
színház

Hogyan jutott el egy tizenkét éves marosvásárhelyi kisfiú a világ legnagyobb színpadaira? – Simon István balettművész a Mandinernek

És miért hisz benne rendületlenül, hogy a tehetség nem lehet emberség nélkül? Erről is beszélgettünk azon kevés magyar művészek egyikével, akik nem csak itthon világhírűek.

Diktafondiktatúra – és a tények

Aggódtam már a Magyar Narancs operai botránykeltésre szakosodott munkatársáért.

Kultúrharc lesz? Lemondatni könnyű, rendszert építeni nehéz!

Kedves Attila! Érdeklődéssel kérdezem mi is volt annyira nagyon sz’r az elmúlt 10 évben?

A Duna-menti népek táncait a Nemzeti Színház színpadán mutatja be a Duna Művészegyüttes (X)

A tavasz a megújulás, az új élmények időszaka. A színházba járó, kulturális programokat igénylő közönség is vágyja a friss, lendületes, pozitív ingereket nyújtó programokat. A Duna Művészegyüttes idén tavasszal pontosan ilyen élményt ígér.

Marxtőkéje a Nemzeti Színházban (X)

A Nemzeti Színház színpadán Vidnyánszky Attila rendezésében megszülető Marxtőkéje nem magyaráz, nem ítélkezik és nem menteget. Tetemre hív. Két részben, valóságrajzként, amelyben nem minden az, aminek látszik.

L. Simon László: Minden szakpolitika közül a legfontosabb a kultúrpolitika

A magyar kultúra napja azért fontos, hogy erre is ráirányítsa a figyelmet.


Szívem királynője – Idő, emlékezet és a hűség dramaturgiája a Nemzeti Színházban (X)

A Nemzeti Színház előadását Viktor Rizsakov rendezi, aki az olvasópróbán hangsúlyozta: az ember lelke nem öregszik, legfeljebb rétegződik. A darab humorral telített dialógusai mögött ott húzódik az élet tragikus tapasztalata – az elmúlás, a kimondatlan érzések és a késlekedő felismerések sora.

Föllázadt a volt Tisza-aktivista: A választóknak joguk van tudni a színházról, amit Magyar Péterék művelnek az országban

Az egyik Tisza Sziget volt kapcsolattartója úgy döntött, felvállalja az igazságot a fenyegetések ellenére. Molnár Zsolt hangfelvételeket is ígér.

„Honnan ez a gőg, Ervin? A Zámbó Jimmy-alakításod bátorít fel ennyire?” – Vidnyánszky Attila kíméletlenül kiosztotta Nagy Ervint

A Nemzeti Színház igazgatója nem hagyta szó nélkül a színész személyeskedő kirohanását, és pontról pontra cáfolta Nagy Ervin vádjait. Vidnyánszky Attila nyílt levélben üzent.

Meghatóan búcsúzott Balázs Pétertől Bodrogi Gyula

A két művész barátsága több mint hat évtizedre nyúlt vissza.

Tényleg agyonverik Schmidt Máriát a színpadon – de ez egyelőre „csak” egy zavaros elme szüleménye

Pintér Béla nem a magyar társadalmat ismeri jól, csupán azt tudja üzembiztosan, hogy a saját közössége mire indul be. Vizvári Soma írása.

Hol vannak a feministák? Miért nem védik meg Schmidt Máriát? – megjegyzések Pintér Béla botrányos darabjáról

Megint kiderült, mint korábban Novák Katalin és Varga Judit esetében: a jobboldali sikeres nők nem példát, hanem problémát jelentenek a baloldali feminizmus számára. Szilvay Gergely írása.

Vidnyánszky Attila keményen nekiment Pintér Bélának: „Kikopott Európa színpadairól”

A Nemzeti Színház igazgatója nem kímélte a rendezőt.

Milliós támogatások a magyar kultúra fennmaradásáért – színházakat és pódiumprodukciókat támogatott az NKA

Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.

Az ember legméltóbb teremtménye

Darvas Iván Gálffi László alakjában beszél hozzánk azért, hogy Gálffi az ő szavain keresztül beszélhessen mindannyiunkhoz. Az Örkényben bemutatott A Darvas szerelmes levél nőkhöz, színházhoz, élethez.

Akinek három férje volt, de egyikbe sem volt szerelmes – így élt Blaha Lujza

A „nemzet csalogánya” vándorolva nőtt fel, hatása Kossuthéhoz mérhető, a magyar nyelv terjedésében fontos szerepe volt. Mindent elért, amit színésznő elérhet, de máig nem tudjuk, kibe volt szerelmes.

Pontról pontra cáfolja a Magyar Teátrumi Társaság vezetője a HVG hergelését

Fülöp Péter lerántja a leplet a baloldali média színházi támogatásokkal kapcsolatos manipulációjáról.

„Rosszabb, mint a Kádár-korban” – újabb nagyívű interjút adott Nagy Ervin

A színész szerint a hazai kultúra ma olyan, „mint egy útszéli kóró, ami az életéért küzd”.
