
sorsolás


Kezdődhet az újabb kaland: sorsoltak az Európa-ligában, BEK-győztes ellenfelet is kapott a Ferencváros

Isztambulban rendezik az Európa-liga döntőjét, a Fradi biztosan utazik a török nagyvárosba. „Magyaros” rangadót rendeznek a Konferencia-ligában.

Göröngyös az út Budapestig: sorsoltak a BL-ben, „magyar rangadó” is vár Szoboszlaiékra

Monacóban dőlt el, kivel csapnak össze az első szakaszban az európai nagyágyúk.

Ezt látni kell: élő adásban történt óriási csalás a román kupa sorsolásán (VIDEÓ)

Videón a botrányos eset.

Újra Magyarországra látogathat a topligás olasz csapat, az ETO elkerülte az angol kupagyőztest

A Konferencia-ligában is sorsoltak.

Megtartották az utolsó sorsolást – így juthat a Ferencváros a Bajnokok Ligájába

A magyar bajnok kiemeltként várja az utolsó selejtezőfordulót.

Svédországban remekel válogatott középpályásunk, most visszatérhet Magyarországra

Három magyar csapat volt érdekelt a Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának sorsolásában.

Szertefoszlott a Fradiról szőtt román álom – kiderült, kivel játszhat a magyar bajnok a BL-ben

Sorsolt az UEFA.

Megismétlődik a nyolc évvel ezelőtti NB I-es bajnoki döntő – a másodosztályban

Július végén bombaerős mezőnnyel indul a szezon a labdarúgó NB II-ben.

Kitisztult a kép: ezek a csapatok várnak a magyarokra Európában

Egyedül a Paks kezd az első selejtezőfordulóban, de már azt is tudni, kivel játszhat a másodikban.


Sorsoltak a Magyar Kupában: összejöhet a Ferencváros–Újpest derbi, a címvédő Kisvárdára látogat

A csütörtök esti ETO FC Győr–Ferencváros nyolcaddöntő győztese lesz az Újpest ellenfele a következő körben.

Így folytatódik az Európa-liga, erről marad le a Fradi

A magyar csapatot kiejtő Viktoria Plzen az olasz Lazióval találkozik a nyolcaddöntőben.

Újabb mérföldkő Szoboszlai Dominik pályafutásában: eldőlt, hol vár rá a következő lépcsőfok

Nyonban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája párosításait: a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató angol Liverpool a kiváló formában lévő francia PSG-vel találkozik a sorozat nyolcaddöntőjében.

Kubatov Gábor szerint hadjárat indul

Így reagált a Fradi elnöke a csapat Európa-ligás szereplésére és sorsolására.


Kiderült, melyik bombaerős csapat vár Szoboszlaiékra a BL-ben, csúcsrangadóra készülhet a címvédő!

Sorsoltak a legrangosabb európai labdarúgókupában.

Marco Rossi azonnal reagált a sorsolásra, elmondta, kit választana ellenfélnek

Portugália vagy Dánia.

Bombaerős csoportba került a magyar válogatott – fel van adva a lecke a vb-selejtezőn!

Marco Rossi együttese a szupersztárok ellen: a portugál-dán NL-csata győztesével is meg kell küzdenie a 2026-os vb-re való kijutásért.
