Ez mindent elárul: ez történik, ha nincs Orbán Viktor a láthatáron

Nemrég Madridban jártam szakmai úton. S ha már ott voltam, átolvastam a napilapokat, intenzíven pörgettem a hírportálokat, hogy a szokásosnál jobban feltérképezzem, mi a helyzet Spanyolhonban. 

S hogy milyen témák uralják a spanyol politikát? Folyamatosan napirenden vannak Sánchez feleségének feltehetőleg korrupciós ügyei – szóval a korrupció állandó téma. Aztán a gyorsvasúti szerelvények balesetei sokkolták a közvéleményt: az egyik Barcelona környékén siklott ki, két másik Córdoba közelében, és ötvenen meghaltak – ezt is megúszták a balos politikai felelősök. Mint kiderült, a spanyol öntudat fontos elemeként üzemelő gyorsvasút nincs megfelelő állapotban; a mozdonyvezetők szakszervezete sztrájkot hirdetett. Szóval: korrupció, vasút. A spanyolok úgyszintén állandóan panaszkodnak (amúgy nem panaszkodós népség) az egészségügyre. Pipa ez is.

Egy másik törvénnyel pedig a spanyol polgárháború (1933–1936) emigránsai leszármazottainak adna állampolgárságot – ők nagyrészt Dél-Amerikában élnek, másfél millióan vannak, és nagy valószínűséggel baloldali szavazók. A spanyolok ma 49,5 millióan vannak, ebből több mint 7 millió külföldi származású, ami 15 százalékot jelent. Szépen növelné ezt a számot az a 2 millió ember, aki hálából balra szavaz. Migráció: pipa – mármint balos módra. Nem pusztán engedik, hanem ők csinálják. 

Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy míg az Európai Néppártban a németek fújják a passzátszelet, addig a második legnagyobb európai parlamenti frakcióban, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségében az olasz Demokrata Párt (PD) mellett (21 képviselő) a PSOE a legnagyobb erő (20 képviselő), a német szocdemek ott 14-en vannak.

Eközben a jobboldali Vox egyre erősödik, már 20 százalék felett van, és sorra szerzi a meglepetéseket a tartományi választásokon. A jobboldal hagyományos ereje, a spanyol Néppárt (PP) persze ennél erősebb, viszont elvesztette minden karakterét, elmerkelesedett, és csak a szocialisták tematikájára reagál. Eközben nem igazán tudja eldönteni, hogy kinyírni akarja a Voxot vagy együttműködni vele – illetve szíve szerint nyírná, de a realitás az együttműködés fele tereli. Egykori markánsabb vezetője, Mariano Rajoy új könyvével járja hazáját (El arte de gobernar [a kormányzás művészete]), amelyben szokás szerint ekézi a populizmust. Nem tud lejönni a régi sínről, amit fel kéne újítani. A mostani vezető, Alberto Núñez Feijóo sikeres helyi politikus volt Galíciában, de országos pártelnöknek jellegtelen. 

Mit akarok mindebből kihozni? 

és nem valami jellegtelen erő kormányoz. Pláne becsüljük meg azt, hogy nem a baloldal van hatalmon. A helyzet az, hogy Magyar Péter legjobb esetben is a spanyol Néppárt jellegtelenségét hozná, legrosszabb esetben meg Pedro Sánchez és a szocialisták gátlástalan hatalompolitikáját.

A spanyoloknak lényegében Franco halála óta nincs nemzeti víziójuk – a jobboldalon sem nagyon. Talán most a Vox és Santiago Abascal megfogalmaz ilyesmit, nekik innen is drukkolunk. Látszik, hogy sokfelé elkélne egy Orbán Viktor. De inkább tartsuk meg magunknak áprilisban!

(Nyitókép forrása: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály)