„Botrány!” – Orbán Viktor azonnal reagált Ursula von der Leyen nyilatkozatára

Az Európai Bizottság elnöke szerint Ukrajnát támogatni kell és gyorsítva kell felvenni az Unióba.

Az Európai Bizottság elnöke szerint Ukrajnát támogatni kell és gyorsítva kell felvenni az Unióba.
A Péterfillérekből létrejövő személyes vagyonát 14 millió euróra becsülték.
Németh Szilárd csehországi látogatása során kiderült, hogy az ottani lakosság a háztartási energiáért négyszer annyit fizetnek, mint a magyarok.
„Mi magyarok itt, hogyha nézzük egy magyar–román versenyt, akkor ezt a versenyt is megnyertük. Hajrá!” – fogalmazott Németh Szilárd.
Az AUF 1 főszerkesztője szerint az eset intő jel lehet az egész jobboldali médiának.
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a Kossuth rádióban hangsúlyozta, az új intézkedéssel kontroll alatt lesz a települések pénzügyi mozgása, de a Gyurcsány-párt már gazdasági csődöt emleget, és félti az önkormányzatok autonómiáját.
Jelentős félreértések láttak napvilágot a kormány tervezete miatt.
Közben Sára Botond, Budapest főispánja megüzente, vissza kell adni az óbudaiaknak a börtönben ülő polgármester jogalap nélkül felvett fizetését.
A Magyar Víziközmű Szövetség szerint a fagy komoly károkat okozhat.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
„A liberális szivárványkoalíció Budapestje a csőd szélén van” – jelentette ki Szentkirályi Alexandra legújabb szembesítő videójában.
A magyar kormány nemrég benyújtotta a számlát az Európai Bizottságnak, amellyel lassan egy évtizede tartoznak.
Gergely Péter szerint a mostani hibát nem tudják elkerülni az ügyfelek, de tehetnek az ellen, hogy a jövőben ne érje őket hasonló kellemetlenség.
Az ügyben Budai Gyula tett feljelentést azután, hogy egy informátor szerint a Lánchíd-beruházásból „kimentett” másfél milliárd forint nagy része a Karácsony Gergely vezette Városházára kerülhetett.
Arról ír a Politico, milyen sok kárt okozott a gazdatüntetés.
Komoly ellenőrzésbe kezdenek a NAV revizorai az ünnepek előtt is. Mutatjuk, hol érdemes jobban figyelni.
A szegényebb településeket segítő szolidaritási hozzájáruláson akadt ki a Főváros, újabb pert indít a hivatal. A Fidesz szerint Karácsony és Gyurcsány hagyták csődbe menni Budapestet.