De vajon valóban megtörtént ez a találkozás? Vagy csupán az emlékezet, a vágy és az elmúlással szembeni ellenállás hozta létre? Maurice leél egy teljes életet felesége mellett – aki mindvégig odaadóan, feltétlen hűséggel áll mellette –, ő azonban rendületlenül várja a királynő megígért látogatását, hogy átadhassa neki a legszebb ajándékát. És amikor elérkezik a megbeszélt időpont, a várva várt vendég valóban megérkezik. A kérdés már nem az, hogy ki lép be az ajtón, hanem az, hogy mi történik közöttük, és beteljesedhet-e egy hat évtizeden át őrzött álom.
A történet nem a történelmi hitelesség és a fikció határainak kijelölésére törekszik. Sokkal inkább azt vizsgálja, miként válhat egy emlék életté, hogyan képes a vágy átírni a valóságot, és hol húzódik a határ a megélt és az elképzelt igazság között.
A Nemzeti Színház előadását Viktor Rizsakov rendezi, aki az olvasópróbán hangsúlyozta: az ember lelke nem öregszik, legfeljebb rétegződik. A darab humorral telített dialógusai mögött ott húzódik az élet tragikus tapasztalata – az elmúlás, a kimondatlan érzések és a késlekedő felismerések sora. Rizsakov értelmezésében A Szívem királynője nem nosztalgikus visszatekintés, hanem pontos, jelen idejű vizsgálódás az emberi lélek állapotairól.