Utassy József életművének egésze, megrendítően nagy költészete a huszadik századi magyar irodalom egyik sarokköve. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy halálával valami véget ért a magyar költészetben. Itt nem elsősorban költői világára, a hagyományokhoz szervesen illeszkedő, őket mégis minduntalan felül- és újraíró költői hangjára gondolok, hanem inkább arra a lelkületre és izzásra, amely Utassy minden verssorát a legmélyebben járja át. „Életművének nem a terjedelme, hanem a súlya nagy” – írta róla Alföldy Jenő, és pontosan ez a súly az, ami kivételessé teszi Utassy költészetét.
Utassy életének és költészetének központi fogalma, újra meg újra felbukkanó témája a hiány. A hiány, amely körül szinte kényszeresen, nem múló fájdalommal és kitartással kering az életmű minden darabja. A hiány, mint egy fekete lyuk, amely elnyeli a fényt, és láthatatlan, de hatalmas energiája mégis képes meggörbíteni maga körül a tér hálóját. Ez a különös, félelmetes és lenyűgöző csillagászati jelenség talán a legpontosabb hasonlat, ha Utassy József költészetére gondolunk. A megfejtés persze elmarad, mert válaszaink nincsenek, nem is lehetnek az életünket meghatározó kérdéseinkre, Utassyt olvasva azonban eljuthatunk egy olyan határpontig, ahová csak nagyon kevesen képesek elkalauzolni az olvasót.
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon – mondja Mateusz Morawiecki. A volt lengyel kormányfő az orosz–ukrán háború mellett uniós zsarolásról és a júniusi EP-választás tétjéről is beszélt exkluzív interjúnkban.
Az elmúlt évtizedben a gazdasági integrációt célzó együttműködésből egy a tagállamait ideológiai alapon szankcionáló, saját hatásköreit a végletekig bővíteni kívánó intézményrendszer alakult ki.
Az utóbbi hetekben több városban és budapesti kerületben összekapott az önkormányzati jelölteken az ellenzék, és nem jött jól neki Magyar Péterék megjelenése sem. Helyzetképünk a baloldal választási előkészületeiről.