Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

Megtisztelő felkérést kapott a Nobel-díjas magyar író. Krasznahorkai Lászlót meghívták a Barcelona labdarúgócsapatának egyik meccsére.

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke meghívta a csapat egyik mérkőzésére Krasznahorkai Lászlót – erről maga a Nobel-díjas magyar író számolt be a közösségi oldalán. A 72 esztendős művész megtisztelőnek nevezte a felkérést, és a bejegyzésében kitért rá, gyerekkori álma volt, hogy labdaszedő legyen a Barca egyik összecsapásán.

„Köszönet a Barcelona elnökének, Senor Joan Laportának, hogy meghívott a csapat egyik meccsére a díszpáholyba. Ezzel rendkívüli megtiszteltetés ért. Kicsi koromban álmodoztam arról, hogy egyszer labdaszedő lehetek egy Barcelona-meccsen, de ott a meghívás időpontjában nagy valószínűség szerint és nagy szomorúságomra feltehetően nem volt már hely, így marad a várakozás, hátha lesz üresedés, az alapvonalhoz közel, egyszer a jövőben” – írta Krasznahorkai a Facebookon.
Az nem derül ki a bejegyzésből, hogy a Kossuth- és József Attila-díjjal is kitüntetett író a katalán együttes melyik meccsére kapott meghívást.
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd