A kozmopolita magányossága

„Abban viszont nagyon is igaza van Károlyi Csabának, hogy a nemzet, a haza, vagy az aktuális kormányunk ostorozása, a vita, az önmarcangolás, az önirónia »a magyar szellemi élet nagy hagyománya«, s teljesen természetes, ahogyan a »nagyjaink kritizálják, bírálják az országot, a politikáját, a társadalmát, a kultúráját – Ady Endrétől József Attiláig«. 

Az általam rajongásig szeretett Adyhoz képest az mindenképpen új »minőség« a magyar művészeti életben, ahogy egyesek a hazájukat és Magyarország kormányát nem a saját nemzeti közösségünkön belül, szellemi életünk legitim fórumain, s nem is a saját anyanyelvünkön gyalázzák, hanem idegen nyelven, külföldi fórumokon, leplezetlenül a fényesen csillogó elismerések reményében.

Ezt igenis sokan joggal kifogásolják, s tetszik vagy sem, beárnyékolják egyes sikereinket (Károlyi Csaba kedvéért: a sikereiket).

Képzeljük el, hogy milyen lett volna, ha Kapu Tibor az űrből bejelentkezve a CNN vagy a FAZ kedvéért egy vaskosat diktatúrázott volna, amint azt egyes filmrendezők, karmesterek vagy éppen írók ezt rendre megteszik, de csak azóta, amióta nálunk nincs diktatúra, hanem szabadon lehet bárkit (akár Orbán Viktort is) lediktátorozni.

Miközben igaza van abban Károlyinak, hogy »az írók azért írnak regényeket, hogy bonyolultan fogalmazzák meg, ami körülveszi őket, az interjú nem enged meg ugyanakkora komplexitás«, aközben igenis lehet úgy egyszerűsíteni, redukálni, sőt bombasztikus mondatokat mondani, hogy azokról senkinek se jusson eszébe az, hogy a megfogalmazója megveti a saját hazáját és nemzetét.”

Nyitókép: MTI / Marjai János

***