Tényleg nem. Akkor se, ha cseppet sem volt elegáns Krasznahorkai László magyarozása, a trianonozása vagy éppen a neki tulajdonított, miniszterelnöki gratulációra adott (frissítés: cáfolt) válasza.
Igen, gratulált Krasznahorkai Lászlónak Orbán Viktor (meg Magyar Péter, meg mindenki, akinek egy csepp esze volt, továbbá ismert és kevésbé ismert írók, meg mindenféle hasonló népek idézték fel gyorsan, hogyan találkoztak vele, látták, vagy vélték látni valamikor a Nagy Embert, de hát a Nagy Emberek sorsa már csak ilyen).
És igen, kevés jó modorról tett tanúbizonyságot, ahogyan erre Krasznahorkai László reagált (frissítés: ez utóbbit ráadásul azóta cáfolták*).
Ennek ellenére sem tartom jó ötletnek frontális támadást indítani ellene – akkor se, ha az, amit a magyarság kapcsán egyébként korábban megfogalmazott, tényleg igen felháborító –, és erre hirtelen öt jó okot is fel tudok sorolni. Íme.
Egy: van egy új magyar Nobel-díjasunk. Ez a legfontosabb.
Kettő: nem lenne elegáns. A konzervatív jobboldal egyik régi nagy erénye volt az érdemek, a teljesítmény elismerésére való képesség. Bízzunk benne, hogy meg tudjuk őrizni ezt az erényt akkor is, ha velünk világnézetileg nem egy platformon álló személyt ismernek el. S hát az írói díjakat nem világnézetre osztogatják (fenét nem, illetve nem csak: mert azért nagyon-nagyon jól kell tudni írni ahhoz, hogy éppen az aktuálisan utált ország rezsimje ellenében valakit megemeljenek aggódó-Nyugaton) –, hanem arra, hogy ki tud jól és nemzetközileg is befogadható módon alkotni, és ezt, tetszik-nem tetszik, Krasznahorkai tudta hozni mostanság tőlünk – ha más nem, ez a teljesítmény mindenképpen megsüvegelendő.
Három: más sem hiányzik a poszt-eszdéeszes belvárosi békakörnek és a chartajáratnak (és a szerző további pozicionálásának), mint hogy szomorúra ívelt szemöldökkel, aggódva, de inkább undorodva mutogathassák a szalon ablakából, hogy
na ugye, kérem, itt mindenféle félművelt, sőt írástudatlan, bocskoros-klaviatúrás nemzeti csőcselék akar gyűlölködve könyvet égetni.
Amiből, ugyebár, tudjuk, hogy mi következik, egyfelől a másodvonal leírhatja keserű publicisztikákban, elmondhatja podcastokban, műsorokban, aztán egymást is behívhatják ezekbe, ahol megint elmondhatják, hogy ide jutott ez az ország, a nagy író is már bántva vagyon, ezeknek semmi se szent. Másfelől a fenti megmondásokat, kiegészítve egy
„kurva anyátok, ti gyűlölködők, MÁR CSAK 200 NAP”
felkiáltással pusztíthatja végig a zsúpfedeles nyugdíjas profilokat a szőke magyar folyónk nevét viselő párt által – kizárólag a szeretet nevében – a netre szabadított digitális tatárjárás.
Négy (és kicsit a kettő): Krasznahorkai magáról se vakarhatja le, (megint csak:) tetszik-nem tetszik, ez van, és, mivel tudomásom szerint nem mondott le az állampolgárságáról, és nem felejtett el magyarul a díj megítéléséig, ez így is marad, most már örökre. S igen: van bennünk valami közös a Nobel-díjas magyar íróval, és a nemzeti gondolat lényege, hogy ez több, mint ami elválaszt minket, legyen az társadalmi, világnézeti, vagyoni vagy akármilyen különbség. Akkor is, ha a művész úr, aki immár (a korábbinál méginkább) világhírű magyar termék, időnként úgy tűnik, sugárban hányna ettől a közegtől meg közösségtől; noch dazu annyit, hogy más meg a tokajitól émelyegne, oszt’ mégis büszke rá, hogy magyarként ismerik-elismerik külföldön – még akkor is, ha szerinte az olaszrizling sokkal jobb, és annak járna a glória.
Öt (és kicsit az egy meg a négy): éppen ezen az alapon az is elmehet a fenébe, aki szerint bármelyikünknek, beleértve a fenti közeg által mélyen lenézett Kovács János taktamotorosi járműegészségügyi dolgozót, nem áll jogában ünnepelni. Dehogynem. Sőt, az ő joga eldönteni azt is, hogy kinyitja-e a spalettát, de igenis, jár neki a közös dicsőség rá eső fénysugárkája.
Akkor is, ha sosem hallott Krasznahorkairól, akkor is, ha utálja az egész irodalmi közeget, s akkor is, ha életében összesen írt annyit, mint amilyen hosszú egy Krasznahorkai-mondat.
Sőt: még akkor is, ha ennél is „bűnösebb”, és neadjúristen a jelenlegi kormánypártokra szavazott.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia idén Krasznahorkai Lászlónak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. A kuratórium indoklása szerint „látnoki erejű műveiért részesült az elismerésben, amelyek az apokaliptikus terror közepette is képesek megmutatni a művészet erejét”. Győrffy Ákos írása.
*a felháborodás frissebb keletű része amiatt támadt, hogy Krasznahorkai állítólag X oldalán reagált Orbán Viktor gratulációjára, imígyen: „köszönöm Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a gratulációját. De mindig is ellenezni fogom politikai tetteit és elképzeléseit. Szabad író maradok”. A baloldali-liberális körök és médiumok, köztük például a Klubrádió által terjesztett álhírt sajnos sokan átvették, megelégedve azzal, hogy ellenőrizték: tényleg létezik az LKrasznahork nevű X-fiók, amelynek posztjait százezres tételben osztották meg. Azóta a nevezett X-fiók és a Klubrádió vonatkozó cikke is elegánsan eltűnt az éterben, a szerző kiadója pedig cáfolta, hogy Krasznahorkainak lenne egyáltalán X-fiókja. Ez a hatodik ok: attól még, hogy korábbi kijelentései fényében teljesen hihető lenne egy ilyen reakció az immár Nobel-díjas szerző részéről, nem árt megvizsgálnunk, vajon tényleg megtörtént-e, akár kaján örömmel, akár felháborodással reagálnánk – vagyis, ilyenkor sem árt az önmérséklet.
(Nyitókép forrása: Libri)
Az, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást, arra is utalhat, hogy komolyabb bűncselekmény gyanúja is felmerülhet – írta a Magyar Nemzet.
Senki sem reagál a politikai hajtóvadászatra.
Nem fog létrejönni az „Európai Egyesült Államok”.
Újabb taggal is bővülhet a szövetség.
Az olasz lap szerint sokan már most rettegnek egy jobboldali fordulattól.
Megszólalt Benjamin Netanjahu fia.
„Rengeteg időt, energiát, és száz meg száz órányi munkát tettünk bele.”
A nő azonnal messzebb lökte magától az aurájába tolakodó testét, és segítségéért kiáltott.
