Olyan, mint a fizika, a kémia, amit csak a bennfentesek, a legnagyobb tudósok értenek igazán. Mi, egyszeri olvasók nem vagyunk alkalmasak és méltók arra, hogy megítéljük a minőséget. Bár beszéltem gimnáziumi – sőt egyetemi – irodalomtanárokkal, akik nem ismerték, vagy ha ismerték is, nem értették, nem tartották igazán jónak és nem szerették Krasznahorkai műveit. Ha azonban még ők sem a »tudomány«, akkor kik számítanak annak? Érdekli-e egyáltalán a legbelsőbb körök irodalomtudósait az olvasók ízlése és véleménye?
A regény (a művészet) sajátságos dolog: ketten hozzák létre: az alkotó és a befogadó. Egyik a másik nélkül nem létezik.
Lehet-e jelentős író az, akit nagyon nehéz (már-már lehetetlen) befogadni? Egy üres nézőtér előtt eljátszott zseniális Hamlet-alakítás valóság-e? Egy sosem felfedezett barlang falára rajzolt gyönyörűséges kép létezik-e?”
***