Vizsgálatot rendeltek el több tudós titokzatos halála miatt

A hatóságok több rejtélyes ügyet próbálnak összekapcsolni.


A hatóságok több rejtélyes ügyet próbálnak összekapcsolni.


„A 21. században nincs sikeres nemzet sikeres űrtechnológia nélkül” – üzente meg a független parlamenti képviselőnek Ferencz Orsolya.


A miniszterelnök arról beszélt: készülnünk kell arra, hogy rengeteg olyan újítás, felfedezés, találmány, kísérlet várható a jövőben, ami megpróbál az ember számára élhető közeget teremteni élhetetlen területeken.


Új űrállomás fog épülni.


Egyszerre feleslegesnek tartani az űrkutatás kormányzati támogatását és állítani, hogy a baloldaltól is megkapta a terület a kellő figyelmet, ordító ismerethiány! Ferencz Orsolya írása.


Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Farkas Bertalan és Kapu Tibor a magyarság szívébe is beírták a nevüket.


„Ma egy kicsit egyenesebb a hátunk, magasabbra emeljük a tekintetünket, és jobban csillog az arcunk is. Jó áll nektek az űrkutatás” – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós a Liszt Ferenc repülőtéren, miután hazatért Amerikából.


Nyolc hónap után ismét magyar földre lépett Kapu Tibor, a HUNOR-program első kutatóűrhajósa.


Ferencz Orsolya megszólalt.


Elon Musk egyetlen poszttal hozta rá a frászt a NASA-ra és a magyar űrhajós küldetésére – majd visszakozott.


Kis lépés egy embernek, hatalmas ugrás az országnak.


Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos együttérzését fejezte ki azzal a banki alkalmazott hölggyel, akire rátámadt Magyar Péter.


Dr. Nagy Klaudia Vivien szakterülete a kardiológia, ezen belül az elektrofiziológia.


A listát még NASA-nak is jóvá kell hagynia.


Igazi most, vagy soha lehetőség. Szabad szemmel is látható lesz az üstökös.


A demokraták elnökjelöltje hangos szószólója annak, hogy Amerika űrhajósokat küldjön a Holdra, és ott holdbázist építsenek.


Az űrkutatás területén is megállapodást írt alá a két ország.


Olyan protokollt tudtak kidolgozni a hazai szakemberek, amelyben vannak sajátos magyar hozzáadott nóvumok.


Már a bolygó mágneses tere is veszélyben lehet.


Az ázsiai ország az ötödik lehet a világon, amelynek sikerül a bravúr.
