Elismerte az MTI: levágták Sulyok Tamás államfőt a fotókról

Már csak az a kérdés, hogy kinek a kérésére módosították a publikált képeket.


Már csak az a kérdés, hogy kinek a kérésére módosították a publikált képeket.


Magyar Péter a miniszteri kinevezések előtt leszögezte, hogy a köztársasági elnök nem kívánatos a felvételeken, Tarr Zoltán pedig miniszteri meghallgatásán belengette, hogy átalakítják a közmédiát. A történtek miatt megkerestük az MTI-t.


Ma ugyanis az MTI vélhetően politikai utasításra levágta Sulyok Tamás hivatalban levő államfőt a Magyar Péterrel és Bóna Szabolcs miniszterrel készült közös fotóról.


Soha ennyire nem figyeltek még valószínűleg külföldi voksolást Ukrajnában, mint a mostani magyarországi országgyűlési választást. A rekordrészvételről szóló beszámolók a legtöbb ukrajnai hírportálon címlapon futnak.


Magyarország NATO-szövetségeseivel együtt úgy döntött: ideiglenesen kivonja a bagdadi missziót Irak területéről.


A Samsung hangsúlyozza, hogy nem riadnak vissza súlyosabb jogi lépésektől a továbbra is hamis információkkal élő sajtóorgánumok ellen.


A szociális intézmények telítettsége 90 százalék körüli jelenleg.


„Sajnálatos, hogy Magyarország ismét menedékjogot adott két lengyel állampolgárnak.”


A pótdíjazási esetek száma ismét emelkedett az előző évekhez képest.


A hazai sportági szövetségek ismét megválasztották az esztendő legjobbjait.


Mint kiderült, Kapu Tibor az Axiom-4 küldetés során a debreceni agrárkar kutatóinak Vitapric komplex növénybiológiai és űrnövénytermesztési kísérleteit is elvégezte a nemzetközi űrállomáson.


Megemelte a kormány a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét.


A rendőrség tájékoztatása szerint az ismeretlen tettes három férfit és két nőt sebesített meg, az egyik nő állapota súlyos.


A miniszterelnök főtanácsadója közölte, hogy a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt eddig 1 540 038 nyugdíjas kapta meg.


Az MTI feladatköre nem tartalmazza a közlemények kritikai elemzését. Épp ellenkezőleg: azzal sértené meg a sajtószabadságot, ha saját szerkesztői kommentárt fűzne az anyagokhoz.


A fesztivál a korábbi évekhez hasonló változatos programokkal várja a résztvevőket, a beszélgetések és előadások pedig élőben is követhetők lesznek a Tranzit hivatalos Facebook-oldalán.


Ahogy az elmúlt hetekben is látszott: továbbra is csak kommunikációs-technikai-módszertani gondokat lát, semmilyen tartalmi vagy érdemi módosításban nem gondolkozik.


2023-ban újra emelkedett.



Nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában.
