magyar irodalom

Miért ne létezhetne, hogy ekkora költészet, mint Szabó Lőrincé, ekkora tévgondolatokat tudjon görgetni?

A 125 éve született Szabó Lőrinc egy igei metaforájáról. Joó István jegyzete.

p

5

1

5

„Én nem tudok örülni, csak a magam törvénye szerint” – Szabó Lőrincre emlékezünk

Nála minden több, mindennek súlya van – és mégis, ez a súly nem nyom össze, hanem a magasba röpít.

p

8

0

5

Puskatussal verték agyon a magyarság egyik legnagyobb kincsét – Szerb Antalra emlékezünk

Teljesítménye az irodalmat az emberi élet etalonjává tette: olyan könnyedséggel változtatta érthetővé az érthetetlent, mint senki más. Minden egyes mondattal többé válik, aki Szerb Antalt olvas.

p

6

4

56

Cserna-Szabó András „Az utolsó magyarok” című könyve úgy mesél rólunk, hogy egyszerre röhöghetünk és sírhatunk magunkon

A szerző ebben az új novelláskötetében sem hazudtolja meg önmagát, most is kiváló írások gyűjteményét kapjuk, némelyik egyenesen sziporkázó.

p

5

1

165

Karikó után: Krasznahorkai László az irodalmi Nobel-díj közelében

Magyarországnak ez idáig egyetlen irodalmi Nobel-díjas írója van, Kertész Imre, aki 2002-ben nyerte el az elismerést. Krasznahorkai is megérdemelné az elismerést, ha másért nem, az 1985-ben megjelent Sátántangó című regényéért.

p

21

20

66

Nem fogunk senkire hallgatni, csak magunkra – Bereményi Géza a Mandinernek

A hetvenöt éves íróval a Libri irodalmi díj elnyerése apropóján beszélgettünk

p

43

2

23