Nézze meg videón Szoboszlai újabb fantasztikus szabadrúgásgólját!
A Tottenham ellen bő 20 méterről talált be.

Az egykori liverpooli futballista úgy véli, „valami sz@r dolognak kell folynia a kulisszák mögött”, amiről még a Vörösök szurkolói sem tudnak. Jermaine Pennant szerint másképpen nehéz lenne megmagyarázni, miért játszik még mindig jobbhátvédet az angol bajnoki címvédő egyik legjobb és legeredményesebb labdarúgója, Szoboszlai Dominik.

A pocsék formában lévő Tottenham ellen is folytatódott a Liverpool hektikus szereplése az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League). Bár Szoboszlai Dominik menetrendszerű szabadrúgásgóljával a címvédő szerzett vezetést, Richarlison a 90. percben kiegyenlített, kiénekelve a sajtot a hazaiak szájából. A lefújást követően a magyar középpályás is lesújtóan nyilatkozott: elmondta, amennyiben az idény hátralevő részében a vasárnapihoz hasonló teljesítményt nyújtanak, annak is örülhetnek majd, ha ősszel a Konferencia-ligában indulhatnak.
Ezt is ajánljuk a témában
A Tottenham ellen bő 20 méterről talált be.

A goal.com angol nyelvű kiadása kiemeli: Szoboszlai egyértelműen a mérkőzés legjobb játékosa volt és a produkcióját egy zseniális szabadrúgásgóllal koronázta meg. Volt továbbá

Éppen ezért érthetetlen, miért hagyta Arne Slot vezetőedző végig a jobbhátvéd pozícióban. A liverpooliak egykori balhés futballistájánál, Jermaine Pennant a holland menedzser döntései rendesen kiverték a biztosítékot.
„Kérem, valaki segítsen nekem megérteni! – kezdi X-bejegyzését Pennant a The Sun brit bulvárlap szerint. – Mondja már el nekem valaki, miért nem kezdett Hugo Ekitiké, miért cserélték le Rio Ngumohát és hagyták a pályán Cody Gakpót, miért jött le Frimpong, valamint miért maradt Szoboszlai a jobbhátvéd poszton...
De ha mi látjuk ezeket, amikkel szerintem a szurkolók többsége is egyetért, akkor miként történhet meg az, hogy a pálya szélén álló ember nem veszi ezt észre? Valami sz@r dolognak kell folynia a kulisszák mögött, amiről fogalmunk sincs, mert ez istenkáromlás”
– üzent Slotnak a 43 éves ex-labdarúgó.

A Liverpoolnak ugyanakkor nem sok ideje van a sebek nyalogatására, miután szerdán egygólos hátrányt kell ledolgoznia az Anfield Roadon a Sallai Rolandot foglalkoztató török Galatasaray-jal szemben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
Fotók: Darren Staples / AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Meg kell újítanunk az előző választáson kötött háborúellenes szövetségünket – jelentette ki a kormányfő minden idők legfontosabb Békemenetén.

