A tengerek ura – milyen ma a US Navy ereje?

Nyitóképen: a USS Ronald Reagan vezette kötelék 2018-ban a Valiant Shield hadműveletben (forrás: US Navy)

Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész

Ma a nyugati világ rendjét és életvitelének biztonságát nagyobb nagyrészt a US Navy, az amerikai haditengerészet garantálja. A kínai hadiflotta bemutatása után most a világ legnagyobb haditengerészetének bemutatása következik cikksorozatunkban!

* 

Kevés konzervatívabb szervezet van a fegyveres erőknél, és azokon belül is a haditengerészet egyértelműen az, amelyik a legjobban ragaszkodik a hagyományaihoz. Nem nehéz belátni a bevált módszerekhez, megoldásokhoz való ragaszkodás okát, ha felidézzük az ősi mondást, amely szerint háromféle ember van: az élő, a halott, és az, aki tengerre száll. 

Az 1783-ban frissen függetlenné vált, fiatal Egyesült Államok a kiterjedt kereskedelme védelmére már 1797-ben megépített 6 darab nehézfregattot. Ezek a hajók méreteikkel és tűzerejükkel jócskán felülmúlták nemcsak a többi hatalom hasonló hajóit, hanem a korszak fő ütőerejének tekintett sorhajók közül is nem keveset. Egyikük, a USS Constitution a mai napig is hivatalosan szolgálatban áll, és mint ilyen a világ legrégibb „működőképes” hadihajója. Érdemes felidézni, hogy a USS előtag, az amerikai hadihajókat jelöli, jelentése United States’ Ship. Ez a hagyomány a mai napig fennmaradt így: ha egy amerikai hajó neve a „USS” betűszóval kezdődik az minden esetben hadihajót jelent.

A II. világháborúban a  váratlan időben, de mindenképpen várható helyen és módon bekövetkező, Pearl Harbor elleni támadás jelentette a háború kezdetét az USA számára. Az előrelátó politikai vezetés által már másfél évvel korábban megrendelt hadihajók

A repülőgép-hordozókon szállított több száz repülőgép fedezete alatt, a partraszállító hajókon akár egy egész hadsereg tudott több száz kilométernyi távolságban partra szállni. A szigetugrásnak (island hopping) nevezett módszerrel a haditengerészet képes volt a legerősebb japán bázisokat is először megfosztani légierejétől, utána a semlegesített erődöket figyelmen kívül hagyva, tetszése szerint bárhol partra szállni a Csendes-óceánon. Az úgy nevezett Task Force-okba, azaz alkalmi harci kötelékekbe szervezett hadihajók ereje 1944-re meghaladta a világ egyéb hadiflottáinak összesített erejét!

Ez az az örökség, amire a US Navy a mai napig épít. A függetlenségi háborúban, illetve nem sokkal utána született „Dont give up the ship!” (Ne adjátok fel a hajót!), és az „I have not yet begun to fight!” (Még el sem kezdtem harcolni!) mondások mellett a tudományos és technikai vívmányok is a kezdetektől fogva kiemelt szerepet játszanak. 

Ennek köszönhetően

eljárási módot, szervezési elvet, illetve egyéb kapcsolódó koncepciót. Többségük nem azért, mert amerikai, hanem azért, mert a gyakorlatban működik, vagy éppen a legcélszerűbb.

Ezek közül a leggyakoribb a hajótípusok jelölésére szolgáló két/három betűből álló kód és az azt követő szám. A viszonylag egyszerű rendszerben, a legtöbb hajótípus nevének megduplázása adja a ki a betűszót, míg az egység hadrendi sorszáma a kód második felét. A mostanra már eltűnt csatahajóké (battleship) a BB volt, a szintén már elavult ágyús fegyverzetű rombolóké (destroyer) DD, és például a tengeralattjáróké (submarine) az SS. 

Így például azon Iowa osztályú csatahajó teljes neve, amelyen a II. világháborút lezáró kapitulációt aláírta a japán küldöttség a USS Missouri (BB-63). Azaz az Egyesült Államok hadiflottájának 63. csatahajója. A II. világháborúban óriási számban (175 darab!) megépített Fletcher osztályú romboló jelölése pedig USS Fletcher (DD-445) volt, azaz a 445. romboló. Ezek a jelölések napjainkra általában kiegészültek egy harmadik betűvel is, ez általában a G (guided) azaz irányított rakétával felszerelt, vagy N (nuclear), azaz nukleáris meghajtású.

Az amerikai hadiflotta felvonulása a Rim of the Pacific hadgyakorlatban 2022. július 28-án (Dylan Lavin / HANDOUT / AFP)

A modern amerikai flotta legnagyobb és legütőképesebb egységei a 100 ezer tonna vízkiszorítású, több mint 300 méter hosszú nukleáris meghajtású repülőgép-hordozók. A brit kivételével nincs még egy olyan flotta a világon, amelyik ekkora tapasztalattal rendelkezne hordozók üzemeltetésében, nem véletlen, hogy a többiek is igyekeznek, amit lehet, átvenni. 

A CVN (Carrier vessel, nuclear) jelölésű hajók köré épül a jellegzetes csapásmérő erő, a hordozó harci kötelék (carrier battle group – CV BG).

(CVN-68-78).

Az utóbbi években a több mint 100 repülő eszköz elhelyezésére alkalmas hajón 50-60 repülőgép és 15-20 helikopter, valamint egyéb helyből felszálló légijármű (V-22 Osprey változatok) van rendszeresítve, érdekes kérdéseket felvetve, továbbá azt mutatva, hogy mára az amerikai költségvetés is vannak határai.

A hordozó kötelékek légvédelméért a Ticonderoga osztály rakétás cirkálói felelnek. A CG (cruiser, guided) jelölésű, közel tízezer tonnás karcsú hajókon azonnal szembetűnik a modern fázisvezérelt radar, amely a nagy hatótávolságú, illetve ballisztikus rakéta elleni képességekkel is rendelkező légvédelmi rakétákat vezérli. Egy harci kötelékben egy vagy kettő – becenevükön Ticónak nevezett – cirkáló biztosítja a légvédelmet. A 22 darabos osztály legfiatalabb tagjai is elérték a harmincéves kort, pótlásuk elmaradása a US Navy egyik legnagyobb gondja. 

A DDG-51-el kezdődő számokon 70 darab romboló áll a US Navy állományában, közülük 2-4 darab gondoskodik a kötelék tengeralattjárók elleni védelméről. Jól mutatja a hajók méreteinek változását, hogy a II. világháború könnyűcirkálóinak mérethez hasonló, kezdeti 8 000 tonnás súlyuk utolérte az eggyel magasabb kategóriába tartozó Ticonderogáékét, és megközelíti a 10 000 tonnát. 

Videófelvételek a Rim of the Pacific hadgyakorlatról

Érdekes módon a felszíni hadihajó kategóriába kell sorolni még az eredetileg partraszállító célú America osztályú LHA (Landing Helicopter, Assault) hajókat, amelyeket egyre inkább könnyűhordozó feladatkörben használnak, 20-22 darab F-35B vadászbombázóval. 

A tengeralattjárók közül a hadászati elrettentésben szerepet játszó ballisztikus rakétahordozó (SSBN – submarine ballistic missile, nuclear) Ohio osztály 12 egységét, és a rendkívül modern Virginia nukleáris vadász tengeralattjárók (SSN – submarine, nuclear) 48 hajóját érdemes említeni. Ez utóbbiak közül 1-2 szintén a hordozók kíséretének állandó tagja.

Érdemes megjegyezni, hogy az előző kínai hadiflottáról szóló cikkben említett, rövidebb hatótávolságú, inkább védelmi célú hagyományos meghajtású tengeralattjárókból nem áll egyetlen sem amerikai szolgálatban.

ezen belül is elsőként a modern, ötödik generációs F-35-ösökre. A hosszas fejlesztés után hadrendbe állított lopakodó kialakítású gépnek három fő változata van. Az F-35A változatot nem használja a haditengerészet, ez a szárazföldi verzió. Az F-35B emelő légcsavarral van ellátva, így képes rövid úton fel, és függőlegesen leszállni. A C altípus a haditengerészet hordozóira lett kifejlesztve, nagyobb szárnnyal és üzemanyagkészlettel, valamint a hordozó fedélzeti üzemeltetés össze szempontjának figyelembevételével, beleértve a megerősített futóműveket is. Emellett a hidegháborús F/A-18 több változata is rendszerben áll még, amint azt a Top Gun második részében is láthattuk.

A futurisztikus Zumwalt (fotó: US Navy)

A 2001 és 2010 közötti időszakot joggal nevezhetjük a US Navy elvesztett évtizedének. Az ebben az időben zavaros és nem kellően szilárd elméleti alapokon kifejlesztett két hajóosztály kudarca jelentős hiányt okoz napjainkban.

és ezek sem tudták elérni teljes potenciáljukat a program elszállt költségei miatt. 

A nagyon sikeres Oliver Hazard Perry (FFG-7) kísérőhajókat egy csomagban vonták ki, és többségüket új tulajdonosaik, köztük a lengyel és a török flották vidáman használják a mai napig. A leváltásukra szánt Littoral Combat Ship két változata, a szintén futurisztikus kinézetű trimarán (három törzsű) Independence és a konzervatívabb Freedom szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A moduláris, cserélhető fegyverrendszerek egy része nem bizonyult működőképesnek, vagy éppen túl drága lett, így lényegében tengeri aknák elleni képesség nélkül hagyta az amerikai haditengerészetet. 

Fő és valószínű ellenfeléhez, a kínai haditengerészethez képest az Egyesült Államok hadiflottája globális felelősséggel bír. Ezért jelenleg (az egyértelmű létszámfölénye ellenére)

az ázsiai térségbe települt 7. flottának ahhoz, hogy a győzelem esélyével szálljon szembe a támadókkal.

Hogyan nézne ki egy ilyen összecsapás? Milyen módszereket alkalmaznának a felek? Mi lenne a várható eredmény? Mind erre következő cikkünkben keressük a választ.