Egy európai hadiflotta ázsiai felvonulásáról fantáziál az EU külügyi főképviselője: megvizsgáltuk, ha összeállnának az EU haditengerészetei, mit és hogyan tudnának felmutatni a világ tengerein.
Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai elemző, hadtörténész (MCC Geopolitikai Műhely)
A nagyot mondó juhász... ez volt az első gondolatom, amikor meghallottam Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének szavait egy esetleges Ázsiában kivitelezett európai haditengerészeti őrjáratról.
Ezek az úgynevezett „hajózási szabadság biztosítására” indított (FONOP – Freedom of Navigation Operation) műveletek célja a nemzetközi tengerjogi megállapodások betartatása. Hivatalosan. Nem hivatalosan viszont több alkalommal is előfordult, hogy a résztvevő nyugati egységek pont ezeket a szabályokat sértették meg, az érintett fél dühös reakcióját kiváltva. Fentiek miatt
Persze a haditengerészeti felvonulásokat nem szabad ilyen könnyen a szőnyeg alá seperni. Ilyen műveletek a történelem során már több alkalommal jobb belátásra kényszerítették a vonakodó felet, azaz sikerült egy háború kitörését megakadályozni egy nemzetközi flottatüntetéssel vagy blokáddal. Ilyen volt például az 1867 után császári és királyinak nevezett osztrák haditengerészet 1840-ben végrehajtott első szereplése az Alexandria előtt egyesült nemzetközi hajórajban.
Egy szempontot azonban nem szabad kifelejteni. Ahogy a később ágyúnaszád-diplomáciának nevezett, jelenleg erőkivetítésnek (force projection) hívott megoldásban, úgy a 19. századtól megindult flottafelvonulásokban is a fő elem a tüntető flotta jelentős, leküzdhetetlen erőfölénye volt. Függetlenül attól, hogy a 19. századi Ottomán Birodalomról, Mohamed Ali Egyiptomjáról, vagy a Csing dinasztia Kínájáról volt szó, a nyugati flották jelentős túlereje eleve értelmetlenné tette az ellenállást.
Ezzel szemben, ha a jelenlegi európai haditengerészeti erőkre gondol az ember, sokkal inkább a „fleet in being” szakkifejezés jut az eszébe. Ez utóbbi fogalom azt a hadiflottát jelenti, amely ismeretlen képességű, de létezésének a ténye is elég ahhoz, hogy elriassza ellenfelét a támadástól.
Mivel azonban a gazdasági nagyhatalom – tagországainak gazdaságát összeadva toronymagasan világelső – Európai Unió katonai szempontból inkább közepes hatalomnak nevezhető,
Mielőtt belemennénk a részletekbe, térjünk ki a foteltábornokok rémére, a képzeletbeli haditervek könyörtelen ellenségére és a militáns álombuborékok kipukkasztójára. A logisztikára. Nem lehet elégszer elmondani, hogy az amatőrök taktikáról beszélnek, a profik viszont logisztikáról. A politikusok által elképzelt modern katonai műveletek korlátlan sikerének fő akadálya nem más, mint az utánpótlás, karbantartás és javítás kegyetlen elegye. Egy ilyen távolságnál nem elég a politikusi szándék, a kegyetlen katonai valóság durván közbeszól.
Műkedvelő katonai stratégaként már Winston Churchill is brillírozott, ha gyakorlatban megvalósíthatatlan elképzelésekről volt szó, pedig ő tényleges katonai szolgálatot is végzett. Igaz, lovaskatonaként szolgált, és elképzeléseit haditengerészeti területen próbálta meg érvényesíteni az értelmetlen vérfürdőbe torkolló I. világháborús gallipoli partraszállástól kezdve a második világháborús Catherine művelet agyréméig. A kevéssé ismert Catherine műveletben az akkor ismét haditengerészeti miniszterként (First Lord of Admiralty) ügyködő Churchill 1940 januárjában a Royal Navy csatahajóinak jelentős részét, illetve a brit acéllemezkészlet döntő többségét (20 000 tonna!) felhasználva átalakította volna ezeket hajókat.
tervei szerint elvágva ezzel a német hadiiparhoz elengedhetetlenül fontos tengeri kereskedelmet nemcsak Svédországgal, hanem az ekkor még független balti államokkal, sőt a Szovjetunióval is. Dudley Pound tengernagy, hivatásos katona lévén pontosan tudta, milyen veszélyes közvetlenül szembe menni a politikus elméletileg jól alátámasztott, de gyakorlatilag kivitelezhetetlen terveivel. Churchill szemlátomást nem tanult korábbi, botcsinálta katonai szakértőként összehozott ötletének, a gallipoli partraszállásnak kudarcából. Így a tengernagy látványosan nem ellenezte a tervet, mindössze a felmerülő problémákat sorolta folyamatosan.
A politikus ugyanis megfeledkezett olyan „apróságokról”, minthogy a felhasználni javasolt páncéllemezekre az akut harckocsihiánnyal küzdő brit hadseregnek is szüksége van, vagy hogy a brit hadiflotta maga sem tudja nélkülözni az első világháborúban épült, 1940-re már jócskán elavult (!) csatahajóinak jelentős részét. Arról nem is beszélve, hogy ugyan a hadihajók megnövelt védelme elméletben megvédte volna őket a támadásoktól, de az utánpótlásukat szállító teherhajókat azonban nem. Végül Pound annyi ellenérvet hozott fel, hogy Churchill elállt a művelettől, amely jó eséllyel a Szovjetunóval szembeni brit konfrontációhoz, és túlzás nélkül egy teljesen más végkifejlettel lezáruló II. világháborúhoz vezetett volna.
Fenti veszély, azaz egy történelmi jelentőségű fiaskó Borrell tervében is benne van. Ugyanis egyrészt nem létezik sem európai fegyveres erő, és ezen belül európai haditengerészet sem. Másrészt ami az európai nemzetállamok rendelkezésére áll, az nem feltétlenül elegendő egy flottatüntetésre. De vegyük is sorra, mivel számolhat a héjává avanzsált főképviselő, milyen erőket küldene nemhogy a Balti-tengerre, hanem szó szerint a világ másik felére.
A Seregszemle sorozatunkban számba vett hadiflották közül
így sem a két Queen Elizabeth osztályú repülőgép-hordozóra, sem az évszázados brit tapasztalatra és tudásra nem támaszkodhat az EU. Ezzel nemcsak a bevethető repülőgép-hordozók száma esett azonnal a töredékére, egész pontosan egy darabra, hanem a hatékony fellépéshez jelentős mértékben hozzájáruló gyakorlati tudás nagy része is elérhetetlenné vált.
A következő legerősebb európai flotta a francia. Most hagyjuk figyelmen kívül Macron elnök szavait arról, hogy mennyire akar vagy nem akar kizárólag amerikai érdekekért fellépni, és a nyugati sajtó, a mainstream media „legjobb” hagyományait folytatva a létező legjobb forgatókönyvvel a „best case scenarióval” számoljunk.
Szóval a francia flotta a Charles De Gaulle repülőgép-hordozón kívül 4 nukleáris rakétahordozó és 6 nukleáris vadász tengeralattjáróból, 15+6 nagyobb felszíni harci egységből és 3 nagyobb partra szállító hajóból áll. Ezek közül a +6, azaz a Floréal osztályú könnyű fregattok nem kifejezetten harci, hanem kísérő, partvédő egységek. Marad a tehát a 15 felszíni egység, a 10 nukleáris meghajtású tengeralattjáró és a De Gaulle. Mivel a repülőgép-hordozókra hasonlító partra szállító egységek nincsenek felkészítve (helyből felszálló) repülőgépek üzemeltetésére, ezeknek nem sok hasznát vennék egy ilyen esetben. Az ilyen távolságú bevetéseknél elengedhetetlen ellátó hajókból a Marine National három darabbal rendelkezik.
Érdekes módon nem az Európa legnagyobb gazdaságával rendelkező Németországé a második legnagyobb hadiflotta,
Jól mutatja az európai fegyveres erők helyzetét, hogy a két könnyű hordozón (!) közel negyven repülőgép hellyel rendelkező olasz haditengerészeti légierőnek összesen 16 darab Harrier helyből felszálló gépe van, és a 2009-ben rendszerbe állított Cavour sem éri el teljes képességét a 2024-ben leszállítandó F-35-ösök megérkeztéig. A 3 kisebb partra szállító hajó itt sem rúg labdába, így a 4 légvédelmi rombolóra, 4 általános célú és 4 tengeralattjárók elleni hadviselésre optimalizált fregattra, illetve a 3 ellátó hajóra hárulna az ázsiai feladat. Ugyan a Maestrale osztály 3 hidegháborús fregattja is a flottához tartozik, a modern egységekhez képest fele akkora vízkiszorítású és lassan 40 éves hajókat várhatóan kivonják a szolgálatból. A hagyományos meghajtású 8 olasz tengeralattjáró bevetése ilyen távolságon több okból szintén nem várható.
A német Bundesmarine-hez tartozó 11 felszíni egység közül legfeljebb a 4 újabb F125 Baden-Würtemberg, vagy a 3 kisebb F124 Sachsen osztályba tartozó egységeket lehetne elküldeni, a korábbi F123 Brandenburgok kis méretükből fakadó korlátok miatt nem igazán alkalmasak egy ilyen feladatra. Az amúgy kitűnő képességű Typ212 tengeralattjárók hagyományos meghajtásuk és méretük miatt védelmi célokra alkalmasak.
Méretében következő flotta a spanyol. Az olasz Cavourhoz hasonló kialakítású és méretű
jelenleg 11-12 Harrier szolgál rajta szintén az F-35-ösök megérkeztéig. Két kisebb partra szállító hajó mellett 11 fregatt alkotja a spanyol flottát, de itt is csak a modernebbek, az Álvaro Bazán osztály 5 hajója alkalmas nagyobb távolságokban végzett műveletekre. A 2 hagyományos meghajtású tengeralattjáró az összes többihez hasonlóan nem igazán alkalmas erőkivetítésre.
A listát a dán flotta 5 modern és romboló méretű fregattja, a holland flotta 4 hasonló méretű és erejű hajója egészíti ki. Nem vettem számításba a 3000 tonna körüli európai fregattokat, amelyekből további 10 áll görög, 2 belga, 4 portugál és 2 lengyel szolgálatban. Norvégia nem EU-tag, Svédország, Horvátország és Finnország korvettjei nem alkalmasak nyílt vízi bevetésekre.
Mindent összevetve: az európai hadiflotta ideális esetben (!) 1 repülőgép-hordozót (42 repülőgép), 2 könnyű hordozót (kb. 40 repülőgép), nagyobb távolságon bevethető rombolóból vagy ezzel egyértékű, politikai okokból fregattnak nevezett egységet összesen 48-at tud felmutatni. Kísérő hajóból (kisebb fregattból) 36 darab áll szolgálatban, amiket, ha nagyon muszáj, fel lehet egy kiküldött kötelékben vonultatni. Rakétás cirkálóból egy sem akad.
Ezek persze a nyers számok.
(a többit felújítják, karbantartják, javítják, modernizálják stb.) így nagyjából a felsorolt európai hajók fele-negyede alkalmas azonnali bevetésre.
Fentiek értelmében, és az európai biztonság érezhető csökkenése nélkül nehezen elképzelhető, hogy egy 4-6 rombolót/fregattot plusz 1-3 ellátóhajót tartalmazó köteléknél nagyobb erőt tudna Borrell úr küldeni. Ez ugye továbbra is a legjobb forgatókönyv – és Macron elnök ellenkezéséről, a német katonai eszközök közismerten „magas” hadrafoghatóságáról, és a szomszédunkban zajló háborúról akkor még nem is beszéltünk.
Csak összehasonlításképpen:
a 16 darab Ticonderoga rakétás cirkálóhoz hasonló egységből eggyel sem rendelkezik Európa, a 70 darab Arleigh Burke rakétás romboló egyenként 30-50 %-kal nagyobb, mint európai társai, ráadásul 48 nukleáris vadásztengeralattjáró hajózik a csillagos-sávos lobogó alatt.
A fő ellenfél Kína 3 repülőgép hordozót, 12 nukleáris vadász tengeralattjárót, partjai védelmében 50 hagyományos meghajtású tengeralattjárót, 3 rakétás cirkálót, 50 rombolót és 43 fregattot tud bevetni. A 45 haditengerészeti bombázón és 300 vadászbombázón túl.
A következtetést, hogy mekkora hatást gyakorolna egy „ilyen hatalmas” európai flottatüntetés, nem nehéz levonni, ugyanis a szemben álló felek erejéhez mérten az összeurópai flotta szerepe legfeljebb szimbolikusnak minősíthető.
Nyitóképen: a francia Charles de Gaulle, Franciaország és az EU egyetlen nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója (fotó: Wikipedia)
„Az ukrajnai háború megállítása lett volna az európai diplomácia dolga” – jelentette ki a magyar miniszterelnök a ReteQuattro olasz kereskedelmi televízióadónak adott interjújában.
Brüsszel a háború irányába mozdul, Budapest a békét és a nemzeti szuverenitást védi. Európa politikai és katonai kényszerpályára került, közben Washingtonban is új erővonalak rajzolódnak.
Az ukrán elnök kijelentette, országa nem fog évtizedekig háborúzni, valamint hangsúlyozta, hogy a helyreállításhoz és a katonák fizetéséhez is komoly forrásokra van szükség.
A Euronews eloszlatja az illúziókat annak kapcsán, hogy az ukrán csatlakozás felpörgetése majd felgyorsítja a régóta előszobáztatott balkániakét.
Időben kellett lépni.
Tízmilliárd euró nagyságrendű közös hitelről írnak.
Ebben az elviselhetetlenül rasszista világban tippeljük meg, melyikük halálával foglalkozott 0-24-ben a nemzetközi média.
A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közli a harmadik negyedéves GDP-adatokat. A Mandiner által megkérdezett elemzők vegyes képet festenek Magyarország gazdaságáról, de abban egyetértenek, hogy már látszik a fény az alagút végén.
