Mint fogalmazott, a saját és a környezete biztonsága és védelme érdekében fontos, hogy sportoljon, bokszoljon, illetve, hogy az is, hogy „az elméjét is karban tartsa”.
A társaság harmadik tagja arra is rámutatott, hogy egyértelműen a 2015-ös migránsválság után lett rosszabb a helyzet. Azután kellett a karácsonyi vásárokat betontömbökkel védeni az esetleges támadásoktól, és fokozott rendőri jelenlétet biztosítani az ünnepi rendezvényeken.
Biztonságban érzik magukat a turisták Budapesten
Munkatársunk a Parlament előtt egy olyan indiai férfival beszélgetett, aki elmondta, hogy immár második alkalommal tért vissza Budapestre. Arra a kérdésre, hogy miért „duplázott”, azt felelte, hogy „nosztalgiából”, és mindent rendben talál az országban és a városban.
De Gulyás Virág beszédbe elegyedett egy fiatal görög nővel is, aki azért választotta eredetileg úticéljául Budapestet, mert olcsóbb volt, mint egy prágai kirándulás,