„Fertőzésszerűen terjedő butaság” – Krasznahorkai László nem tud megállni, itt az újabb „trianonozós” csörte

Már ha ez még csörte egyáltalán, és nem kényelmes értelmiségi összeborulás. Az olvasókra bízzuk a döntést.

Már ha ez még csörte egyáltalán, és nem kényelmes értelmiségi összeborulás. Az olvasókra bízzuk a döntést.
Trianon az, amikor az édesanyád Magyarországon nem az édesanyád, mert az ő magyar személyi igazolványában az áll, hogy Szabó Irén, a tiédben pedig az, hogy anyja neve Sabo Iren.
Az író kritizálja, hogy Orbán Viktor és kormánya dicsőségesnek mondja a magyar történelmet, miközben az szerinte csak vereségekből áll.
A szellem embere nem mondhat efféle olcsó közhelyeket, nem járhatja át a szavait ez az arroganciával kevert elitista színezet. Győrffy Ákos írása.
Mert „a magyar történelem csak vereségekből áll”.
Neki nem sikerült, és nem tudom, innen van-e visszaút a hitelességbe.
Az újabb nemzetközi irodalmi díjjal elismert író szerint Trianon traumáját „Orbán Viktor és szélsőjobboldali csoportok sikeresen használják fel”.
A díj kapcsán általában felmerül Krasznahorkai László és Nádas Péter neve is, akik hosszú ideje a magyar irodalom nemzetközi szinten is elismert alakjai.
Kína, Japán, Görögország, New York, különféle európai városok. Ebben a tágas térben keresnek valamit Krasznahorkai létezésbe igyekvő hősei. Hogy mit keresnek, azt nem könnyű meghatározni. Talán a szépség, a méltóság, a katarzis, az emelkedett artikuláció emlékeit.
Idén két magyar is az esélyesek között szerepelt.
Krasznahorkai László és Nádas Péter is ott van az esélyesek között.
„Te kit választanál?” – tette fel a kérdést a magyar író.
Magyarországnak ez idáig egyetlen irodalmi Nobel-díjas írója van, Kertész Imre, aki 2002-ben nyerte el az elismerést. Krasznahorkai is megérdemelné az elismerést, ha másért nem, az 1985-ben megjelent Sátántangó című regényéért.
Egyre nagyobbra nőne a sóvárgás egy igazi magyar író elismerése után, amellyel még mindig késik az éji homályban a Svéd Akadémia.