóerejének.


Világszinten is a 20. század egyik legnagyobb hatású tudósa volt, Amerika erejének a szimbóluma, szórakozott professzor, született zseni, akiért rajongtak a tanítványai.


Eddig nem sikerült rendesen beizzítani a szuperfegyvert, de talán majd most.


Az ukrán elnök szerint Oroszország ellen kevés lesz a 20. európai uniós szankciós csomag.


Az amerikai erők mindössze hét hét alatt a precíziós rakétáik legalább 45%-át kilőtték.


Az iráni háború miatt veszélybe került országban különösen az elfogó rakétákból van hiány.


Lengyelországban és Romániában vadászgépek emelkedtek a levegőbe, a légvédelmi rendszereket pedig a legmagasabb készültségi fokozatba helyezték.


Moszkva alaposan feladta a leckét Kijevnek.


„Már régóta mondjuk: az iráni terrorista rezsim globális fenyegetést jelent” – írja az IDF.


Saját maguk cáfolták meg a rezsim korábbi állítását.


Kiakadtak, hogy az amerikaiak több Patriot típusú rakétát lőttek ki iráni drónokra, mint ahányat Ukrajna összesen kapott a háború során.


Az ukrán elnök szerint a közel-keleti konfliktus közvetlenül gyengíti Ukrajna védelmi képességeit.


Hiába a németek minden igyekezete, az ukrán elnök nem elégedett.


Rakétákkal támadták az ukrán fegyveres erők az oroszországi Brjanszk városát.


Egy hét alatt ez már a második alkalom.


A meteoritdarabok több lakóházban is károkat okoztak.


A rakéta darajai egy autóra estek.


A közel-keleti háború, az ukrajnai konfliktus és Európa biztonsága szorosabban összefügg, mint sokan gondolják – erre figyelmeztetett a biztonságpolitikai szakértő.


A ballisztikus rakéta az iraki és a szíriai légtéren haladt át, mielőtt a NATO-erők elfogták.
