Akkor lássuk, igen tisztelt Magyar Hang, hogy ki mit tett a magyar űrkutatásért!

A Magyar Hang publicistája a minap egy rövidke, de annál több tévedést és szakmaiatlan állítást tartalmazó cikket közölt a magyar űrpolitikáról és a HUNOR Programról.

Mielőtt ezeket tételesen cáfolnám, szeretném megjegyezni, hogy

A sorok közül felsejlett a jó öreg, az MSZP-SZDSZ kormányok legfényesebb időszakaiban önfeledten lubickoló posztkádári értelmiség jelmondata: „Merjünk kicsik lenni!” Ebben a gondolatban tömörödik sok minden, ami Magyarországot gyengévé és kiszolgáltatottá teheti.

A szerző egyszerre tartja feleslegesnek az űrkutatás magyar kormányzati támogatását és állítja, hogy a baloldali kormányzatok alatt is megkapta a szakterület a kellő figyelmet.

Kérdés persze, hogy mi motiválta a szerzőt arra, hogy megnyilvánuljon egy kérdésben, amelyhez láthatóan nem ért? A válasz szerintem egyértelmű, politikai elfogultságból fakadó indulat vagy érdek.

Vegyük hát sorra a cikk állításait és vizsgáljuk meg azok tartalmát.

A cikk megírását kiváltó momentum vélhetőleg az lehetett, hogy Kapu Tibor nemzeti kutatóűrhajósunk merészelt elmenni egy rendezvényre, ahol Orbán Viktor, magyar miniszterelnök is felszólalt.

Nem nehéz kitalálni, hogy a Magyar Hang publicistája szerint pusztán azzal, hogy űrhajósunk e törekvésében nem szelektált a szélsőbaloldal ízlésvilágának megfelelően, és nemzeti gondolkodású értelmiségiek előtt is tartott előadást, ősbűnt követett el. 

Érdekes megfigyelni, hogy amikor jobboldali elhajlással nem vádolható közegben nyilvánul meg valaki, azt természetesnek gondolja ugyanez a baloldali szellemi kör. A kettős mérce nem új találmány a baloldalon. Csak mára már kissé unalmas.

„Amíg nem áll ki egyik párt mellett sem, űrhajósként, szakmai minőségben elfogadható, hogy ilyen eseményeken megjelenjen.” Ezt a Fidesz-támogatóként nehezen jellemezhető Somogyi Zoltán szociológus és politikai elemző mondta ugyanerről a kötcsei eseményről. 

Látható: az ellenzéki oldalon is sokan úgy érzik – és engedjük meg, hogy őszintén –, 

De talán az a mondat verhette ki a legjobban a biztosítékot a Magyar Hang újságírójánál, hogy Kapu Tibor egyébként az űrkutatásról és a tudomány fontosságáról szóló beszédében úgy fogalmazott: „Köszönettel tartozunk a magyar kormánynak és miniszterelnök úrnak azért, mert 38 év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika kidolgozására és a HUNOR – Magyar Űrhajós Program megalkotására.”

Ez pedig kétségkívül ténykérdés.

Talán először idézzük is fel, mi volt a helyzet 1990 és 1998 között a magyar űrkutatással?

Az Interkozmosz 1991-es megszűnésével párhuzamosan az Antall-kormány azonnal döntött az Európai Űrügynökséggel (ESA) való kapcsolatfelvételről, és együttműködési megállapodás aláírásáról, amire a régióból elsőként, még 1991-ben sor került. Első felügyelő minisztere: dr. Pungor Ernő. 1992-ben megalakult a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI). Pályázati rendszere egyedi támogatások formájában működött. Első igazgatója dr. Tófalvi Gyula, második (és utolsó) dr. Both Előd (1997-től) volt.

1994-ben, az MSZP-SZDSZ kormány híven követte a „Merjünk kicsik lenni!” program szellemiségét. Így a kormányváltást követően az első lépéseik egyikeként töröltek szinte minden ambiciózus tervet.

1998-ban végre levegőhöz jutott az űrszektor. Beléptünk az ESA tudományos kísérletek fejlesztését célzó PRODEX programjába, 1999-ben kormányközi együttműködést írtunk alá Oroszországgal, egy évvel később pedig az Egyesült Államokkal. 1999-ben a Budapest Workshop rendezvényen az ESA megkezdte a űrhajósokkal már rendelkező kelet-európai államokkal a tárgyalásokat (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Románia, Bulgária), melynek eredményeként létrejött a PECS program (Európai Együttműködő Államok Terve megállapodás), melyhez Magyarország elsőként csatlakozott, bár az aláírásra már csak 2003-ban került sor.

A MŰI témapályázatok maximális összege éves 200 millió forint volt (2004-ben, egyszeri alkalommal), erre jött 1 millió euró az ESA PECS-be történő befizetéssel. Ezt is sajnálta a baloldali kormányzati politika beépülő jelleggel a költségvetés részévé tenni, így tartva teljes bizonytalanságban nemzetközi hírű, kiváló kutatóinkat.  

2006. január 1-jével a MŰI elvesztette önállóságát, előbb főosztályként, majd osztályként, végül egy-egy osztály részeként működött tovább a különböző minisztériumokban. El kell mondjam, hogy hiába volt a terület fontosságával tisztában az ezért egy ideig miniszterként felelős Kovács Kálmán (ma a Magyar Asztronautikai Társaság elnökeként segíti a terület fejlődését), a Gyurcsány-kormány nem hallotta, vagy nem akarta meghallani javaslatait.

2007. május 25-én ugyan megkezdtük a csatlakozási tárgyalásokat az ESA-val, ám a destabilizálódás, a kormányzati szándék hiánya és az ország gazdasági helyzete nem tette lehetővé akkor a csatlakozást, noha a szakmai közösség felkészült volt rá.

Aztán jött az, amit aztán tényleg nem felejt el senki: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt a magyar gazdaság érdemben összeomlott. A második Orbán-kormány első évei a költségvetés és az államadósság stabilizálásáról, a gazdaság újraindításáról szóltak.

Azokat a kutatókat, akik hazaszeretetből, elhivatottságból ezekben az űrkutatás szempontjából (is) szörnyű években kitartottak a szakterület mellett, minden elismerés és hála megilleti. Külön szeretném kiemelni dr. Both Előd munkáját, aki a legnehezebb időszakokban is megpróbált kitartani. Sokat mesélhetne a cikk szerzőjének az űrkutatás akkori kormányzati lehetőségeiről.

A baloldali sajtó munkatársai közül többen nevetőgörcsbe rándultak a magyar űrkutatás, mint téma hallatán. Tudom, ma már ezt többen közülük inkább kínosnak tartják, de a Magyar Hang újságíróját nem olyan fából faragták!

Mindennek ellenére teszek egy kísérletet, és röviden felsorolom, milyen munkát és milyen eredményeket értünk el eddig.

Felállítottunk egy minisztériumi szakértői csapatot, és megszerveztük az első magyar ESA-delegációt, amelyet 6 évig vezettem. 

50 alattiról 250 fölé emeltük az ESA által regisztrált magyar szereplők számát. Számos országgal és vállalattal alakítottunk ki partneri kapcsolatokat, írtunk alá megállapodásokat. A magyar űrpolitika presztízsét felemeltük az Európai Űrügynökségen túl az Európai Unióban is. Ujjászerveztük a hazai felsőoktatásban az űrtudományi képzéseket, elindult a ma már 21 magyar egyetem részvételével zajló interdiszciplináris UniSpace program. A legtöbb űrnagyhatalommal partneri viszonyt alakítottunk ki. Ezenfelül 2021-ben megalkottuk a magyar űrstratégiát. Ennek elfogadásával egy időben döntött a Kormány arról is, hogy elfogadja azt a történelmi előterjesztést, amelyen 2018 óta dolgoztunk, és amit talán a magyar közvélemény akkoriban nem is igazán tudott realitásként elképzelni: újra magyar nemzeti kutatóűrhajóst juttattunk a világűrbe. 

Mindezek után azt a zavaros eszmefuttatást közli a cikk szerzője, hogy:  „Az ESA az EU-tól független nemzetközi szervezet, ennek ellenére az európai űrpolitika alakításában az EU és az ESA 29 (többnyire EU-s) tagállama közösen vesz részt. Brüsszel így vastagon benne van mindabban, ami kisegítette honfitársunkat az űrbe idén.”

Nos, pontosan hogyan is, kedves Magyar Hang? Mit is csinált Brüsszel a HUNOR Programban? Mire gondolt a szerző? Nem tudjuk.

De a HUNOR Program nem az ESA-n belül fut, teljesen független, nemzeti program, szemben a lengyelekével, akik az ESA-n keresztül juttatták fel kiváló űrhajósukat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A cikk fent idézett részének már végképp semmi köze nincs a valósághoz, akkora csacsiság, hogy arra szavakat is nehéz találni. Elképesztő, hogy ilyen írást lehoz egy magát mértékadónak gondoló sajtóorgánum. 

A cikk célja mindössze annyi volt, hogy mindenáron le lehessen írni pár baloldali hívószót. Kár, hogy a munkát nem egy mesterségesintelligencia-szoftverre bízták a Magyar Hang szerkesztői, jobban jártak volna. És az olvasók is.

amely csapatot megtisztelő módon én vezethetem. És erre büszke vagyok.

Arra a fapados érvre, pedig, hogy „a megélhetési nehézségekkel küzdő állampolgárok milliói előtt, a szétszakított és szomszédaitól elvadított országban űrprogramról beszélni igen érdekes, olyan „oligarchás” dolog. Mivel ezt a programot észérvekkel nem lehet alátámasztani, marad a politikai célszerűségre való hivatkozás”, az unalmas baloldali toposzokon átugorva visszakérdeznék a fő kritikai „érvet” továbbgondolva:

Miért hoztak létre az ESA-hoz hasonlóan az Afrika Űrügynökséget (AfSA) a kontinens országai?

A Magyar Hang újságírója szerint bizonyára a felsorolt országokban semmilyen társadalmi vagy gazdasági probléma nem áll fenn. Vagy esetleg a Magyar Hang magát progresszívnek gondoló újságírója van lemaradva 100 évvel? Esetleg fogalma sincs a tisztelt publicistának arról a szakterületről, amiről ír? Vagy nem is érdekli?

A döntést az olvasóra bízom.

Ha a Magyar Hang szerzője nem is érti ezeket az összefüggéseket, az a több tízezer diák és érdeklődő, akik eseményről-eseményre találkoznak Kapu Tiborral, Cserényi Gyulával és a HUNOR csapatával, akik sorban állnak a Huniverzum kiállításon a Millenárison, valamint az a sokmillió magyar, aki könnyes szemmel követte végig Tibor küldetését, igen.

Nyitókép: Facebook/Ferencz Orsolya